A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Bencze András, és felesége, Tímea

A IV. országos evangélikus találkozó második napjának középpontjában a „gyógyulást az egyháznak, a társadalomnak és a teremtett világnak” kérdésköre állt. A délelőtti referátumokat követően délután a résztvevők csoportbeszélgetéseken vitatták meg a témával kapcsolatban elhangzottakat, és tucatnyi kisközösségben, tucatnyi aspektusból közelítve próbáltak valamifajta gyógyító terápiát találni az ezer sebből vérző, gyógyulásra szoruló világ gondjaira.

Hafenscher Károly országos irodaigazgató a csoportmunka során arra a Krisztusra mutatott rá, aki a szétszakadások gyógyítója az egyházban. Az egyház egyszerre isteni és emberi – hangsúlyozta. Krisztusi benne az örök szeretet, az emberi pedig az örökké küzdő, egymással veszekedő ember. Ez a kettősség kezdettől fogva létezik, hiszen az egyház története konfliktusok története. Tény, hogy a rendszerváltozás óta az összeütközések szaporodni látszanak, amelynek egyik oka az lehet, hogy a korábban elfojtott indulatok, érzések felszínre törhettek, másrészt pedig a szocializmus egyik legszörnyűbb öröksége az, hogy bizalmat- lanságot szított az egyházon belül is. A gyógyulás útját az jelentheti, ha megpróbálunk Krisztusra figyelni. Ha bizalommal tudunk lenni Isten iránt, bizalommal leszünk egymás iránt is.

Szász Gizella és Szemerei Nóra, a Mevisz két munkatársa a kirekesztő falak eltávolításáról beszélt csoportjában. Ismertették ifjúsági szervezetük történetét, bemutatták szakágaikat, szóltak programjaikról, terveikről, mozgássérülttáboraikról. Beszéltek arról a nagyszerű tervükről is – az Esztus-házról –, amit a tragikus körülmények között elhunyt Andorka Eszter álmodott meg. Egy olyan lakóotthon létesítéséről van szó, ahol a mozgássérültek együtt élhetnek segítőikkel.

Igazságosság és gyógyulás a családokban – ezzel a címmel vezetett beszélgetést Bencze András és Tímea. Elhangzott, hogy Isten teremtése jó: jó a házasság, és jó a család. Istennek ezt a jó teremtési rendjét kellene megélni az embereknek, személy szerint nekünk is.

1. Pintér Márta csoportjában a résztvevők arra keresték a választ, hogy a nők milyen feladatokat vállalhatnak fel a társadalom gyógyulásának érdekében. A beszélgetés során a családok romló helyzete került előtérbe. Van-e egyáltalán feladata, felelőssége ebben a helyzetben a nőknek? A válasz egyértelműen igen volt. A megoldás pedig talán közhelyszerűnek tűnhet, de akkor is igaz: meg kell tanítani szeretni a házastársat és a gyermekeket. Más út nincs, csak az, ha a rám bízottakat magamnál jobban szeretem.

Az egyház gyógyító szolgálatáról Cserháti Péter orvos beszélt, mégpedig a gyülekezeti munkára koncentrálva. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az egyházközségek a szeretetszolgálat tekintetében nincsenek ideális helyzetben. A lelkészek igen leterheltek, kevés a segítő, a diakonisszák elfogytak. A jelenlegi helyzet tehát egyáltalán nem rózsás. A kilátások azért mégis biztatóak, mert a küszöbön álló európai uniós csatlakozás reménység szerint javítani fog a jelenlegi állapotában ugyancsak lyukas hazai szociális hálón, a jövő esztendőben életbe lépő új szociális törvény pedig kötelezővé teszi az önkormányzatoknak, hogy kiépítsék a személyes és intézményes szociális hálót – ebbe pedig az egyházak strukturálisan jól beépülhetnek.

A Mesterházy Balázs és Andrea csoportjában arról esett szó, hogy Krisztus egyháza miként tud megfelelni a missziói parancsnak egy olyan vallási téren sokszínű világban, mint amilyenben most élünk. Az Indiában szolgálatot vállaló misszionárius házaspár szerint a kül- és belmisszió egymásra van utalva, a kettő kölcsönösen kiegészíti egymást. A magyarországi helyzetre átültethető gyakorlatként szóltak a kinti ökumenikus gyülekezetben szerzett tapasztalataikról, és követhető példaként említették az iskolai gyülekezetek szociális érzékenységét.

Lehetséges-e az erőszak megállítása? – vetődött fel a kérdés abban a csoportban, amelynek moderátora Bartha István lelkész volt. A választ ebben az esetben is Jézus adja meg, aki tanításában ezt mondja: „Annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is (…), és aki el akarja venni az alsó ruhádat is, engedd át neki a felsőt is.” (Mt 5,39.40) Ezek a szavak azonban egyáltalán nem passzivitást, önfeladást kérnek az embertől, hanem ellenkezőleg: egy nagyon határozott fellépést.

Korunk aktuális kérdését járták körül mindazok, akik Kovácsné Tóth Márta lelkészhez csatlakoztak, hiszen a téma a gazdasági globalizáció volt. Örvendetesen sokszínű volt a csoport összetétele, és ami még örvendetesebb, hogy több, a gazdasági folyamatokat másoknál jobban értő közgazdász vett részt a beszélgetésben. Voltak, akik kárvallottjai lettek a globalizációnak, de akadtak olyanok is, akik ismert multinacionális cégeknél töltöttek be vezető pozíciót. Az élénk és építő vita konklúziójaként megfogalmazódott, hogy ebben a globalizálódó világban fontos megkeresni és megerősíteni értékeinket, továbbá, hogy az egyház elemi szinten sem vonulhat ki a gazdasági és politikai életből. Az országos egyházban is szükség volna valamifajta gazdasági-teológiai vegyes bizottság felállítására.

Isten gyógyító ajándéka a közösség – állapították meg a Bácskai Károly lelkész által koordinált csoport tagjai. Többen személyes vallomásokban tettek bizonyságot arról, hogy a gyülekezeti közösségben való részvétel milyen mértékben segített nekik megtalálni önmagukat. Szóba került, hogy spontán módon is szerveződhet gyülekezeti közösség, és talán a szórványhelyzetben élő gyülekezeteink lelki megújulásának is az lehet az egyik lehetséges útja, ha akad olyan valaki – és nem feltétlenül a lelkész! –, akinek van bátorsága lelki közösséggé szervezni az embereket.

A teremtett világ gyógyulása érdekében nagyon fontos volna, ha már az óvodában, majd később az általános és középiskolában is szóba kerülnének ökológiai kérdések – hangsúlyozta csoportjában Mekota Ervin ökorefe-rens, evangélikus egyházunk építési osztályának vezetője. A keresztény embernek is szükséges volna minél több információra szert tenni e témában. A szakember szerint ezt a kérdéskört az eddigieknél komolyabban kellene venni, mivel több síkon is felelősek vagyunk a teremtett világért, amelyben élünk. Lénárt Viktor egyetemi lelkész csoportjának témája a „Kultúra, szubkultúra és hit” volt. A beszélgetést vezető egyetemi lelkész azonban fordított a sorrenden: hitről, szubkultúráról és kultúráról beszélt. Alapkérdésként fogalmazódott meg, hogy egyáltalán létezik-e evangélikus kultúra. Hol a helyük az evangélikus szubkultúráknak a magyar evangélikus egyház tradíciójában? Az eszmecsere során egyre jobban kikristályosodott az a nézet, hogy liturgiájában annyira színes az evangélikus egyház, hogy az a változás, amely liturgiai életünkben végbemegy, nem határozza meg alapvetően az evangélikus hagyományt. Az evangélikus hit hagyománya ugyanis az, hogy a mi személyes hitünkből közösségeinken keresztül születik az élő, hívő közösség. Ezt a fajta születéstradíciót kellene megtartanunk és tovább örökítenünk.

Az egyik legalapvetőbb teológiai kérdés, a megigazulás teológiája volt a témája annak a csoportnak, amelynek moderátora dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora volt. A beszélgetés során hamar kiderült, hogy mi milyen könnyen eltávolítjuk magunktól ezt a kérdést, holott életünk tele van igazságkereséssel. A közös gondolkodás nyomán egyértelműen kiderült, hogy gyógyulásunk érdekében milyen nagy szükség volna arra, hogy az ősi lutheri tan és tanítás mai, modern nyelvét megkeressük annak érdekében, hogy a megigazulás a modern ember számára ne egy életidegen, értelmezhetetlen kifejezés legyen, hanem életközelivé váljon.

Kiss Miklós

Regionális hozzárendelés: Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::