A hét témája

Alpha-kurzus: programból életforma

Hozzászólás a cikkhez

Két súlyos bibliai ige jut az eszembe: "De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" (Lk 18,8b) és "...én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta" (Mt 16,18). Az egyik mintha valamifajta sötét képet sugallna az egyház jövőjéről. A másik egy győzedelmes egyházról árulkodik. Valóban ez a két szemlélet tükröződik gyülekezeteinken belül is.

Egy alkalommal helyettesítési szolgálatra kértek fel egy gyülekezeti szórványban. Mindig szívesen megyek, akkor is, ha kicsi egy gyülekezet. Ha kicsi a közösség, annak is van előnye: bensőségesebb lehet az adott alkalom. Valóban nem sokan voltuk, összesen kilencen lelkésszel, kántorral együtt. A gyülekezet tagjainak nagy része túl volt már a zsoltárosi koron, azaz hetven, nyolcvan év körüliek voltak. Az istentisztelet után településükről, életükről kérdeztem őket; beszélgettünk. Eközben elmondták, mennyire örülnek, hogy van lelkészük, és milyen jó, hogy én is eljöttem hozzájuk. Aztán előtört belőlük a szomorúság is. "Tisztelendő úr, mi lesz a gyülekezettel, ha mi kihalunk? Be kell majd szögezni a templomajtót, ugye?" - tették föl a kérdést.

Milyen szívszorongató volt hallgatni ezeknek az idős testvéreknek az aggódó fájdalmát! Mi, lelkészek ezzel szemben bátorítjuk őket: Krisztus egyháza mindörökké megáll. De azért néha - a szívünk mélyén - mi is megingunk. Közel húsz éve vagyok lelkész, hiszem és vallom a reformátorokkal együtt: ha az egyház megújul, azaz visszatér Krisztushoz, mindig van jövője. Az Úr oda ad áldást, ahol szavát, igéjét komolyan veszik. De közben sokszor tettem fel a kérdést a magam számára is: mit csinálok rosszul, hogyan lehetne aktívabbá, hatékonyabbá tenni a szolgálatomat? A válaszok egyike lehet egy missziói modell a sok közül: az Alpha.

Egy Alpha-kurzus tizenkét héten keresztül, heti egy alkalommal három órában zajlik; egy-egy összejövetel felépítése a következőképpen néz ki: közös vacsora - éneklés - előadás a keresztény élet alaptanításairól - szünet (kávé és tea) - csoportos beszélgetés - záró közösségi együttlét. Látszólag semmi új nincs benne, és mégis működik. Négy kurzust tartottunk már miskolci gyülekezetünkben, és Isten megáldotta a munkánkat, nő a közösség. De nemcsak nálunk működik, hanem a világ valamennyi pontján, ahol végzik ezt a szolgálatot.

Miben áll a titok? - kérdezte tőlem valaki. Ha egyszavas választ adnék, ezt mondanám: Jézusban. Ha kétszavasat, akkor így válaszolnék: sok munkában. Fejtsük meg együtt a "titkot"!

Közös vacsora. Egyik testvérem először azt mondta erről: "Az meg minek, hiszen mindenki tud otthon vacsorázni." Ez így igaz, de közösségben vacsorázni egészen más. Nem véletlen, hogy oly sokszor olvassuk a Szentírás lapjain, hogy Jézus együtt étkezett a vámszedőkkel, tanítványaival. Az Apostolok cselekedeteiben is azt találjuk, hogy naponként és házanként együtt voltak, és megtörték a kenyeret. Megértettem, mennyire fontos, hogy az ő szeretetével szeressük az embereket, tegyük barátainkká őket, hogy testvéreinkké lehessenek. Fogadjuk el a másikat, fogadjuk be problémáival, bűneivel együtt, hogy általunk Krisztus a maga szeretetével, igéjével megtisztítsa, és új életet adjon neki.

Éneklés. Mi eleinte az ifjúsági énekfüzet szép énekeit használtuk, mivel azok dallamvilága közelebb van a mai emberhez, mint a korálok sokasága. Senki ne értse félre, én nagyon szeretem a korálokat, de ha ma ezekkel kezdjük az emberek megszólítását, hát otthagynak bennünket, mert nem értik sem a mondanivalójukat, sem a dallamvilágukat. Ehhez lelki fejlődésen át vezet az út.

Előadás a keresztény élet alaptanításairól. Több százezer embert kérdeztek meg arról, melyek életük fontos alapkérdései. Azt tapasztalták, hogy Jézus éppen ezekről tanított és beszélt - ugyanakkor az emberi élet alapproblémái modern világunkban sem változtak meg. Így könnyű meglátni az összefüggést kérdéseink és Jézus válaszai között. Másrészt fontos, hogy hitünk alapvető kérdéseiben tisztán lássunk.

Hadd szemléltessem ezt egy képpel! Sokan szeretik a televízióban a Columbo-filmeket. Ezek nagyon izgalmasak, csak egy velük a baj: elölről kell nézni őket, a harmadik, negyedik perc után már nem lehet - pontosabban nem érdemes - bekapcsolódni. Addigra már minden eldőlt. Megvan az áldozat, a tettes és minden egyéb. Aki ekkor kapcsolódik be, az nem sokat ért az egészből; ha mégis nézni akarja, akkor állandóan kérdezgetnie kell valakit, aki látta az elejét. Így van ez a hit dolgaival is. Sokunkat megkereszteltek gyermekként, tizenévesen konfirmáltunk, de talán akkor nem is érdekelt annyira mindaz, amiről Jézus beszélt. Nem is maradnak meg sokan az egyházban.

A konfirmációt egyesek "kikonfirmálásnak" is nevezik gúnyosan s egyben szomorúan. Aztán évek, évtizedek elteltével az ilyen kikonfirmáltakat Isten az élet nyomorúságain keresztül visszaterelgeti az egyház felé. És amikor beülnek a padokba, nem értenek semmit sem abból, ami az istentiszteleten elhangzik. Hogyan is értenének, megtéretlen, újjászületetlen szívvel! Enélkül érthetetlen minden. Még azt sem tudják, mit kellene megkérdezniük. Meg amúgy is olyan kellemetlen alapdolgokról felnőttként kérdezni! Például ilyeneket: miért mondunk "áment" az imádság végén, miért nem a pápa a mi "főnökünk", mi az újjászületés...?

Nem véletlen, hogy néha rideg, formákhoz való ragaszkodássá torzul egyházi életünk. Ellenben ha elkezdjük újratanítani hitünk "titkait", akkor fantasztikus módon szívják magukba testvéreink. Ezt kerestük - mondják sokan. Közben fokozatosan haladva eljutunk oda, hogy a hívő élet nem működik Isten nélkül. Ehhez döntés kell, el kell fogadni Jézust, teret kell adni életünkben a Szentlélek újjászülő és megszentelő munkájának. Aki ezt megérti, és elfogadja Jézust urának, annak az életében ma is csodák történnek. Csak a Szentlélek teremt egyházat. Ezt tanulta valamikor a kátéban, de most már érti és tapasztalja is ennek a valóságát. Isten Lelke, pünkösd nélkül nem működik egyéni életünk, de egyház sem születik, legfeljebb vallásoskodás, farizeizmus jön ki belőle. Isten Szentlelkével viszont életté válik a létünk, szeretet és öröm költözik a szívünkbe. Ezt keresik ma is az emberek: az élő Jézust.

Szünet (kávé és tea). Az előadás után jólesik egy kis frissítő ital, az újszerű közösségben, a hallottak csendes belső "emésztése" közben.

Csoportos beszélgetés. A szünet után tizenkét-tizenöt fős csoportokban lehetőség nyílik a hallottak megbeszélésére. Mindenki elmondhatja a gondolatait, véleményét, vagy éppen hallgathat. Igyekszünk Isten szeretetében pásztorolni és vezetni a csoportot. Ezért senkit sem szólítunk fel, hogy mondja el a véleményét. Csak egyre vigyázunk: aki akar, annak legyen lehetősége szót kapni. Beszélgetünk Isten dolgairól; ilyenkor megélénkül az egész társaság. Érezhető Isten jelenléte a közösségben. Fantasztikus látni, ahogyan Isten munkálkodik a beszélgetés alatt a jelenlévők életében. Ha szabad azt mondanom, ez a csodák műhelye.

Záró közösségi együttlét. Itt megosztjuk egymással, amit a csoportokban megéltünk. A kurzus vége felé már együtt imádkozunk, énekelünk, átéljük Isten jelenlétét. Ezután már nem kell győzködnünk egymást arról, hogy van-e vagy nincs Isten. Ő maga jelenti ki önmagát Szentlelke által, és irányítja tekintetünket feltámadott Fiára, Jézus Krisztusra. Ezután már énekelhetjük közösségünk kedves énekét: "Tégy eggyé, Urunk, hogy meglássa a világ, hogy eljöttél. Tégy eggyé, Urunk!"

Összegezve: az Alpha egy missziós program, melyet Isten megáldhat, és általa életté formálhatja sokak kiégett életét. Egy életre szóló új életformát adhat, melynek neve ez a csodálatos szó: keresztény, azaz Krisztust követő.

Sándor Frigyes kerületi missziói lelkész

::Nyomtatható változat::