Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A vitára való emlékezés előtt indokolt rövid magyarázatot fűzni a fenti cím szavaihoz.

A vita sorsdöntő volt, mert lényegében ez döntötte el a wittenbergi és a helvét irányú reformáció, az evangélikus és a református egyház külön fejlődését. Úrvacsorai volt, mert az úrvacsora kérdésében ütközött ki a kétféle reformátori álláspont; mindkét irányzat centrális teológiai kérdésnek tekintette. Vita volt, hiszen képzett teológusok tárgyaltak, és nem tudták meggyőzni egymást, mert mindkét fél ragaszkodott az általa biblikusnak tartott nézethez.

Lássuk tehát, mi történt Marburgban.

Luther az úrvacsoráról szóló tanítását a más nézetűekkel folytatott vitában fejtette ki és fogalmazta meg úgy, ahogyan azt a lutheri irányzat, az evangélikus egyház vallja. A vitát Karlstadt és követői után Zwingliékkel folytatta.

Zwingli magyarázata szerint a kenyér és a bor az úrvacsorában csak jelképe Krisztus testének és vérének, és az egész szentségnek csak az a rendeltetése, hogy Krisztus halálára, a vele való közösségre és az ebből fakadó kötelességeinkre emlékeztessen. Zwingliéhez hasonló Oecolampadius tanítása is.

A vitában tűnt ki a wittenbergi és a helvét reformátori irányzat úrvacsorai tanai közötti nagy különbség. Luther a szereztetési igék által kötve érezte magát, és nagy súlyt helyezett a szentség objektív, reális tartalmára: azt tanította, hogy az úrvacsorai kenyérben és borban Krisztus valóságos testét és vérét veszik – a hívők üdvösségükre, a méltatlanok pedig ítéletükre. A szentségnek éppen ezt az objektív, reális tartalmát biztosította Luther több, a tanítását pontosító dogmatikai szakkifejezés alkalmazásával.

Luther és a lutheri irányú reformáció az úrvacsoratan kapcsán elhatárolta magát a filozófiai magyarázattól (azaz a római katolikus egyház megközelítésétől), a szimbolikus magyarázattól (Zwingli álláspontjától) és később a spiritualista magyarázattól (Kálvin álláspontjától) is. Az úrvacsora: reális egyesülés az értünk halálba ment Krisztussal, így bűnbocsánat, a Szentlélek ajándéka, részesedés Krisztus áldozati halálának minden gyümölcséből. Luther szerint: „a szeretet szentsége”.

Zwingli ellenvetésére, amely szerint Krisztus teste természeti törvények szerint egy időben több helyen nem lehet, Luther azzal a tanítással felelt, hogy Krisztus teste részesedik az ő isteni fenségének sajátosságaiban, tehát a mindenütt jelenvalóságban is, de mi a jelenvalóságot csak ott tapasztalhatjuk meg, ahol Krisztus külön kijelentése szerint jelen akart lenni: az úrvacsora szentségében!

Az úrvacsorai vita volt a „marburgi kollokvium” főtárgya, amely 475 évvel ezelőtt, 1529. október 1–4. között zajlott, és a speyeri birodalmi gyűlés után Hesseni Fülöp hívta össze.

A vitában Luther Zwinglivel került szembe. Mellettük „pallérozott elmék”, kitűnően képzett teológusok voltak jelen: Melanchthon, Jonas Justus és Brenz, illetve Oecolampadius, Hedio és Bucer. Luther ekkor is az úrvacsorai igék szó szerinti értelmezéséhez ragaszkodott, és Istennek Krisztusban való mindenhatóságára hivatkozott. Zwingli szintén a Bibliát idézte álláspontja igazolására. Tizennégy pontban már megegyeztek, de a tizenötödikben nem: fenntartották az úrvacsorára vonatkozó tanításbeli különbséget, annak kihatásaival és következményeivel együtt. Egyébként kölcsönös szeretetet és türelmet ígértek egymásnak. A három példányban elkészített hitcikkeket ezután mind a két fél aláírta.

A protestáns egyházakban lényegében a wittenbergi vagy a helvét irányzatú úrvacsoratan a jellemző. Az úrvacsorai közösség, az intercommunio jelenünkben lehetséges a protestáns egyházak között – az ide vonatkozó, tanításbeli különbségek fenntartásával, sőt ezek ellenére is, alkalomszerűen vagy állandóan gyakorolva –, ezért hazánkban a reformátusokkal már régóta ökumenikus realitás.

(Az írás először az Evangélikus Élet 1979. október 21-i számában jelent meg.)

B. B.

::Nyomtatható változat::