EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 4 - Törvénymódosítás után

A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Törvénymódosítás után

Még az elmúlt nyáron történt, hogy az akkor nemrég beiktatott új igazságügy-miniszter beszélgetésre hívott néhányunkat az evangélikus egyház képviseletében. Munkatársai is jelen voltak, a fő téma az a koncepció volt, mely szerint a jövőben a bűnmegelőzés-bűnüldözés kontextusában – nem csökkentve az utóbbi elleni erőt – nagyobb hangsúlyt kapna a bűnmegelőzés. Részben véleményünket kérték, részben kifejtették, hogy a prevenció tervezett programjaiban igényt tartanak az egyházak, az egyházakhoz kötődő társadalmi csoportok aktív részvételére is.

Ismerős volt számomra ez a gondolkodás. Az egészségügyben is az egymást követő reformelképzelések többnyire a megelőzés fontosságát hangsúlyozzák. A gyógyítás az ősi orvosi mesterség, de akármennyit fejlődött is ez a tevékenység, nem tud lépést tartani az egészséget fenyegető ártalmakkal.

Azonos a gond a látszólag igen eltérő két területen, az egészségügyben és az igazságszolgáltatásban. A megelőzés nem a szakmai szervezetekben, hanem a társadalomban dől el. Az orvoshoz a beteg, a bíró elé a bűnelkövető kerül, a károsodás már megtörtént. A gyógyítás, a rehabilitáció sosem teljes, és igen költséges.

Mindez többször eszembe ötlött az elmúlt hónapok olykor szenvedélyes, elsősorban politikai színezetű vitáit érzékelve, amelyek az úgynevezett drogtörvény módosítása körül folytak. Ezek a módosítások azt a szemléletet tükrözték, amiről a nyári beszélgetésen esett szó. Annál izgalmasabb – orvosként különösen is – ez a téma számomra, mert ebben találkozik az igazságszolgáltatás és az egészségügy terhe. Drámaian mutatkozik meg benne a bűn okozta nyomorúság, a kábítószer-élvezet egészségkárosító, személyiségromboló hatása és társadalmi veszélyessége. A jog és az egészségügy eszközeivel egyidejűleg kell megvédeni a társadalmat és segíteni a függőség által veszélyeztetett embert.

Nehéz lecke. Magam is ott voltam az előző kormányzati ciklusban azon a konferencián, amelyen az akkori igazságügy-miniszter asszony tájékoztatást adott az új drogellenes törvény filozófiájáról. Ez a szigorra, az elrettentésre épült. A függőségben élő ember kiszolgáltatottságát kihasználó, illetve a fiatalokat megkörnyékező forgalmazók, a dílerek mellett a fogyasztókat is büntetőjogilag felelősségre vonhatóknak minősítette. Felszólaltam a konferencián, hangsúlyozva, hogy a törvényeknek – a konkrét jogi tartalmakon túl – üzenetértékük is van a társadalom számára. Orvosi szemmel azért fogadható el ez a szigorú törvény, mert üzen a kormányzat elszántságáról, a kábítószer okozta veszélyekről. A tiltás soha nem elég hatékony eszköz, nyilván nem az alkalmi fogyasztók bebörtönzése következik majd, hanem a szigor célja is a megelőzés.

Valóban nem alkalmazták a törvény adta lehetőséget az elmúlt években az alkalmi fogyasztók ellen, de az elvi szigor nem érte el a célját. Az alkalmi fogyasztók saját védelmükben is inkább fedezték a dílereket. A sok jó intézkedés, törekvés ellenére nőtt a drogfogyasztók s az ezzel összefüggő bűncselekmények és halálesetek száma.

A törvénymódosítás ezzel szemben meg szeretné nyerni partnernek az alkalmi fogyasztót függőségének megelőzése, gyógyítása érdekében, s egyúttal megkönnyítené az eljutást a valódi dílerekhez. Persze ettől az intézkedéstől sem várható frontáttörés, de olyan szakmai elképzelést tükröz, amely reményt ad némi javulásra – többek között az egyik érzékeny terepen, az iskolában, így az egyházi iskolában is. (Az egyházi iskolákban örvendetesen kisebb a fertőzöttség, de intő jel, hogy ott is előfordul.)

Ezért is volt keserves tapasztalat, hogy ez a téma is az aktuálpolitikai csatamezőre került. Vannak ügyek, amelyek ha politikai eszközökké válnak, megoldásuk szinte reménytelen lesz. Vannak ügyek, amelyekben a politikai pólus mindkét oldalán lévőknek el kell fogadniuk azt, hogy a másik oldal is a valódi megoldásban érdekelt. Új utakra van szükség, ezért sem helyes az új elképzeléseket a tradicionális konzervatív-liberális képletbe beleerőltetni, a tiltás vagy az engedékenység formulát alkalmazva.

Hogyan lehet megállítani, megfordítani a kedvezőtlen trendet, ez a valódi kérdés. Kevés kérdésben annyira egységes az orvostársadalom, mint a drogliberalizálás elutasításában. Hiába tetszetős érv, hogy akár a könnyű drogok engedélyezése csökkentené a dílerek mozgásterét, a drogbűnözést, az áldozatok kiszolgáltatottságát, a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a megelőzés számára ilyenkor megnyíló új lehetőségek és a korlát nélküli csábítás ütközésének eredője kedvezőtlen eredményt ad. Nem lehet liberalizálni! De kell mozgástér a megelőzés számára, és ezt kereste, keresi a jelenlegi törvénymódosítás, ami nem jelent könnyítést a kábítószerrel visszaélők számára.

Azért is kell az egyházakban többet foglalkozni ezzel az üggyel, mert van teendőnk a szenvedélybetegségek elleni harcban. És nem jó, ha megrekedünk az ítélkezésnél. Ez hagyományos, érthető, de ha csupán ez jelenti a bűn elleni harcot, nem helyeselhető magatartás. Tenni kell a bűn ellen. Elsősorban olyan programokkal, melyek tartalmat kínálnak a fiataloknak, olyan közösségek építésével, amelyek alkalmasak arra, hogy segítsenek a veszélybe kerülőkön.

Talán most, hogy megszületett a törvénymódosítás, nyílhat új fejezet a történetben. Politikai csaták helyett az erők a probléma leküzdésére koncentrálódhatnak. Annál is inkább, mert bár sajnos már nálunk is jelentős a kábítószer-függőség, de valójában a másik két szenvedélybetegség – dohányzás, alkoholizmus – terén tartozunk az élvonalba. A népegészségügyet tekintve ezek jelentik a mennyiségileg is meghatározó gondot, ráadásul az alkoholizmus terjedése nyit utat a kábítószer-élvezetnek. Márpedig a dohányzás, az alkoholizmus visszaszorítása nem törvényi tiltás kérdése. Többször elmondtuk, leírtuk: más lenne a magyar nép egészségi állapota, ha egészségesebb lenne az egyházakhoz kötődő társadalmi csoportok életmódja. Talán itt kellene kezdeni a stratégiát, a bűnmegelőzés koncepcióját. Úgy vélem, mindenképpen napirenden kell tartanunk a kérdést, számot adva sikerekről és kudarcokról, egymást segítve tapasztalatainkkal. Együtt gondolkodva teológusok, jogászok, orvosok, szociális munkások… A diakónia évszázadát éljük.

Frenkl Róbert


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Vendégségben az éltető Úrnál
Élő víz
Az élet fitt oldala
Rám már várnak az angyalok
Egyházunk egy-két hete
Testvérekként fohászkodva
Testvérekként fohászkodva
"Szenteld meg az ünnepnapot!"
Keresztutak
A leprások világnapján
Libanon
A Keresztény-Zsidó Társaság újévi sajtótájékoztatója
A Keresztény-Zsidó Társaság újévi sajtótájékoztatója
Szlovák egyházi vezetők kitüntetése
Szlovák nap Békásmegyeren
Középpontban a Szentírás
A "Biblia éve" hazánkban
Részletek Jan de Waard – Eugene A. Nida: Egyik nyelvről a másikra. Funkcionális ekvivalencia a bibliafordításban című könyvéből
Könyvek a Könyvek Könyvéről
Evangélikusok
Jubileumi év
"Régi idők rejtett dolgainak elbeszélője"
Emlékezés egy orgonaművészre
Búcsúzunk
Rövid hírek Hatvanból
Lelkészlakások felújítása Békéscsabán
e-világ
Új rovatunk elé
Szurkolj, ne háborúzz!
Konzultáció a közoktatási törvény tervezett módosításáról
Vallási csatorna ördögi körben
Keresztény szemmel
Kezek...
Öt hónap
Ezek a fiatalok...
A hét témája
Minden megoldás jogos?
Kezdődik a vadkelet?
Törvénymódosítás után
evél&levél
Tisztelt Szerkesztőség!
Tisztelt Szerkesztőség és Kiadóhivatal!
Evangélikus "úrfelmutatás"?
Evangélikus "úrfelmutatás"?
Közlemények, nyilatkozatok
Szót kér a szerkesztő
Fabiny Tibor egyháztörténész kitüntetése
A levelező hittantanárképzés fontossága
E heti Luther-idézet
Luther idézet
Kultúrkörök
Nagyegyházak protokoll- és liturgiai szokásai
Nagyegyházak protokoll- és liturgiai szokásai
A vasárnap igéje
Az Úr kedves esztendeje
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 4 Törvénymódosítás után

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster