Élő víz

Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Gyermekkori emlékem: esténként néztük a három kötéltáncost, akik az egyik pesti utca két oldala között kifeszített kötélen egyensúlyoztak. Mindhárman végigmentek a szédítő mélység felett. Arra nem gondoltunk, hogy ők is félnek. Amikor először próbálják a mutatványt, úgy megrettennek, hogy abbahagyják… De azután másnap mégis újra kezdik. Hiszen ez a kenyerük. Elfojtják magukban a félelmet.

Más példák is vannak arra, hogy az ember el tudja nyomni magában a vágyait, ösztöneit, félelmeit. Az anya kiosztja az ételt – sok a gyerek –, ő is éhes, de saját éhségét legyőzve magának nem vesz az ételből, hogy gyermekeinek több jusson.

Van azonban egy olyan vágy, amiről alig beszélünk. A Biblia reális képet ad az emberről, nem szépít, de nem is torzít. Feltárja az ember romlottságát: irigység, gyűlölet, házasságtörés, rágalmazás, önzés… Olvassuk el a Timótheushoz írt második levél 3. részét! Mintha ma írta volna Pál apostol… A Szentírás ugyanakkor feltárja az embernek azt a vágyát is, amely igenis minden szív mélyén ott rejtőzik: „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!” (Zsolt 42,2) Az Isten utáni vágyat azonban ne keverjük össze azzal, hogy valaki a bajban Istent kezdi el emlegetni. Szokták mondani: ha kitör a vihar a tengeren, a hajón nincs többé ateista ember. Ez igaz. De az Isten utáni vágy más és több annál, hogy a bajban kiszalad a szánkon: Jaj, Istenem!

A szív mélyén ott van egy olthatatlan vágy Isten után. Persze a legtöbb ember tagadja ezt: „Minden megy Isten nélkül is” – mondják. A rádióban hallottam ezt az állásfoglalást: „Körülöttem csupa vallásos ember lakik, de én nem vagyok vallásos, én csak magamban bízom.”

Felvetődik a kínos kérdés: Én hogy vagyok ezzel? Megyek a korszellem, a világ után? Szégyellem, sőt magamban el is fojtom az Isten iránti benső vágyat? A Zsolt 63,2 szerint Isten nélkül olyan az élet, mint a kiaszott, elepedt föld, melynek nincs vize. Tudjuk: a víz a legfontosabb éltető elem. Evés nélkül élhetünk pár napig, de víz nélkül csakhamar elepedünk, elesett, erőtlen lesz és elpusztul az ember. Háborúban, földrengés után is az a legnehezebb, ha nincs víz. Isten ilyen éltető eleme lelkünknek. Nem felesleges, nem valami dísz, valami szép, de nélkülözhető, hanem olyan, mint a víz, az élő víz!

Vasárnap van. Sokan el sem mennek a templomba. Kell a jó ebéd, a kirándulás, a szórakozás. De a templom? Mi szükség rá? – ám akik így beszélnek, azoknak a lelke is sír Isten után. Jó, ha tudunk uralkodni ösztöneinken, félelmeinken, de ezt a vágyat ne fojtsuk el!

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::