Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A Népstadion épületében lévő VIP-szoba 2003. június 27-én délután az Alliansz Női Hálózata konferenciájának kellett, hogy helyet adjon a Miszszió Expó programfüzetének leírása szerint. Az odaérkezők azonban meglepve tapasztalták, hogy az alkalmat egy emelettel lejjebb, az ún. Iharos Teremben tartják...

„Ezek szerint mi, nők nem vagyunk fontos személyek” – jegyezte meg mellettem valaki tréfásan. De az a két óra, amit a különböző felekezetekből érkezett közel kétszáz asszony közösen eltöltött, bizony rácáfolt erre. Bár nem a szokásos érvek hangzottak el a nők „védelmében” – hogy ők a családok szívei, a jó házasság motorjai –, hanem annak a torokszorító valóságnak a felismerése, hogy a Legfontosabb Személynek, mennyei Atyánknak vagyunk kivétel nélkül nagyon fontosak!

Megrendítő vallomásban számolt be egy fiatal nőtestvér arról, hogyan szabadította meg őt Isten az alkohol rabságából. Nehéz út – családja kitartó imádsága mellett – vezetett odáig, hogy az addig letagadott szenvedélyét be merje vallani férje és gyermekei előtt. Majd az övéi, valamint asszonytársai segítségével új életben kezdhetett el járni.

De hányan vannak, akik nem ismerték még meg ezt a szabadulást! Mennyi asszony él körülöttünk, aki nyilvánvaló vagy titkolt bűneinek terhe alatt szenved, és nem tudja, hogy Krisztusban van menedék, megújulás! Milyen sokan vannak, akik nem hallottak még arról, hogy mennyire becsesek, „fontos személyek” Isten szemében! – ezek a gondolatok többször is elhangzottak ezen a napon. Hiszen ez volt a célja a szervezőknek, az Evangéliumi Alliansz Női Hálózata tagjainak. Annak felelősségére szerették volna ráébreszteni a résztvevőket, hogy Isten mindannyiunkra rábízott embereket: családtagokat, utcabelieket... Rajtunk, a mi mulasztásunkon is múlik, hogyha nem hallanak Krisztusról!

Ám a rendezvény abban is segítséget nyújtott, hogy milyen új utakon (természetesen a női kreativitást, ötletességet is „bevetve”) végezhetjük személytől személyig – Tóth Árpád költő szavait kölcsönözve: „lélektől lélekig” – terjedő evangelizációs szolgálatunkat. A különböző felekezetek asszonycsoportjai leleményesebbnél leleményesebb módszerekkel ismertették meg a hallgatóságot – a baba-mama klubok szervezésétől kezdve a közös gyógytornázásig. Az egyik résztvevő például a Lydia keresztény női magazint dobta be száz utcabeli szomszédasszony postaládájába e levélke kíséretében: „Nekem fontos mindaz, amikről itt olvashatsz, ha érdekel, vagy ha nem értesz egyet azzal, ami a cikkekben van, akkor gyere el hozzám péntek du. 5 órára.” Az első alkalommal csak néhány asszony jött el, ők is kérdésekkel, kétséggel tele. Ma harmincan vannak, akik hétről hétre együtt tanulmányozzák a Bibliát. Majdnem valamennyien hitre jutot- tak… Igaz, minden életváltozás a Szentlélek csodálatos munkája, mégis jó volt tudatosítani – és erről éppen a pesterzsébeti evangélikus imacsoport vezetője számolt be –, hogy mennyire fontos a gyülekezet közbenjáró könyörgése, együttes böjtölése!

Az alkalom ezzel a személyes kérdéssorral zárult: Észrevették már az utcátokban, hogy te ott élsz? Általad felragyogott-e már a Krisztus fénye? Ó, jaj, ha az utca miattunk sötét…

B. Pintér Márta

::Nyomtatható változat::