A vasárnap igéje

Böjt 4. vasárnapja (Laetare)

Hozzászólás a cikkhez

"Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez" - írja Ézsaiás próféta. A vasárnap evangéliuma az ötezer ember megvendégelésének története. A sokaság - látva a jelet - először prófétának mondta Jézust, majd elhatározta, hogy királlyá teszi őt. Jézus így a pillanatnyi érdeküknek megfelelő pozícióba került volna. Ő azonban kitért előlük, és "visszavonult ismét a hegyre egymagában" (Jn 6,15).

A böjti idő hitünk felülvizsgálatának ideje. Laetare emellett a böjti öröm vasárnapja is. "Örvendj, Isten népe, és akik az Urat keresitek, jöjjetek és merítsetek vigasztalásának forrásából!"- halljuk a bevezető zsoltárt. A böjti örömöt a kereszt evangéliumából fakadó vigasztalás táplálja. E nélkül a keresztények ma is csak díszhelyeket és előkelő pozíciókat tudnak kínálni Jézusnak.

A korinthusi gyülekezetben is ez volt a probléma. Többen elkezdtek okoskodni. Emiatt kitört a pártoskodás. A kereszt kinyilatkoztatásának elfogadása helyett sokan filozofikus bölcsességet kerestek. Mások figyelme - mivel megvetették a keresztről szóló világos, érthető tanítást - a titkos ismeretek felé fordult, és a nyelveken szólás került érdeklődésük középpontjába. Mivel hitük kiüresedett, nem csoda, ha sokan közülük a keresztény reménységnek, a halottak föltámadásának tagadásáig is eljutottak. Az okoskodás végül erkölcsi ítélőképességüket is eltorzította. Ezzel az evangéliumot összezavarták, felülbírálták, sőt kioltották.

Pál apostol ilyen körülmények között írta első levelét a korinthusiaknak. Határozottan rámutatott a zűrzavar okára: a korinthusi gyülekezetben nem veszik komolyan a keresztről szóló beszédet. Ezért kicsinyítik jelentéktelenné okoskodásukkal a bűnök súlyát. De nem csak Korinthusban volt ez így. Az okoskodó keresztények egyházában, gyülekezetében és életében Krisztusnak mindig és mindenhol csak díszhely jut. Tiszteletben részesítik, hivatkoznak rá, megtartják ünnepeit - de ez minden! Pedig az ötezer ember megvendégeléséről szóló történet arra figyelmeztet, hogy Jézus mindig visszavonul, ha emberek akarják kijelölni számára azt a helyet, amelyet elfoglalhat, és azt a szerepet, amelyet betölthet. Ha az egyház népe nem engedi, hogy az Élet Kenyereként élete szerves részévé váljon, akkor inkább csendben visszavonul még az egyházból is! Bizonyára vannak gyülekezetek, amelyeket Jézus ilyen okból elhagyott. Nem lehet kevés azoknak a keresztényeknek a száma sem, akiknek életéből visszavonult. Nem kétséges, hogy Jézus bennünket is csak addig tud az Élet Kenyereként táplálni, amíg valóságos - tehát minden látszattól és színjátszástól mentes - életközösségben maradunk vele. Ez a böjti öröm forrása!

Amikor Jézus arról beszélt, hogy milyen szerepet kíván betölteni tanítványai életében, akkor az ember nélkülözhetetlen mindennapi táplálékával, a kenyérrel azonosította magát. Fontos tehát, hogy mivel táplálkozunk. Az étel szerves részünkké válik, beépül testünkbe, és így kihat egész életünkre. Pál apostol éppen azt ismerte fel, hogy egy idő óta nem Krisztus az a táplálék, amellyel a korinthusi gyülekezet naponta töltekezik. A korszellem, a pogány hatások és az erkölcstelenség kívánatos, de veszélyes eledele az, amivel Korinthusban a keresztényeket alaposan "beetették" és "megetették". Ezek a "korinthusi étkek" veszélyesebbek a thaiföldi baromfinál és a szivacsos agysorvadás prionjával fertőzött marhahúsnál. Ezért kell értelmes keresztényként meglátnunk, hogy korunk "beetetett", "jóllakatott", "felvilágosított" és Istentől, Krisztustól, templomtól, szószéktől, oltártól, igétől és szentségektől elszakított embere menynyire örömtelen, közösség nélküli, magányos életet él. Vannak ugyan barátok, haverok, érdekkapcsolatok, partnerek, csapatok, szeretők, "megasztárok", "nagy Ő"-k, de a közösség öröme hiányzik. Krisztus nélkül nincs igazi közösség! Érvényes ez a házasságra, a családra, az egyházra, a lakóhelyi és munkahelyi közösségre, a népre és a nemzetre is. Pál arra biztat, hogy értelmes emberekként gondolkodjunk el ezen, és mindenki maga alkosson erről ítéletet.

Ahogy a kenyér csak a Krisztus testével való közösségben lesz azzá, amiért megtörik, és az áldás pohara csak a Krisztus vérével való közösségben tölti be rendeltetését, úgy életünk is csak a Krisztus életével való közösségben válik valóban életté. Ennek átélése a böjti öröm. Közösségünk van azzal a Krisztussal, aki értünk szenvedett és győzött!

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk! Táplálj bennünket az élet kenyerével! Könyörülj egyházunkon, gyülekezeteinken, családunkon, szeretteinken! Hallgass meg minket Krisztusért, az egy Igazért, aki mindenkiért szenvedett és áldozattá lett, hogy ne legyünk többé szétszóródottak és elveszettek, hanem benne valóságos közösségünk legyen veled és egymással. Ámen.

Ifj. Detre János

::Nyomtatható változat::