A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Egymást taposták a pénztárat rohamozó emberek. Nem volt kegyelem, előzékenység, barátság. Harc volt, küzdelem. El kellett érni, be kellett jutni valahogy, hiszen mindenki tudta, hogy a Sziget befogadóképessége véges, s aki nem jut be, az végérvényesen lemarad az aznapi őrjöngésről.

Lassítottunk.

– Szia, hol kell bejelentkeznünk?

– Isten hozott benneteket! Először álljatok félre az autóval, utána menjetek a regisztrációhoz, ott majd mindent elmondanak. Érezzétek jól magatokat – fogadott a kapuban egy fiatalember Tatán az idei Szélrózsán. Majd mosolyogva indult a következő érkező felé.

– A kezedet, mehetsz oda – mondta a bőbeszédűnek és kedvesnek aligha nevezhető, szekrény méretű, kopasz biztonsági őr, miközben kezemre ragasztotta a karszalagot, fejével a motozóhely felé bökött. Társa rutinos mozdulattal motozott végig, nézte át hátizsákomat. Fegyvert, üveget, italt meg még ki tudja, mit keresett nálam.

Nem igazán lényeges dolgok ezek, hiszen csak külsőségek – mondhatná valaki a fenti két párbeszéd elolvasása után, melyek talán már önmagukban is érzékeltetnek némi különbséget a tavalyi Sziget fesztivál és az idei Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó hangulatát illetően. Nos valóban. De lényegében mi a fő különbség a két rendezvény között? A programok, a társaság, netán a körülmények?

A programok sokszínűségére sem itt, sem ott nem lehet panasz. Hiszen valóban számtalan lehetőség akadt a Szigeten; az persze más kérdés, hogy ezek közül hány volt olyan, amelyik igazán maradandó élményt nyújt, és valódi értékeket hordoz. Mert a csak üvölteni tudó „énekesek” előadása aligha tartozik az egyetemes emberi kultúra örökbecsű darabjai közé, még akkor sem, ha nagyon neves és népszerű külföldi zenekar jegyzi a produkciót (méregdrága fellépési díj ellenében). Márpedig igénytelen produkcióból sajnos akadt bőven a tavalyi rendezvény egy hete alatt.

Programválasztékban az idei Szélrózsán sem volt hiány. Ezt a találkozót azonban nem a harsány, féktelen őrjöngés jellemezte, hanem az, hogy lehetőség kínálkozott az elmélyülésre, a befelé fordulásra, a csend megtalálására is. Vissza lehetett vonulni a „belső szobába” – erre mindannyiunknak gyakran nagy szükségünk lenne.

A rendezvények résztvevői nagy többségben fiatalok, így nem csoda, hogy állandó a határtalan jókedv, a versenyszellem és a sportolás igénye. Mindezek kielégítésére bőven adódik lehetőség mindkét fesztiválon.

A körülmények? Nos, ebben messze a Szélrózsa vezet! Ötletesen, praktikusan, profin berendezett tábor várta az érkezőket. Könnyen átlátható és hamar bejárható helyen található meg minden. Az étteremtől a bemutatkozók asztaláig, a színpadoktól a sportpályákig, a kávéháztól a sátorhelyekig. S minden tisztán, rendezetten, ízlésesen. Éjszaka üzemelt a világítás, a fürdőben természetes a meleg víz. Nem is emlékeztetett a Sziget jópofáskodva természetesnek nevezett, valójában már-már elállatiasodottnak nevezhető körülményeihez. Az ötletszerűen felállított több száz, talán több ezer sátor zsinórja gyakorlatilag az egész szigetet behálózza, lehetetlenné, de minimum életveszélyessé téve ezzel a zsúfoltságtól csaknem járhatatlan, kijelölt utakon kívüli közlekedést. Fürdési lehetőség jobbára csak elméletben létezik, hiszen a kevés, még el nem dugult zuhanyozó előtt kilométeres, kivárhatatlan sorok gyűlnek össze. S mindent elborít a por és a szemét.

A célközönség megszólítása, elhívása, megtartása a legfontosabb célkitűzés. Miben tapasztalható tehát a lényeges eltérés? A motivációban, a célképzetben és az eszköztárban. Hiszen a Sziget célja nem más, mint hatalmas bevételt s akár arcátlanul magas profitot képezni a gyakorlatilag korlátlan befogadóképességgel üzemelő, százszámra telepített vendéglátóhelyeken. „Melléktermékként” ráadásul sikeresen játszik közre az értelmetlen és tartalmatlan fogyasztói szemlélet terjesztésében. A többi csak körítés, kísérőjelenség. (Ez sajnos még akkor is igaz, ha a szervezők – jó szándékuk jeléül – szorítanak egy-egy kis helyet a jelentkező egyházak – köztük az evangélikus – és az egyre szaporodó szekták képviselőinek is.)

A mi rendezvényünk azonban más dimenziókban mozog. Jóllehet innen sem hiányzik a vidámság, vannak, akik itt is söröznek beszélgetés közben vagy focizás után, de a lényeg mégis az, hogy tartalmas együttlétet, értelmes időtöltést és hitben való megerősödést ígér az eltöltött néhány nap a résztvevőknek. Életre szóló barátságok köttetnek, fiatalok ismerik meg egymást, gyülekezeti közösségeket, elmélyült gondolatokat, a hitélet különböző formáit. S talán szerepe lehet abban is, hogy segít megerősíteni azt a hitet, amely azután egész életükön végigkíséri a résztvevőket. Így nem is lehet más a cél, mint hogy minél jobban meglássák és felismerjék Isten legnagyobb ajándékát, a lehetetlent nem ismerő, mindent felülmúló és mindenen áthatoló szeretetet.

Nem csoda hát, hogy a felhasznált eszközök is távol esnek egymástól. Hiszen míg a Sziget hatásos, erőszakos, néha alattomos lélektani marketingfogásokat alkalmaz, addig a Szélrózsára egymás megbecsülése, az odafigyelés, a törődés, egymás szolgálata és az értelmes, világos, építő párbeszéd a jellemző. Aki úgy látja jónak, éjszakai sétára mehet elmélkedni az élet nagy dolgain, ha gondolja, színházi előadáson, netán közös éneklésen vagy beszélgetésen vehet részt, de ha kedve úgy diktálja, éppenséggel a nagyszínpad előtt múlathatja vidáman az időt, netán részt vehet valamelyik táncházi rendezvényen – s még ki tudja, mennyi program várja az újra, érdekesre, vidámságra mindig fogékony fiatalokat és idősebbeket. Pedig a programok valójában mindig ugyanarról szólnak: Teremtőnkről, Jézusról, a szeretetről, hitünkről – százféleképpen.

Voltunk itt is, ott is, szereztünk tapasztalatokat mindkét rendezvényen. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy számomra melyik lesz a fontosabb program azon a nyáron, amelyen ismét mindkét fesztivált megrendezik.

Gyarmati Gábor

::Nyomtatható változat::