A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Forróság és programtömeg. Találkozások régi és új arcokkal, szemekkel – és persze kevés alvás. Hangyabolylakók vonulása ide-oda. És az ellenpólus, ha már túlpörgött a szélkakas: egy sátor a tábor- és erdõszélen, egy pont, ahol összefutnak az erõvonalak. Csendsátor.

Ritkán dicsérem Istent földön hasalva. Itt meglepõ módon így is lehet. Ritkán látok olyan oltárképet, melyet nem emberkéz festett: fák lombját és aljnövényzetet s oltárt, melyen a kereszt két, borostyánnal öszszekötött vándorbot. Itt ilyet is lehet látni, rácsodálkozva az egyszerûre és természetesre, arra, ami nem mûanyag és nem egyszer használatos. Az oltárterítõ kékes-lilás foltjai a tábor melletti tavat, a sárgák pedig a víztükrön megcsillanó világ világosságát idézik. Mert itt összefér a tûz és a víz. Találkozhat fájdalom és vigasztalás, bûntudat és megbocsátás. Ember és Isten, Isten és ember.

Este aztán benépesül a napközben magányt kínáló sátor, összefutnak útjaink, mindazoké, akik a szavakat félretéve csenddel és dallammal akarják elmondani Istennek az elmondhatatlant. Azt, hogy itt vagyok, Uram, legyen velem beszéded szerint. Azt, hogy gyengének érzem magam. Azt, hogy hálás vagyok a máért, és reménykedem a holnapban. Azt, hogy jó volna meggyógyulni és gyógyítani tudni. Azt, hogy jó lenne szeretni és szeretve lenni. Azt, hogy lángra kaptam egy szó, egy dallam, egy kép, egy érintés nyomán itt, a Szélrózsán. Azt, hogy álmodom egy egyházat, egy keresztény közösséget, amely lámpásként világít, de nem vakít el, s amely tábortûzként melegít, de nem éget meg senkit. Azt, hogy a megvalósításához erõt és társakat – álmodó és cselekvõ társakat keresek.

Csendsátor – a hallgatás és a meghallás helye, az erõvonalak kiindulási és összefutási pontja, a tápláló anyaméh és az apai áldás erõtere. Csend van, és én a földön hasalva dicsérem a világ világosságát.

Zsugyel Adél

::Nyomtatható változat::