Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. (1Jn 5,4)

Szentháromság ünnepe után a tizenhetedik héten az Útmutató reggeli igéinek kettős üzenetük van. A vasárnapi igék aratási hálaadásra buzdítanak, míg a korántsem „hétköznapiak” hitünk múlt és jelen idejű, nem mindennapi győzelmeiről tanúskodnak. A német rendtartás szerint október első vasárnapja az aratási hálaadó ünnep alkalma, hiszen „mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt” (Zsolt 145,15). Pál az adakozás áldásait sorolja, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. Az aratás Ura bőkezűen megadta eledelül a mindennapi kenyeret és minden szükséges feltételét a bővelkedő életnek: „Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!” (2Kor 9,7.15) Úgy lehetünk gazdagok, ha nem követjük a bolond gazdag példáját (Lk 12,15–21), „mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is” (Lk 12,34). Erre a szívre is vonatkozik a heti vezérigénket megelőző félmondat: „Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot!” János apostol itt a hit kétidejű győzelméről beszél: egyrészt a kezdeti győzelemről (legyőzte), amikor hit által elfordultunk a világtól, és megtértünk Istenhez. Másrészt a folyamatos, napról napra aratott győzelmekről (legyőzi) a keresztény élet során. Ez a győzelem – tehát az engedelmesség Istennek – azért nem lehetetlen az újjászületett, hívő ember számára, mert a benne lakozó Szentlélek erőt ad neki. Luther így tanít erről az igéről: „Azért ha a világot le nem győzöd, hanem engeded, hogy a világ győzzön le téged, hiába dicsekszel a hittel és Krisztussal, mert tulajdon cselekedeteid tesznek tanúságot ellened, hogy nem vagy Isten gyermeke.” A vérfolyásos asszony cselekedetét (keze érintését) Jézus így minősítette: „Leányom, a hited megtartott téged.” (Mk 5,34) Jakab szerint a kísértések a hit próbáját jelentik, és ez állhatatosságot, türelmet eredményez. De mi a győzelem jutalma a „jövő időben”? Aki kiállta a próbát, „elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek” (Jak 1,12). A pogány kapernaumi százados Lukács szerint nem is találkozott személyesen Jézussal, hanem a barátaival üzent: „nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj.” De elismerte az Üdvözítő embereket megtartó korlátlan hatalmát. Ezen a fehér hollónál is ritkább hiten még Jézus is elcsodálkozott! S íme, a hit győzelme: „a szolgát egészségesen találták” (Lk 7,6.10). De a hit győzelme lehet a megveretés is! Ezt az apostolok örömmel fogadták, és dicsőségnek tekintették, „mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek Jézus nevéért” (ApCsel 5,41), Jézusért, aki kínszenvedésével és ártatlan halálával legyőzte a bűnt, a halált és az ördög hatalmát a mi üdvösségünkre. Így a véres kereszten valóban elhangozhatott: „Elvégeztetett!” (Jn 19,30) Nekünk milyen válaszunk lenne Urunk kérdésére: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Őelőtte leborulva el tudjuk-e mondani: „Valóban Isten Fia vagy!”? (Mt 14,31.33) „Ó, a hit! Nagy bizonyosság!” (EÉ 329,5)

Garai András

::Nyomtatható változat::