A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Schulek Tibor lelkész, teológiai és irodalomtudományi doktor, egyháztörténész 100 éve, 1904. február 3-án született. Egyik legfőbb feladatának a régi magyar istenes énekek kutatását tekintette. Ezekből 1945-ben Sulyok Imrével együtt egy 127 énekből álló gyűjteményt adott ki. 1947 januárjában Kapi Béla püspök a püspöki konferencia nevében megbízta őt az énekügyi bizottság előadói tisztével és a leendő új énekeskönyv szerkesztésével. 1949-ben elkészített egy próbaénekeskönyvet, amelyet az énekügyi bizottság "Cantate! Énekeljetek!" címmel adott ki, és amely 101 veretes, régi (reformáció kori, illetve középkori gyökerű) német és magyar éneket - az utóbbiak között 7 genfi zsoltárt - tartalmaz. Schulek Tibor együttműködött Csomasz Tóth Kálmánnal, a református énekeskönyv megújítójával is. Himnológiai előkészítő munkájának eredménye a Dunántúli énekeskönyv revideált kiadása (1954-56), mely a magyarországi reformáció újrafelfedezett énekeit is tartalmazza.

1960-ban - Prőhle Károly új Agenda-tervezetének megvitatása kapcsán - írt cikkét most az ő emlékére adják közre gyermekei. Azért esett a választás éppen erre az írására, mert a liturgia kérdése váratlanul aktuálissá vált, és sokakat foglalkoztat. Fontos azonban kiemelnünk: nem célunk a vitában való részvétel. A cikk megközelítése - evangélizáció (illetve igehirdetés) kontra liturgia - ma nem okoz gondot egyházunkban. Schulek Tibor népszerűsítő írása attól válik időszerűvé, hogy megfogalmazza, mi is a liturgia, és mi a jelentősége a gyülekezet istentiszteletében. A cikkben foglalt rövid liturgiatörténeti áttekintés bemutatja az evangélikus reformáció hagyományának megromlását, és ezzel megindokolja, hogy miért a négyszáz éves és nem a százesztendős hagyomány hordozza az igazi evangélikus liturgiát.

Sommás megállapításai ne bántsanak meg senkit: azok a cikk népszerűsítő jellegéből és nem mások iránti tiszteletlenségből vagy szeretetlenségből fakadtak.

Thurnay Béla - Thurnayné Schulek Vilma

"Evangelizáció kell ma, nem liturgia. Liturgiával nem hódítjuk vissza az elidegenedett tömegeket." Milyen különös szembeállítás! Mintha valaki azt mondaná: "A válások ellen kell küzdeni, a családi élet tisztaságáért, nem egészséges lakások építéséért. Jó lakásban épp úgy lehet rossz családi élet, mint korszerűtlen, szűk lakásokban."

Ez utóbbi állítás csak részben igaz: valóban vannak rossz, széthulló házasságok jó lakásviszonyok között is bőségesen, de a jó lakás mégiscsak összetartó tényező, és nem kényszeríti a családtagokat szükségképpen házon kívüli életre, annak fokozott családlazító és kísértő körülményeibe. Ettől eltekintve az egész szembeállítás helytelen. A jó liturgia és az evangelizálás nem egymást kizáró alternatíva: vagy ez, vagy az. A kettő egymást kitűnően kiegészíti, ha nem is egysíkú ügy, amint ezt kiváltképpen a nagy svéd püspök, Giertz Bo igen meggyőzően kifejtette.

A liturgiát egy házhoz tudnám hasonlítani, amely a gyülekezet lelki otthona.

Ez a ház Magyarországon leégett. Felgyújtotta a török, és tövig rombolta az ellenreformáció. Mikor az újjáépítés megkezdődhetett, a kiváló magyar pietisták rengeteget alkottak: kitűnő énekeskönyveket szerkesztettek - Zengedező Mennyei Kar, Magyar Lelki Óra, Új Zengedező Mennyei Kar -, jó imádságos- és pedagógiai könyveket hoztak forgalomba. De a liturgiához nem volt érzékük: megelégedtek egy szükségépülettel, amelyben voltak invokációk, volt litánia is és még sok minden egyéb... De ennek is jó része elpusztult a racionalizmus idején. Idővel megszűnt az oltári éneklés, a nagyünnepekre zsugorodott az úrvacsoraosztás.

Betetőzte ezt a folyamatot a XIX. század első felében az uniós törekvés, amely a kálvinizmus liturgiátlanságának színvonalára igyekezett lecsökkenteni minden drága evangélikus hagyományt. Még jó, hogy az egyház szlovák nyelvű része - persze inkább nemzetiségpolitikai okokból, mint teológiai meggyőződésből - ellent tudott állni ez utóbbi kísértésnek.

Mi pedig szeretnénk megint evangélikusok lenni. Éspedig nemcsak tanításban, hanem istentiszteleti életformában is. Ez mindössze csak a legalkalmasabb rend megállapításának és bevezetésének idejére köti le energiáinkat. Mihelyt megszokták, már magától megy, és betölti több helyütt korábban kifejtett rendeltetését.

Olyan ez, mint a házépítés: első a jó terv elkészítése, amely a vágyakat és a lehetőségeket egyezteti, második az építés maga. Ez nem megy vesződség nélkül, de amikor a ház elkészült, és az átköltözés, berendezkedés megtörtént, akkor jó ideig nincs gond vele, és az élet rendes kerékvágásba kerül - kedvezőbb körülmények között.

Természetes dolog, hogy a liturgia nem helyettesíti az igehirdetést. Annak semmivel sem csökken a jelentősége, ahogyan a mindennapi kenyérre éppúgy szüksége van a jó házban lakónak, mint a roskatagban meghúzódónak. De mégiscsak jobban esik az ebéd egy szép, napos ebédlőben (vagy lakókonyhában), mint egy sötét, egészségtelen helyen. És a gyülekezet közösségében hirdetett ige is kivívja magának előbb-utóbb a hozzá méltó istentiszteleti keretet.

A jó liturgiától nem lesznek hívőkké a hitetlenek. De a jó liturgia kitágítja a hívők hitét, és erősebb szálakkal köti őket az egyházhoz, mint a liturgiátlanság. Kiváltképpen, ha a liturgia tartalma gondos és ismétlődő oktatás tárgyát képezi, nemcsak formai, hanem tartalmi vonatkozásában is.

Dr. Schulek Tibor (Komárom, 1960. június 11.)

::Nyomtatható változat::