Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A könyv borítója

Azt, hogy valakinek a lelke átment-e az isteni szeretet tüzén, nem arról lehet felismerni, hogyan beszél Istenről, hanem arról, hogy miként beszél a mindennapi dolgokról. Ez a Simone Weil-i gondolat jutott többször is eszembe Bodrog Miklós „Álmunk, hitünk, életünk” című, a Kairosz Kiadónál ebben az évben megjelent könyve olvasgatása közben. Nem mintha a szerző hitbeli alapállását akarnám ezzel a megtérés weili képének keretei közé kényszerítve jellemezni; erre több ok miatt sem vállalkoznék. Sokkal inkább azért, mert a szerző lelkész-lélekgyógyász e könyvben összegyűjtött írásai újra felhívták a figyelmem az ember-, vallás- és világszemlélet egy lehetséges, sőt a huszadik század számára meghatározó módjára, amelyet az egész hátterén értelmezett konkrét részletek iránti megbecsülő érdeklődés jellemez.

Nehéz volna megmondani, hogy C. G. Jung – aki e szemlélet huszadik századi képviselője – azzal tette-e képlékennyé a lélektan határait, hogy kitágította azokat, és ezzel a megszokott művészeti és tudományterületeknek adott újabb értelmet, vagy fordítva: saját szakmáját gazdagította-e ezeknek az addig elkülönítetten művelt területeknek a lélektanba vonásával. Bármelyik változat legyen is igaz, a tapasztalati megfigyeléseken, logikai következtetéseken, az ember érzelmi életén és az intuíción építkező és életnedveit az emberiség közös kultúrájának szimbólumaiból szívó jungi rendszer túllépte a lélektan határait, és maga is kultúraalkotó tényező lett. Nem csoda, ha szokatlanul nagy szellemi teljesítőképességét és világmagyarázati erejét látva a kereszténység is gyakran megirigyli, és – valláspótlékot szimatolva benne – saját ellenlábasaként tartja számon (vö. 49. o.).

E másik nagy kultúraalkotó tényezőnek persze összehasonlíthatatlanul több irányzata létezik. Különböző formáiban szeretheti az egészet a rész rovására, belebonyolódhat a részletekbe a nagy öszszefüggések elvesztésével, lehet inkább elméleti vagy praktikus, túltengő vagy elégtelen figyelmet szentelhet az egyénnek, a közösségnek és a társadalom gondjainak, segítséget remélhet a Teremtőtől, a Megváltótól, az Életadótól, a mecénásoktól, a struktúrától, a liturgiától, a kis és nagy politikától, és ezzel még nem merítettük ki kétezer éves találékonyságának összes megvalósított példáját. Egyszóval a kereszténységnek olykor szüksége lehet életviteli tanácsadásra, és nem teszi rosszul, ha ilyenkor benéz a jungi világszemlélet lélektani szakrendelésére. Itt megláthatja – ha magától még nem tudta, vagy éppen elfelejtette volna –, hogyan lehet a mindennapi élet kisebb-nagyobb részleteire úgy tekinteni, hogy értéküket az átfogó egészben betöltött helyük és szerepük adja. A Jung-szakértő szerző könyvében e művészet elméleti tisztázására és megvalósítására találunk számos elgondolkodtató és hasznos példát. Az életjobbítás lehetőségét kínálja azzal a nem új, de rendkívül hatékony módszerrel, amelyre a közösen használt nyelv ad lehetőséget. A tanácsot, útmutatást, okfejtést vagy jószándékú kioktatást (indoklással vagy anélkül) könnyű elutasítani. De hogyan tehetnénk meg ezt a mindenkihez legközelebb álló nyelvvel? Szavaink tükrei gondolkodásunknak (életünknek, ferdítéseinknek, automatizmusainknak), ezért a helyes irányt elvesztő gondolkodás legközvetlenebb segítőtársa is az elé görbe tükörként állított szó lehet. Mosolyoghatunk, derülhetünk vagy bosszankodhatunk a szerző elénk állított kifordított szavain. Bátran megtehetjük, mert mindenki láthatja: nem magunkat nevetjük ki, nem magunkat bíráljuk felül a nagyközönség előtt. Csak szavak ezek, a mély bölcsesség és a felületes szóviccek között valahol... A derültség után már senki nem kérdezi meg, mi ebben a diagnózis, vagyis kezdődhet a terápia! Belvilág – bAlvilág, demagőg, korunk eurózisa, nikotintás, mikénei kultúra, füst-ÖLJ klub és fociózis. Vannak egyszerűbbek is: kész vész, álomtitkár, gyógydöbbenet és lelkiismeret-ritkulás, hogy kedvcsinálónak csak néhányat említsünk. Aki még arra is kíváncsi, hogy milyen kapcsolat van az országcsuszamlás és a csak naptárilag felnőtt emberek között, mit iszik az évtizedekig elnyomott hitszomj, milyen az az önsorvasztó volnázás, vagy hogy miként tudja fehérre beszélgetni mindenki saját fekete kutyáját, annak el kell olvasnia a könyvet. Ez a tevékenység azonban nem veszélytelen. Magam is átéltem ezt, amikor egy sajtóhibán (vagy nem is sajtóhiba volt az?) napokig rágódtam: vajon a kéziratban is ez a szó állt: „belemerszesedni” (43. o.), amivel a szerző a mersz és a meszesedés jelentését kapcsolta egybe? Nem csak én járhatok így, már az Előhangban találkozunk az író intésével: hitünk és életünk igényes és színes tematikája a könyv elolvasása után is folytatódni fog, az olvasó ezt „akár akarja, akár nem” (8–9. o.).

A kötet műfaját nem volna egyszerű feladat meghatározni. A benne olvasható írások között találkozhatunk egy Jungról és egy, a vallás és pszichoterápia kapcsolatáról írt hosszabb tanulmánnyal, áhítatszövegekkel, bibliaértelmezési példákkal és esettanulmányokkal, egy jó verssel és azzal a kötet címét is kölcsönző írással, amelyben álmunk, hitünk, életünk fényei és árnyai fejlődés- vagy inkább szimbólumtörténetének egy-egy részletét tárja elénk az író. A könyv egységét a Jézus helyesebb megértését és igazabb követését segítő szándék adja, jól érezhetően ezt a nézőpontot segítik a vázolt lélektani hangsúlyok is. A véletlenek létezését illetően nem találtam útbaigazítást a könyvben, így csak találgatni tudom, hogy a „Gondolati bűn?” című rövid írás emiatt vagy fajsúlyát kiemelendő olvasható-e kétszer is a kötetben. (Nemcsak a jézusi etika legmélyebb természetéről kapunk ebben képet, hanem Luther egyik kedves, az akarat szabadságával kapcsolatban sokat idézett mondását is viszontláthatjuk: „Azt nem akadályozhatom meg, hogy a madarak a fejem fölött repkedjenek, de azt igen, hogy fészket rakjanak rajta.”)

Az itt található írások sokszínűsége, a téma lezárhatatlansága és az indító tanulmányt követő lelki útravalók adventtől kezdődő, az egyházi esztendő szerinti elrendezése miatt legszívesebben lelki kalendáriumnak nevezném ezt a kis könyvet, amelyet kézhez álló formátuma alkalmassá, év végi számvetéseink idejének elérkezése pedig időszerűvé tesz a gyakori lapozgatásra.

Béres Tamás

::Nyomtatható változat::