A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Néhány talpra állt szenvedélybeteg, gyógyulófélben lévő alkoholista és drogos fiatalember is ellátogatott az ötödik evangélikus ifjúsági találkozóra. A Tolna megyei Zsibrik községből érkeztek, a helyi Drogterápiás Intézet munkatársa, Takács Sándor kíséretében. Az alábbiakban az ő vallomását olvashatják.

Először ittam, aztán gyógyszereztem, ezt követte a kábítószer. Sokakban felmerülhet a kérdés: miért kezdi el egyáltalán valaki ezt az egészet? Tudom, hogy ezt nehéz megérteni olyanoknak, akik még soha nem próbálták ki, de a kábítószer olyasmi, mint egy kapu. Ha egyszer átlépsz rajta, nehezen találod meg a visszafelé vezető utat. Én is csak a katonai börtönben „torpantam meg”, itt is tértem meg. Talán azért lettem segítő, mert a múltam számomra életen át ható üzenet arról, hogy ebbe az egészbe nem kell belehalni! Istennek van ereje arra, hogy megszabadítson. Persze az egyéni akarat is nagyon fontos, de önmagában nem elég. Szakavatott segítők hozzáértésére van szükség.

Ami pedig Istent és a hitet illeti: sokan a drogosok közül megtérnek ugyan, de amikor lankad „az első szeretet tüze”, rögtön jelentkeznek az első problémák a mindennapi kapcsolatokban. Ilyenkor nagy szükségük van a támaszra és segítségre, mert meg kell tanulniuk nemcsak Istennel, hanem önmagukkal és embertársaikkal is kommunikálni. Ebben szeretnék segíteni a magam eszközeivel, ezért lettem a Zsibriki Drogterápiás Intézet munkatársa, amely 1990-ben nyitotta meg kapuit a gyógyulni vágyó drogbetegek előtt. Mai lakói – egy-egy esztendőre – olyan 18 és 40 év közötti férfiak, akik le akarnak szokni, és ehhez a mi segítségünket kérik. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy belássák: a droghasználattal nem tudják megoldani a problémáikat.

Hiszek abban, hogy a valóban gyógyulni akaró szenvedélybeteg – mondjuk a drog helyett – nem keres olyan pótszereket, mint amilyen az ital vagy a cigaretta, hanem megtapasztalja, hogy élete valódi tartalommal telhet és telik meg.

G. Zs.

::Nyomtatható változat::