Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Fordulj hozzánk, Uram! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon! Zsolt 90,13 (Mt 10,28; Lk 15,1–3.11b–32; 1Tim 1,12–17; Zsolt 112) Ha túl nagy a fájdalom, ha szinte elviselhetetlenné válik a szenvedés, és reménytelennek látszik helyzetünk, akkor gyakran úgy tűnik, hogy késik az Isten. Nincs ott, ahol lennie kéne, nem segít akkor, amikor segítenie kellene. De vajon elkéshet-e bárhonnan is az Úr? Ő tudja jól, hogy mikor alkalmas az idő, mikor kell éreztetnie segítő jelenlétét. Ő tudja, hogy mit miért és meddig hagy. Mégis kiálthatunk hozzá őszintén akkor is, ha fogytán a türelmünk, ha szenvedésünk idején siettetnénk Őt: "Fordulj hozzánk, Uram! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon!"

Tedd meg, amire módot találsz, mert veled lesz az Isten. 1Sám 10,7 (Ef 2,10; Lk 5,27–32; Jak 3,13–18) Miután Sámuel királlyá avatta Sault, ezeket a szavakat mondta neki, mintegy első útmutatásul. Saul – mint Isten népének királya – elsősorban Isten szolgája. Csak úgy szolgálhatja Izraelt, ha Istent szolgálja. Sámuel erre hívja fel Saul figyelmét: amikor megragadja Isten Lelke, tegye meg, amire módja adódik, Isten vele lesz. Mintha azt mondaná, hogy amire csak indítja Sault, az sikerrel jár. Isten a mai napon is adhat ilyen indíttatásokat nekünk. Arra biztat minket, hogy mi se hagyjuk kárba veszni azokat az alkalmakat, amikor cselekedhetünk és szólhatunk. Ő azt ígérte, hogy velünk lesz, és el tudjuk végezni azt, amire elhív bennünket.

Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet. 1Krón 29,13 (2Kor 1,3; 2Móz 32,30–33,1; Jak 4,1–12) Dávid királynak volt miért hálát adnia Isten népének nevében. Isten népe önként adományozott a templom építésére. Dávid felismerte azt, hogy sem az önkéntes szándék, sem az a sokféle alapanyag, amit felajánlottak, nem természetes: Isten adta mind a lelki, mind az anyagi javakat ehhez. Ő teremtette meg a lehetőséget. Ezért lehet és kell is hálát adni Istennek. Ha így vesszük számba mindazt, amink van, Dávid példájából tanulva rájöhetünk arra, hogy sok mindenért tartozunk hálával Istennek.

Ha így határoz a Seregek Ura, ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét, ki fordíthatja vissza? Ézs 14,27 (Mt 6,10; Jn 5,1–16; Jak 4,13–17) Sokaknak van hatalmuk, befolyásuk arra, hogy terveket, döntéseket meghiúsítsanak: bizonyos elhatározások megvalósulása ellen küzdjenek, azokat késleltessék, derékba törjék. Mindezt emberi szándékokkal szemben megtehetik, de Isten tervét hiúsíthatják meg. Bár meg lehet próbálni küzdeni ellene – ahogyan sokan meg is próbálták és megpróbálják ma is –, Isten azonban elhárít maga elől minden akadályt. Krisztus keresztje a „megütközés köve, botránkozás sziklája”. Ám aki aláveti magát Isten e tervének, meglátja, hogy ez nem a pusztulásunkat, hanem üdvösségünket, örök életünket szolgálja.

Isten segítségével hatalmas dolgokat viszünk véghez. Zsolt 60,14 (Lk 5,5; Mt 27,3–10; Jak 5,1–6) Isten népe nem saját erővel és ügyességgel, hanem Isten erejével visz véghez hatalmas dolgokat. Dávid jól tudja, hogy nem maradt volna fenn Izrael, nem győzte volna le számos ellenségét, nem gyarapodott és erősödött volna, ha Isten nem támogatta volna őket. Ma is így van ez. Hitet ébreszteni, Isten igéjével vigasztalni, megbocsátani tudni, a kapott szeretetet továbbadni csak Isten segítségével vagyunk képesek a Krisztusban. Ő az, aki hatalmas dolgokat visz véghez Lelkének erejével.

Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Ézs 43,2 (Róm 8,31; Róm 8,1–6; Jak 5,7–12) Tűzön-vízen át veled vagyok – csak az tudja ezt mondani és komolyan is gondolni, aki igazán szereti a másikat. Képes kitartani mellette, bármerre megy, bármilyen helyzetbe kerül, bármilyen nehézségen kell keresztülmennie. Isten így szeret bennünket Jézus Krisztusban. Ő nemcsak azt ígéri, hogy velünk van minden körülmények között, hanem azt is, hogy megvéd, oltalmaz bennünket. Nem azt mondja, hogy nem kell veszélyes helyzeteket átélnünk, nem azt állítja, hogy elkerül bennünket mindenféle baj, kísértés, bűn, de azt ígéri, hogy épségben kikerülünk belőle. Az Ő megváltottai vagyunk, és semmi nem választhat el bennünket szeretetétől, míg el nem jutunk a célig.

Miért siránkozik az élő ember? Mindenki a bűnei miatt sírjon! JSir 3,39 (Jak 4,10; Gal 3,6–14; Jak 5,13–20) Siránkozik – olyan kifejező ez a szó. Sírni általában konkrét dolgok miatt lehet, amelyek valóban felrázzák, felkavarják az ember lelkét. Azonban siránkozni leginkább elégedetlenségünkben szoktunk, hogy miért nincs ez meg az, vagy ha van, akkor miért épp olyan, amilyen. Isten igéje kijózanító. Nem ezektől a dolgoktól függ az ember élete. A bűn az, ami valóban aggasztó. Leginkább bűneink miatt kell sírni, azok miatt kell kétségbeesni, minden más – másodlagos. Ettől függ az élet. Bánom-e Isten előtt bűneimet, várom-e bocsánatát, hogy ne csak élőnek látszódjam, hanem valóban élhessek?!

Kocsik Mónika

::Nyomtatható változat::