A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Mekota Ervin

Az egyházunk IV. Országos találkozójának mottója, egyben a X. Lutheránus Világtalálkozóé is, Gyógyulást a Világnak! Ebben a mondatban óhajtásunknak és felszólításunknak is hangot adunk. Jelmondatunk mintha azt sugallná, hogy a világ baja, betegsége tőlünk civilizált keresztény emberektől függetlenül, valamilyen kívülálló ok miatt következett volna be. Disszonanciát kelt bennem, mert olyannak érzem, mint amikor a gyarmatosítók megállnak egy pillanatra, összehívnak egy találkozót, föltekintenek az égre, imádkozni kezdenek az emberiség gyógyulásáért aztán folytatják tovább a népek leigázását. A személyesebb megfogalmazást találóbbnak tartanám pl. emberek ne tegyük tönkre világunkat!

1. rész

Gyógyulást a betegnek szoktak kívánni. Teremtett világunk kétséget kizáróan beteg. Kórokozója az emberiség.

Hogy valamennyien érzékeljük a betegség súlyosságát pár jellemző adatot közreadnék:

Bolygónkon az elmúlt négy milliárd év alatt csupán ötször fordult elő a mai tömeges kipusztuláshoz hasonló jelenség.

Az emberi élethez nélkülözhetetlen erőforrásoknak, a víznek, a levegőnek és a termőföldnek az alakulása részben választ ad a növény és állatvilág ilyen mértékű tömeges kipusztulására is.

VÍZ

Bolygónk felszínének 4/5-ét víz borítja, ennek a víznek 97,5%-a tenger. Az emberi fogyasztásra potenciálisan hozzáférhető, megújuló édesvíz mindössze 0,007 ezreléke a Föld felszíni vízkészleteinek.

Az egy főre jutó édesvíz készletünk az évek során folyamatosan csökken.

Még 1950-ben 17 ezer m3/fő édesvíz mennyiség jutott 1995-ben ez a mennyiség kevesebb mint felére 7500 m3/főre csökkent

Ha a tendencia folytatódik 2025-re 5100 m3/fő jut. Ez az érték a föld számos területén súlyos vízhiányt jelent.

Az ivóvízhiány jelenleg a föld lakosságának egyharmada számára jelent komoly problémát. Ha a tendenciák folytatódnak 2030-ban csaknem 5 milliárd ember számára teremthet elviselhetetlen helyzetet.

1997-ben napi 14-30 ezerre becsülték azok számát akik a vízzel terjedő betegségekben halnak meg.

LEVEGŐ

Hasonló a helyzet mint a víznél – sok van belőle, a kérdés az, hogy emberi használatra alkalmas lesz e. Ugyanis egyfelől csökken az oxigénszint, másfelől növekszik a széndioxid szint és vele együtt más, melegházhatást okozó gázoké is.

Az őstermészet levegőjében az oxigén aránya 38% körüli volt.

1. körül ez 30% 1950-es években 23% a jelenlegi világátlag 19-21% nagyvárosok felett 12-17%

Az emberi élet 6-7%-os szinten már nem fenntartható.

TERMŐFÖLD

Az Erdőforrások Világintézet és az ENSZ által kiadott anyagok az erdőpusztulás mértékét különböző értékekkel jellemzik. Abban közösek, hogy mindkét szervezet folyamatos erdőpusztulásról beszél. (Ez a pusztulás nem csak az erdők ökológiai rendszerét érinti, hanem 1,7 milliárd emberét is, (jelenleg 6 milliárd ember és a földön) akik 40 olyan országban élnek ahol az erdőtakaró kicsi, és akinek szükségük lenne építőanyagra, tűzifára, egyéb olyan javakra amiket az erdő biztosít.

2000-ben a világ termőföld területét testvériesen bár szerencsésebb ebben az esetben az egyenlő mértékben kifejezés akkor minden egyes emberre 1,5 hektár terület jutna, (ebben a vadon is benne van)

2040-ben ha a föld lakossága eléri a 10 milliárdot akkor ez a terület 0,9 hektár/ fő –re csökken, feltéve ha nem romlik tovább a talaj.

A fokozódó gondatlan emberi tevékenység hatására ugyanis pusztul a termőtalaj, szikesedik, mérgező sók halmozódnak fel benne. Évente kb. 5-7 millió hektár termőföld válik művelhetetlenné, ha ez a nem mérséklődik a harmadik évezred eleje körül bolygónk humuszrétegének 20-30%-a pusztul el.

Tájékoztatásképpen 100-400 évre van szüksége a természetnek ahhoz, hogy 10 mm termőtalajt hozzon létre, egy 30 cm réteg kialakulásához 3-12 ezer év alatt megy végbe.

A földről való gondoskodást találóan fogalmazza meg egy indián közmondás, melyet mi keresztények is megfogadhatnák, így hangzik: „A földet nem a szüleinktől örököltük, hanem gyerekeinktől kölcsönözzük.”

KLÍMA:

A jelenség már eléggé közismert, ezért erről keveset beszélnék. 2500 tudósból álló nemzetközi Testület arra figyelmeztet (ami már közismert tény), hogy a klímaváltozásban az „emberi hatás” nyilvánvaló.

A klímaváltozás, az általános felmelegedés nem azt jelenti, hogy Magyarországon mediterrán éghajlat lesz, ennek eredményeképpen pálmafák és narancsligetek nőnek, hanem azt, hogy a szélsőségek erősödnek meg – a nagyon hidegek illetve melegek lesznek.

NÉPESSÉG NÖVEKEDÉS

Pár mondatban bemutatnám a földünk népességnövekedést is, mert az emberi létforrások csökkenése mellett, a világ népessége növekszik.

1900-ban ~ 1,6 milliárd ember élt a földön 1950-ben ~ 2,5 milliárd 1996-ban ~ 5,8 milliárd 2030-2040 körül 10 milliárd főre becsülik a népességnövekedés nagyságát, melynek 90%-a a fejlődő országokra esik.

Az utóbbi 40 évben a népesség növekedés üteménél gyorsabb ütemű volt az energia felhasználás növekedése.

Ha ezeket az adatokat és tendenciákat diagrammon ábrázoljuk, hozzá rendelve a növekvő népesedést és annak szükségleteit (gondolok itt pl. élelmiszer, energia felhasználás, stb.) Figyelembe vesszük azt, hogy lélektanilag egyre terheltebb környezetben élünk. (Pl. a szegények és a gazdagok közötti hasadék egyre szélesedik és már most nagyobb, mint a második világháború előtti években.) Ezek ismeretében nem nehéz kitalálni, hogyha ezek a tendenciák így folytatódnak akkor katasztrófát eredményeznek.

Ezzel nem valami világvége hangulatot kívánok kelteni, mindössze a száraz tényeket adom közre:

A fentieket jó pár tudós társaság lemodellezte és közzé tette.

Több évtizeddel Albert Schweitzer a következőket mondta: „Veszélyben élünk ma” állapította meg akkor. „Az ember uralkodik a természeten, mielőtt megtanult volna uralkodni önmagán.” E megállapítás ma még aktuálisabb.

1. rész

Nem ez az első ilyen esemény, amikor a különböző keresztény egyházak tagjai és vezetői összejöttek, hogy imádkozzanak, tanácskozzanak a világ gyógyulásáért. Nyilatkozatokat, akcióterveket adtak ki (közösen is) az ökológiai krízissel, annak értékelésével, elemzésével, a ráadandó válasszal, a kiúttal kapcsolatban.

A különböző egyházi nyilatkozatok, értékelések, elemzések összecsengenek, nincs alapvető ellentmondás közöttük, a krízis diagnózisát és az arra javasolt terápiát illetően.

Rövid összefoglalót adnék az egyházi nyilatkozatok tartalmából.

Mindannyian szomorúan láthatjuk, hogy az erőszak, az éhezés, a szegénység és a betegségek rengeteg emberi szenvedést okoznak, melyek tetéződnek a természeti erőforrásainknak, a víznek, a talajnak és a levegőnek a pusztulásával.

Mindez egy olyan egoista és természetellenes látásmód, gazdasági és technikai fejlődés eredménye, mely nem vette figyelembe önnön korlátait, hatalmának, tudásának és ítélőképességének határait.

A természet széleskörű pusztulása, pusztítása a világvallásokat, ezen belül különösen a keresztény egyházakat nagy kihívás elé kell, hogy állítsa. A kereszténység – hitéből fakadóan – úgy tekint a világra, mint Isten művére. „A teológia, a filozófia és a tudomány egyaránt harmonikus világmindenségről beszél, egy olyan kozmoszról, amely integritással és saját, belső, dinamikus egyensúllyal rendelkezik.”

Az ember Istentől meghívást kapott a teremtés isteni tervének kibontakoztatására, ez a tény egyértelműen mutatja az ember azon képességeit és adományait, amelyek megkülönböztetik minden más teremtménytől.

Az előzőekből következik, hogy minden kereszténynek és valamennyi hívőnek megkülönböztetett szerepe és felelőssége van (önmaga, mások és az egész teremtés előtt), hogy közreműködjön az isteni terv magvalósulásában, az Isten által teremtett világunk megőrzésében.

Ennek a harmóniának, rendnek, tervnek és felelősségnek fordított hátat az ember, ennek következménye, „eredménye” a jelenlegi krízis.

A természet krízise egyben kultúránk krízise, ezen belül az egyházé és a teológiáé is. Az ökológiai krízis nem pusztán gazdasági, technikai, technológiai, hanem elsősorban erkölcsi és lelki természetű.

Bűnbánatra, belső elhatározásra, nem kis erőre van szükségünk ahhoz, hogy meg tudjuk újítani világképünket, értékrendünket, beidegződéseinket azt, ahogyan eddig magunkra, egymásra és a minket körülvevő világra tekintettünk. Nézőpontváltásra van szükség. Arra, hogy isteni iránymutatást fogadjunk el rendező elvként.

Vissza kell térnünk az alázathoz, fel kell ismernünk hatalmunk korlátait, tudásunk és ítélőképességünk határát.

Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul, és amelyet azon környezetetikai viselkedésmód ihlet, mely Istenhez, önmagunkhoz és a teremtéshez fűződő hármas viszonyunkból fakad. Ez az etika erősíti az egymásrautaltság érzését, az egyetemes szolidaritást, a társadalmi igazságosságot és felelősséget az élet igaz kultúrájának megvalósítása érdekében.

Az imádság hatalmában bízva kérjük a Teremtő Istent, hogy világítson meg valamennyiünket, hogy felismerjük a teremtés tiszteletének és gondos megőrzésének kötelességét!

Úgy érzem, hogy az előbbi gondolatok annyira tiszta, logikus és egyértelmű képet mutatnak, hogy ezekkel senki nem kezd el vitatkozni.

De a világ továbbra is pusztul.

Ha azt kérdezzük, hogy lényeges előre lépés miért nem történt, a válasz egyszerű. Az ember cselekedetében továbbra is hátat fordít a Teremtő Istennek és Jézus Krisztusnak. Nem kíván részt venni a teremtés isteni tervének kibontakoztatásában és az isteni iránymutatást nem fogadja el rendező elvként. Hasonlatos ez, mint ahogyan az MT. 23.2-4-ben olvashatjuk: „Az írástudók és farizeusok Mózes székébe ültek. Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla , de nem teszik.”

1. rész

Most először a MEE is összehívta tagjait a teremtett világunk megőrzéséért. Kérdés különbözik-e ez a találkozó a többi környezetvédelmi konferenciától, lesz-e kézzel fogható eredménye, pozitív jövője, vagy olyan lesz-e mint általában a többi, szépeket mondunk aztán nagyjából minden marad a régiben.

A válasz kézenfekvő, ez attól függ, hogy a MEE ebben a vonatkozásban is Isten felé fordul-e, Krisztus követője lesz-e. Ténylegesen az isteni iránymutatást fogadja-e el rendező elvként és folytathatnám tovább.

Ha bekövetkezne ez a pálfordulás, a hatás döbbenetes, világot megfordító lenne. Talán most többen mosolyognak, naivnak tartanak, de ha visszagondolnak az első keresztényekre, a 12 tanítványra. Vagy a középkorban élő Luther Mártonra, aki hitt a teremtő Istenben, és az evangéliumi értékeket vallotta és élte.

Értelmes ember számára – legyen az hívő vagy hitetlen - nem kérdés, hogy ezek az emberek a szó pozitív értelmében megváltoztatták a világot.

Krisztus követésére minden okunk meglenne. Egyházunk törvénykönyvében hivatalosan és „törvénybefoglalva” kinyilvánítjuk, hogy: ”Hitvallásaink segítenek Jézus Krisztushoz igazodni, ugyanakkor arra indítanak, hogy mi is kövessük őt”.

Az evangélikusok küldetése fejezetben –többek között- a következőket határozzuk meg: „Egyházunk nem e világhoz igazodik, de keresi azt, ami Isten kinyilatkoztatott akarata számunkra e világban (Róm. 12.2).

A képlet világos, a mi egyházunk nem a fogyasztói társadalom értékrendjét, hanem az isteni iránymutatást fogadja el rendező elvként.

Majd így folytatódik:

„Ezért kell figyelembe venni környezetünket, korunkat, a helyi és időbeli tényezőket.

Tudatosan vállaljuk, amiért Jézus imádkozott: ”Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól…”

A fenti elveket érthetően mutatja be a szociáletikai füzetekben található következő idézet:

„.A teológia művelésének, az istentisztelet végzésének mindig megvan a maga kontexusa, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagynia. Hitelesen fogalmazza meg ezt Bonhoeffer a maga kora számára: „Csak az énekeljen gregoriánt a templomban, aki felemeli szavát a zsidókért!” Ott és akkor ez volt a kontexusa az istentiszteletnek. Aki nem emeli fel a szavát a zsidókért a deportálások idején, az ne énekeljen gregoriánt a templomban, az semmit ne énekjen, mert hamis istentiszteletet végez.

A teremtéshit mai kontexusa az ökológiai válság. Ma nem vallhatjuk meg hitelesen a Teremő Istenbe vetett hitünket, ha azt mondjuk: minket nem érdekel a teremtett világ tényleges állapota és nem fáradozunk annak jobbításáért.”

Nagyon sokszor elhangzik, hogy mi kisegyház vagyunk Ezt a missziót ez a pár százezer ember nem vállalhatja fel, Különben is mi csak egy csepp vagyunk a tengerben. Ha mértéktartóan is élnénk az a világ sorsán semmit sem változtatna. Ezzel mindjárt fel is mentettük magunkat és élhetjük megszokott életünket.

Kisegyház vagyunk, hangzik el a megállapítás. Csak az a kérdés, hogy hitében vagy létszámában.

Ha hitünkben vagyunk kicsik, akkor a legjobb ha feloszlatjuk magunkat.

Ha létszámban, akkor aggódásra semmi okunk . Egyrészt, mert ismerjük Jézus kisebbségi politikáját, nála az egy is számít. (Hogyne számítana többszázezer.)

Másrészt -ha szentírás igazat beszél-, egy mustármagnyi hit már nem ismer lehetetlent.Amikor a tanítványok Jézushoz mentek és megkérdezték Tőle, hogy miért nem eredményesek Ő így válaszolt. Idézem: „Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volnak, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.(Mt 17.19-20)

Harmadrészt, ha tovább olvassuk a törvényünk, küldetésünk fejezetét, akkor a következőket vállaltuk:

„Hitünk alapján végezzük a szeretet cselekedeteit,…. de Urunkat szolgáljuk minden rossz megelőzésével is. Luther Mártonnal valljuk: „A hit nem kérdezi, kell-e cselekednie a jót, de még meg sem kérdeztük, ő már meg is cselekedte.”

Az említett egyházi állásfoglalások kitérnek az emberek nyomorúságára, az erőszakra, az éhezésre, a természeti erőforrások pusztulására.

Az ENSZ Menekültügyi Bizottsága szerint a hajléktalan, hazátlan és munkanélküli emberek számát 500 millióra becsüli. Közel 1 milliárd ember éhezik és mintegy 18 millió ember hal meg évente vészes élelemhiány következtében. Emellett az USA-ban 1995-ben 33 milliárd dollárt költöttek fogyókúrára, harmincszor többet mint amennyi az ENSZ egész éves költésvetése az éhezés elleni küzdelemre 1,1 milliárd dollár.

Az energia fogyasztás elosztása ugyanilyen méltánytalan az ENSZ statisztikája szerint. A világ energia és nyersanyagforrásainak 80%-át a világ jómódú országaiban élők 20%-a használja (ennek többsége önmagát kereszténynek vallja). Egy átlag svájci napi energiafelhasználása ugyanannyi, mint 40 szomáliaié.

Ha a földön mindenki úgy élne mint egy átlag észak-amerikai – amire vágyunk – akkor legalább három földnyi bolygóra lenne szükségünk ahhoz, hogy fenntarthatóan éljünk. Tehát a határtalan növekedés és gazdagság mítoszát el kell vetnünk. Nem lehet kérdés, hogy az öröklött jóléti mintáinktól meg kell szabadulnunk és meg kell teremtenünk azt az új modellt, amelyet felelőséggel vállalhatunk. A korlátlan fogyasztásból és az anyagi javak felhalmozásából még nem következik a jó minőségű élet.

Egyre több ember célja és kívánsága egy olyan jobb élet, amely nem azon alapszik, hogyan halmozzuk fel a lehető legtöbb pénzt és anyagi javat a legrövidebb idő alatt, hanem azon, miként fejlesztjük belső képességeinket, hogyan találjuk meg az emberek közti értelmes kapcsolatokat a családban, a vállalkozásban és a tágasabb közösségben, és miként vigyázzuk az emberiség és a természet jósorsát. Erről bővebben a bibliában olvashatunk.

A törvényünkbe erről ezt írjuk:

„Az emberek nyomorúsága, elesettsége éppen úgy állandó feladatot jelent számunkra, mint a jólét kísértései, hiszen arra a szolgálatra hívunk, hogy az embereket mindkétféle kísértéstől megőrizni igyekezzünk”.

„Isten előtti felelősségünk kötelez arra, hogy testvérként tekintsünk minden emberre.

Nem lehet vita az a kettősség, ami törvényeink, és cselekvéseink között húzódik meg. A pszihológiában ezt kettős kommunikációnak hívják. A köznyelv úgy fogalmaz: vizet prédikál, bort iszik.

Ökológusok a jelen helyzet képtelenségét a főtt béka szindrómával szokták érzékeltetni. Ha egy békát, egy vizzel telt fazékba beteszünk és lassan melegítjük a vizet,a béka nem fogja észrevenni a víz hőfokának emelkedését és menekülési reakciót sem mutatva megfő benne (mivel a béka hőváltozás érzékelésének ingerküszöbe alacsony).

Persze, ha intelligens lény lenne, akkor a környezeti változásokból tudna következtetni a vészhelyzetre és kiugrana az edényből.

Mi emberek is ebben a regresszív béka állapotban vagyunk. Mivel az észlelési küszöbünk alatt van pl. az oxigénszint csökkenés, nincs gyors visszajelzésünk a károsító folyamatok, és cselekvések (mint pl. ha rosszul fogjuk meg a kést és elvágjuk az ujjunkat) képtelenek vagyunk annak a fokozatos és halálos folyamatnak az észlelésére melynek a végén megfőhetünk. Azok ellenére, hogy mi képesek vagyunk a környezeti változásokat mérni, és tudunk következtetni annak gyászos kimenetelére, mégsem teszünk ellene.

Mivel az emberi cselekvés következménye az ökölógiai krízis, a helyzetet az előző példán keresztül úgy lehetne szemléltetni, hogy mi magunk miután alágyújtottunk a fazék víznek belemászunk, és szép lassan megfőzzük magunkat, miközben úgy teszünk mintha semmi sem történne.

Fantasztikus lenne, ha a MEE kilépne ebből a regresszív béka énállapotból, a többi társának példát mutatva kiugrana a fazékból, homo sapiensé válna és elkezdené a tüzet oltani. Mint ahogy ezt felelősségteljesen tették evangélikusok pl. a reformáció idején, a világ jobbításáért.

A választás rajtunk múlik. Nekem az kevésbé vonzó, ha passzivitásba maradunk és farizeusként megfőzzük magunkat a saját magunk által kreált pokolban.

Döntenünk kell.

Életünk alakításában elfogadjuk-e az isteni iránymutatást, vagy tovább romboljuk a teremtett világot.

Ne feledjük egyszerre két urat nem lehet szolgálni, vagy Istennek szolgálunk vagy mammonnak.

Hűek maradunk az evangélikus szellemiséghez, a törvényeink foglaltakhoz, vagy a fogyasztásnak alávetett jellemű személyiségek maradunk.

1. Befejező rész

Az előadásom befejező részében a konkrétumokra szeretnék kitérni, arra, hogy szerintem mit kellene először tennünk?

Az első lépés úgy gondolom az, hogy az egyház korrekt tájékoztatást adjon a tagjainak a világ helyzetéről. Erre általában az a választ szoktuk adni, hogy ez elsősorban kormányzati felelősség, alap emberi jog, nincs pénzünk, stb.

Ha ismét kiesünk ebből a gyermeki énállapotból és tudatosítjuk azt, hogy a másik bűne nem ad felmentést a miénkre, valamint tudatosítjuk azt, hogy minden kereszténynek és valamennyi istenhívőnek megkülönböztetett szerepe és felelőssége van önmaga, mások és az egész teremtés előtt, hogy közreműködjön az isteni terv megvalósításában, Isten által teremtett világunk megőrzésében.

Nem lehet kérdés, hogy felelősségteljes viselkedést, döntést, cselekvési tervet csak korrekt információk birtokában lehet hozni, készíteni.

A világ helyzetét jobban megismerve, átgondolva cselekvéseink következményeit, felelősséget kell vállalnunk tetteinkért, egyéni és kollektív szinten egyaránt. A mai világban mindenki, függetlenül attól, hogy hol él, mi a foglalkozása felelős tetteiért:

? Mint magánember, ? Mint egy ország állampolgára, ? Mint az üzleti élet és gazdaság résztvevője, ? Mint az emberi közösség tagja, ? Mint értelemmel és tudattal rendelkező személy Értelemszerűen kibővíteném a felsorolást azzal: ? Mint keresztény ember ? Mint a MEE tagja

Szeretném jelezni, hogy amennyiben felkeltettem érdeklődésüket délután 15 órakor kezdődő csoportmunka keretében lehetőségünk nyílik a fentiek részletesebb átbeszélésére. Zárómondatként, mintegy megtartandó iránymutatásként idézem törvényeinkből a következőket:

„jelt akarunk adni Krisztusról, akinek a szolgálatában állunk,… Az Ő erejével merünk és tudunk szembe szállni a romlás erőivel. ……………”

Isten minket úgy segéljen!

Mekota Ervin

Regionális hozzárendelés: Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::