Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Szerettei és tisztelői január 24-én vettek végső búcsút Komjáthy Lajosné sz. Varga Ilona lelkészözvegytől. A józsefvárosi templomban tartott gyászistentiszteleten Kertész Géza józsefvárosi lelkész hirdette Isten igéjét. 1Kor 10,13 alapján mondott prédikációjában kiemelte: a történelemnek és az életnek néha nagy mélységei vannak. Komjáthy Lajosné élete során ilyen mélységeket járt be, ám ezekben az a hite és megtapasztalása tartotta meg, hogy hű az Isten. Életében ezért mindvégig csak neki akart szolgálni. (Az elhunyt hamvait Bükön, a családi sírban helyezik végső nyugalomra.)

Komjáthy Lajosné sz. Varga Ilona 1914-ben Csákberényben született. Édesapja református tanító volt. A családi fészek melegét biztosító édesanyjától hozta magával a szerető hitves és édesanya példaképét, és ezt sugározta egész életén át családja, gyermekei, unokái és dédunokái felé.

1941-ben ment férjhez Komjáthy Lajos lelkészhez, akit Kapi Béla püspök az enyingi gyülekezet megszervezésével bízott meg. Komjáthy Lajos mindezeken túl templomot is épített. Időközben tábori lelkészként frontszolgálatra is behívták. 1942-ben a Felvidék visszacsatolása során Lévára helyezték, ahová egy gyönyörű templomot álmodott meg. Tervei nem valósulhattak meg, mivel 1945-ben családjával együtt kitelepítették. Ekkor már két kicsi gyermekük volt.

A Komjáthy család a rövid ideig tartó kétbodonyi és üllői szolgálat után 1946-ban Óbudára került, ahol egy romokban heverő templom várt rájuk. 1958-ra felépült a hajlék, már csak a tornyot kellett helyrehozniuk. Ám ennek felavatásán már nem lehettek ott, mivel közben "közegyházi érdekből" 1959-ben Bükre helyezték őket. A Vas megyei településen 18 évet töltöttek. "Az öreg műemléktemplomot felépítettük, és a 130 éves, romos parochia helyett új épült... 1977-ben megfáradva nyugdíjba jöttünk az Üllői úti Nyugdíjas Lelkészek Otthonába" - írja visszaemlékezésében Komjáthy Lajosné, majd így folytatja: "Megnyílt az Evangélikus Országos Múzeum! Három évig ott angol tárlatvezetőként munkálkodott még az uram. (Lalika után Ilike vette át a magyar nyelvű szolgálatot nagy hűséggel.) Majd hétévi ágyban fekvés, mozdulatlanság... 1988. XI. 23-án csendesen hazatért az uram. Ez az emlékezés >>dióhéjban<<... Hogy mennyi minden fér bele, az én lelkem őrzi... Itt a földön eltűnik minden..., de Istennél minden fel van jegyezve... A templomok állnak Enyingen, Óbudán, Bükön."

Ezekben a mélységekben, küzdelmekben nagy vigaszt jelentett számára az, hogy családja nagy szeretettel vette körül őt.

Erőt sugárzó ember volt. Hallatlan beleérző képességével, hitével és bölcsességével a legnehezebb helyzetekben is megkereste a reménység kivezető útját, a szeretet által kínált megoldást. "Mindenkit meg kell érteni a maga helyzetében, ítélkezni csak neki van joga" - mondta gyakran, és ujjával felfelé mutatott.

Komjáthy Lajosné, Ilike élete csak szolgálat akart lenni. Szolgált férje mellett papnéként. Vidéki éveik alatt a falu népének tanácsadója volt. Szolgált a családban, amelyet szeretetével összefogott, ahol mindenkit magához ölelt. Szolgált az Evangélikus Országos Múzeumban csendesen, önzetlenül. Élete utolsó szakaszában szolgált az Üllői úti szeretetotthonban is, ahol mindenkivel törődött. Nehezen élte meg azt a szakaszt, amikor erre már nem tellett erejéből, és ő szorult ápolásra. December 17-én örökre elaludt.

Emléke legyen áldott!

Kinczler Irén

::Nyomtatható változat::