Liturgikus sarok

Musica sacra XIV.

Hozzászólás a cikkhez

Mielőtt témánkat közelebbről megvizsgálnánk, szokásunkhoz híven tisztázzuk, mit is jelent a korál szó.

A cantus choralis (a kórus éneke) a középkorban a nyugati kereszténység egyszólamú, latin nyelvű tételeinek - vagyis a gregorián, ambrozián és egyéb énekeknek - a megjelölésére szolgál. Korálnak nevezik a 16. század végétől a német és skandináv evangélikus egyházban a nemzeti nyelvű, strófikus gyülekezeti énekeket, amelyek részben reformáció előtti énekekre vezethetők vissza, illetve a gregorián énekstílus hatása alatt keletkeztek.

A mai magyar szóhasználatban a korál - a gregorián énektől való megkülönböztetésképpen - protestáns egyházi éneket jelöl. Az 17. századtól a korál vokális vagy hangszeres korálfeldolgozást is jelent. Ezenkívül a korál megjelölést a gyülekezeti énekek többszólamú harmonizációjára is alkalmazták.

Egyértelmű, hogy minket most a szó "gyülekezeti ének és annak feldolgozása" jelentése érdekel.

Jelenlegi énekeskönyvünk 488 éneket tartalmaz. A fejezetekben az énekek keletkezési sorrendben követik egymást; a repertoár igen hosszú időt, másfél évezredet ível át. Nevezhetjük-e az összes éneket korálnak, csak azért, mert benne található az énekeskönyvben, függetlenül attól, melyik korban keletkezett, és milyen minőséget képvisel? Úgy vélem, nem. A szűkebb értelemben vett korál elnevezést csak a 16-17. században (esetleg a 18. század közepéig) keletkezett német énekekre alkalmazzuk; a dallamok zenei stílusa a késő reneszánsztól az érett barokkig terjed. Ez Luthernek és a reformáció első nemzedékének a kora, valamint az ortodoxia és a pietizmus teológiai irányzatának időszaka. A teológiai változások hatással voltak az énekekre is. A reformáció korabeli gyülekezeti énekből (Gemeindelied) a 17. század folyamán kialakult a vallásos/lelki ének (geistliches Lied). Ez utóbbi műfaj istentisztelethez való kötődése már nem egyértelmű. A reformációs énekek elsősorban liturgikus meghatározottságúak voltak, és csak másodsorban énekelték őket a házi áhítatokon. Ezzel szemben a 17. század énektermésének nagyobb része elsősorban az otthoni vallási élet céljaira készült, és csak ezután talált utat a templomba.

A rövid történeti áttekintés után most lássuk az orgonára írt különböző korálfeldolgozásokat.

Az énekek bevezetésére leginkább a korálfúga alkalmas. Ez a korál első sorának dallamát mutatja be imitációs szerkesztésben, egymás után minden szólamban. Az ennél bővebb korálmotetta valamennyi korálsort feldolgozza.

Az orgonakorálban a koráldallam többnyire megszakítás nélkül szólal meg (van olyan változat is, amelyben a dallam kiemelt manuálon, díszített formában hangzik fel). Ez a műfaj megfelelhet az énekek bevezetésére is, de leginkább a gyülekezet éneklésével váltakozó, úgynevezett alternatim gyakorlatot alkalmazva használható.

A korálpartita variációsorozat, amely általában az ének valamennyi versszakát feldolgozza, más-más technikával és karakterrel. Nagyszerűen alkalmazható úrvacsoraosztás alatt, amikor nem lehet előre tudni, mennyit kell játszani.

Az általam korálnak nevezett énekekhez több német gyűjteményben (Achtzig Choralvorspiele, Choralvorspiele für den Gottesdienstlichen Gebrauch, In Ewigkeit dich loben stb.) is találhatunk előjátékokat. A későbbi keletkezésű, illetve a magyar dallamoknál nehezebb a dolgunk. Ezekhez ajánlom a Koráliskola I. és II. megfelelő darabjait, valamint Gárdonyi Zoltán és Zsolt - a ReZeM gondozásában megjelent - műveit. A Luther Kiadóban megjelenésre várnak Zalánfy Aladár és Sulyok Imre korálelőjátékai. A repertoár hiányzó darabjait pedig intonációkkal pótolhatjuk.

Legközelebb ezek létrehozásának módjáról és a kórusra írt korálokról szólunk.

Ecsedi Zsuzsa

::Nyomtatható változat::