Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Nyugtalanul alszik. Gyakran felébred, néha hosszú percek telnek el azzal, hogy sóhajtozva forgolódik az ágyon. Kötéllé sodorja maga alatt a lepedőt. A párnája csuromvíz a verejtéktől. A zsebrádiót egész éjjelre bekapcsolva hagyja. Retteg a kintről behallatszó zajoktól. Inkább a vízállásjelentés vagy valamelyik adó szignálja szóljon. Úgy érzi, ezáltal tartja a kapcsolatot a külvilággal. Persze tisztában van vele, hogy becsapja magát. Így is vannak hallucinációi. Rémeket lát a sötétben.

Egy késő esti vagy kora hajnali műsorban egyszer felhangzik a várva várt zene Gary Moore-nak, ennek a rendkívül invenciózus bluesgitárosnak a Wild Frontier című albumáról. The Loner - A magányos. Instrumentális szám. Kemény, hatnyolcados alapra elhelyezett, hátborzongatóan érzelemdús, dallamos gitárszóló. Elnyújtott hangja olyan, mint egy hegedűé. Mindig örül, ha erre ébredhet fel. Örül? Már ha ennek a szónak az ő életében maradt még jelentése. Könnyek szöknek a szemébe, és halkan zokogni kezd. 1987-et írunk.

Pedig szeret a gyerekek között lenni. Ha valami, hát ez igazán lelkesíteni tudja. Ezt ők is érzik. A szünetekben nem a tanáriba megy kávézni a kollégáival, hanem inkább az udvaron diskurál a kicsikkel és a nagyobbakkal. Egyikük a szendvicsét tartja elé harapásra, a másik az üdítőjével itatja, a harmadik pedig nedves kis markából cukorkát kínál felé. Vegetáriánus elveit feladja, mivel a napköziben együtt kell étkeznie a diákokkal. Többen felkeresik otthon is. Ki csak beszélgetni jön, ki azt kéri, korrepetálja valamelyik tárgyból. Maga is meglepődik, amikor egyik-másik szülőtől kap egy-egy húszast, ötvenest. (Ekkoriban még mindkettő papírpénz.)

Aki meglátogatja otthonában, annak megmutatja kedvenc zenéit, és nem haragszik, amikor egyik kazettáját törött dobozzal hozza vissza egy nyolcadikos fiú. Könyveket is ad nekik. Kölcsönbe is, ajándékba is. Emlékkönyvi bejegyzést fogalmaz egy ötödikes lánynak, hogy emlékezetes, egyedi és tartalmas legyen. Ennyi adatott neki. Egyvalamiről ugyanis nem beszélhet. Érzi, hogy őrlődik a lelke, és gerincére az elviselhetőnél nagyobb súly nehezedik. Pedig rendesek a kollégái. Az igazgató kemény, határozott, de végtelenül humánus és mély empátiával rendelkező ember. Teszi a dolgát. Szereti, megérti őt, mégsem értheti, miért érzi közöttük a disznók vályújánál magát. Ilyesmit persze sosem mondana. A világért sem szeretné megbántani. Hiszen ha valaki, hát ő igazán jó hozzá.

A gitár hegedű módján elnyújtva sír a sötétben a lehalkított zsebrádión. Hajnalodik. Nemsokára ébredni kell. Az éjszakai forgolódásnak vége. Ólmos álmosság jön a szemére. Mélyen alszik, amikor megcsörren a vekker. Tudja, hogy nem lesz képes tovább csinálni. "Vesszen el a nap, amelyen születtem!" Kedves barátaivá lesz Jób, a Prédikátor és Jeremiás. Mintha az ő gondolatait jegyezték volna le szó szerint. Nem akar tovább élni. Ám akihez újra odamenekül halálos kétségbeesésében és félelmében, nem engedi meghalni. Új utat készít neki. Ajtók csukódnak és nyílnak. Sorsa most is az ő kezében van. Jézusnak hívják.

Ma már mindenütt mindenki beszélhet róla. Félelem nélkül. Meg is teszik. Sokszor méltatlanul és hiába is. És ez ugyanannyira - ha nem jobban - fáj neki, mint akkor a kényszerű hallgatás a moslékosvályú mellett. Bizonyos értelemben tehát most is magányosnak érzi magát. Talán még elhagyatottabbnak, mint azok között, akik bár nem értették őt, de legalább a maguk módján jók voltak hozzá. Nem hagyták ugyan Jézusról beszélni, mégsem lehet azt mondani, hogy semmi közük nem volt hozzá. Magányos tehát, mint mindig, de nem elveszett. Gyakran egyedül marad, és nagyobb értetlenség veszi körül, mint valaha, mégsem érzi magát többé vesztesnek. Loner, nem lúzer.

Az sem igaz viszont, hogy egyedül lenne. Sőt olyan közösségben élhet, amelyről korábban álmodni sem merészelt volna. Nagyszerű emberek veszik körül, akik kárpótolják az elvesztegetett évekért, a hiábavalóságokért, a kudarcokért, az egykori és jelenlegi értetlenkedésekért, a bántásokért, a lesajnáló megjegyzésekért és a megvető pillantásokért.

A gitár elnyújtott, síró hangja most a számítógéphez csatlakoztatott hangfalakból szól. Ül a monitor előtt, térdén kicsi fia. A gyerek megilletődötten hallgatja a zenét. Aztán váratlanul apjára emeli tekintetét, hangosan elneveti magát, orrát odadugja piszézésre, majd lekéredzkedik, és átfut a másik szobába testvéreihez és anyjához. Nemsokára lefekvés. Mindnyájan jól és nyugodtan alszanak.

- ops -

::Nyomtatható változat::