Liturgikus sarok

Nézzünk körül az egyházban 16.

Hozzászólás a cikkhez

Sorozatunkban a „nagy” egyházak után a kisebb felekezetek következtek. Ki-ki bemutatta saját történetét és liturgikus tradícióját. Mielőtt azonban a sorozat végéhez közeledve az összegzésre kerülne sor, még néhány további közösséget is szemügyre veszünk. Kiküldött munkatársunk az alábbiakban egy olyan felekezet istentiszteleti életébe enged bepillantást, melynek példája fontos lehet számunkra. (H. K.)

Az egyházak palettáján fontos, érdekes színfolt az úgynevezett örömhíreseké. Nem nagy közösség, de fontosnak érzik a hivatásukat és küldetésüket. Talán többen is vannak, mint sokan közülük gondolják, de lehet, hogy jóval kevesebben, mint ahányan a statisztikákban szerepelnek. Érdekes közösség. Feszültségek és ellentmondások itt is vannak, mint minden egyházban; a tanított és megélt hit, a hivatalos álláspont és a gyakorlat ebben az egyházban sem mindig fedi egymást, de nagyon törekednek arra, hogy mindezek közeledjenek egymáshoz. Sőt szeretnék, ha az alább pontokba szedett jellemzők nem csupán vágyaikat, hanem a valóságot fejeznék ki.

1. Az örömhíresek szeretik az egyházukat, mert az az otthonuk, életük színtere, menedéke és fészekmeleget kínáló közössége.
2. Az örömhíresek szeretik a templomukat, hiszen őseik vagy saját maguk építették, hogy legyen hol találkozniuk Istennel és egymással. Ezért szépítik, gondozzák, áldozatot hoznak érte, egyszóval mindent megtesznek azért, hogy tiszta, jó levegőjű, rendezett, világos hely várja a belépőket. Olyan hely, ahol semmi nem zavarja, hogy Isten és gyermekei együtt lehessenek.
3. Az örömhíresek szívesen vesznek részt közösségük istentiszteletén, hiszen vasárnap délelőttönként oázishoz érkezhetnek, ahol az egész heti „pusztai vándorlás” után feltöltődhetnek, hallhatják Isten szavát, Jézus asztala köré telepedhetnek, élvezhetik a lelki táplálékot és az élet kenyerét. Ezért nem hagynának ki egyetlen lehetőséget sem, sőt igyekeznek áron is megvenni az alkalmat.
4. Az örömhíresek számára nagyon fontos, hogy bármiféle emberi találmány, bölcsesség és ötlet csak az evangélium megszólalása után következzen. Tulajdonképpen nem is szeretnének másról tudni, csak Krisztusról, róla is mint megfeszítettről. Számukra csak az az igazi istentisztelet, csak az a helyes liturgia, amelynek középpontjában Krisztus áll.
5. Az örömhíresek nem csupán meghallgatni jönnek a lelkészt, hanem közösen ünnepelnek istentiszteletről istentiszteletre. Ezért nem a kritikus kívülállók stílusában értékelik ezt vagy azt az alkalmat, hanem azon fáradoznak, hogyan lehetne még jobb az együttlét.
6. Az örömhíresek nem méricskélik, hogy mi katolikus, mi református, mi szabadegyházas vagy más hatás az istentiszteletükön. Megvan a saját hangjuk, tradíciójuk és gyakorlatuk, és örülnek annak, ha az ökumené közösségének más tagjaihoz közeledhetnek, és együtt dicsérhetik velük az Istent. Liturgiájukban jól megférnek egymás mellett az ősi istentiszteleti elemek és a mai mondatok. Akár szívesen át is vesznek más egyházaktól kipróbált ötleteket, jó gyakorlatokat – ha megmérték és megvizsgálták őket az örömhír mérlegén.
7. Az örömhíresek szeretik, ha az istentisztelet szent rendjében egyensúlyba kerül a kötött formák és szövegek sora a szabad imádságokkal és a természetes megnyilvánulásokkal.
8. Az örömhíresek nagyon szeretnek énekelni. Hihetetlenül gazdag énekkincs áll a rendelkezésükre a régmúltból – persze ez nem azt jelenti, hogy az énekeik régiesek is –, ugyanakkor befogadnak mindent, ami igényes, és illik Isten dicséretéhez.
9. Az örömhíresek tényleg örülnek az istentiszteleten. Tudnak mosolyogni, netán nevetni is, mert az Isten szeretetéről szóló jó hír mindent „felülír”, így felszabadultan látják az istentiszteletről továbbvezető utat. Ugyan ők is küszködnek gondokkal, néha szomorúan is érkeznek templomukba, de a hír: Jézus él, az év bármely szakaszában örömhír számukra. Örömöt hozó hír.

Amikor azt a feladatot kaptam, hogy írjak róluk, még nem hittem, hogy ennyire nagy hatással lesznek rám. Próbáltam objektív maradni, ennek ellenére megszerettem őket. Tanulni is fogok tőlük. Maradok persze a saját közösségemben, de ami jó, azt átveszem tőlük, és igyekszem megvalósítani nálunk.

Be kell vallanom: nagyon megfogtak az örömhíresek. (Van, ahol más szóval – nevük görög megfelelőjével – jelölik őket.)

Kovács József

::Nyomtatható változat::