EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 27 - Így látta ő

A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Így látta ő

Egészen elzsibbadt a kezem, mire álomba simogattam a pici lánykát. Érthető, hogy nehezen aludt el, hiszen nemrégen múlt egyéves a találkozó legfiatalabb résztvevője, és alig fordult még vele elő, hogy nem a saját ágyacskájában tért nyugovóra. Persze, hogy érdekes az új környezet, sőt talán nyugtalanító is. Pedig türelmesen viselte a IV. országos evangélikus találkozó kapcsán a szülei által reá mért megpróbáltatásokat: a nagy meleget és huzatot az autóban, a fárasztó utazást, a szomjúságot.

A megnyitó – jóllehet a fürdés idejére esett – tetszhetett neki, mert néha önfeledten tapsolt (már amikor két kis kezének sikerült eltalálnia egymást). Talán a sok ének, a csarnok színessége ragadta meg, esetleg a barátságos emberek – hiszen alig volt valaki, aki mikor elhaladt mellette, ne küldött volna legalább egy mosolyt felé – vagy egészen egyszerűen „csak” az ige érintése; de tény, hogy ritkán szokott ennyire nyugodt és jókedvű lenni.

Korábban érkeztünk a szállásra a kelleténél, így nem tudtuk azonnal elfoglalni a szobát. Ám hála a szervezők lelkiismeretes munkájának, gyorsan megoldódott a probléma. Ismét egy bizonyíték arra, hogy a jó szervezés elengedhetetlen, ám mit sem ér megértő szeretet és segítőkészség nélkül.

S milyen jókor jött a modernnek éppen nem mondható, ám kifogástalanul tiszta és rendes szoba! Hogy egy ilyen apró – megfürdetett és jóllakott – teremtmény mire gondol szendergés közben, s utána hová röpíti az álom – ezt valószínűleg sosem fogjuk megtudni, ám nem is igazán fontos. Hiszen ami lényeges, az úgyis kiderül, a gondolatfejtés meg nem szülői feladat. Nem ezzel bízott meg minket Urunk, amikor ajándékba és feladatul kaptuk e gyermeket.

Öröm, hogy ismét ott lehettünk az evangélikus találkozón, immár az új jövevénnyel együtt. Jó volt kedves, barátságos, segítőkész emberekkel találkozni – nagy kincs ez mostanság! Jó volt együtt énekelni, imádkozni, okos, megfontolt beszédet hallani. Csak a gyermekeket meg a tizenéveseket hiányoltuk – elkelt volna egy népes, vidám gyereksereg...

Igaz, az esti áhítatot nem tudtuk megvárni, ám biztosak voltunk benne, hogy amikor a fáradt kicsi emberke fejecskéjét vállamra hajtva hallgatta a számára ismerős „Itt az este” dallamát, Teremtőnk nemcsak a közeli csarnokban zajló eseményre „nézett le” elégedett mosollyal, de egészen biztosan „örömmel látta” a félhomályos kollégiumi szobában elszunnyadni készülő apró teremtményét is.

Gyarmati Gábor

Regionális hozzárendelés: Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
A kórus
Élő víz
Kötéltáncosok
Keresztutak
Ez (is) az a nap (volt)!
Nők evangélizációja - lélektől lélekig
Evangélikusok
Miben segíti munkámat az Internet?
Keresztény szemmel
A nagy parancsolat
A hét témája
Tizenhat gyógyító óra krónikája
Fehérvári mozaikok
Gyógyító terápiák
Lélekgyógyító muzsika
Így látta ő
Gyógyulást az egyháznak!
Gyógyulást a társadalomnak!
Gyógyulást a teremtett világnak!
Megkérdeztük...
"Háttérmunka"
A hétköznapok Istene
Szerkesztői megjegyzés
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Százötven éve született Csontváry Kosztka Tivadar
A vasárnap igéje
A mélységből megszólítható Isten
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 27 Így látta ő

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster