A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Sztehlo Gábor nemcsak a miénk, de jó lenne, ha elsősorban mégiscsak a miénk, a mi egyházunké lenne, azé az egyházé, amelyben élt és szolgált, és amelyben nyújtott teljesítménye történelmi, társadalmi, politikai hatásában a 20. század legjelentősebb életpéldái közé emeli az evangélikus lelkészt.

Hagyományosan május utolsó szombatján találkoznak azok, akiket gyerekként, serdülőként Sztehlo Gábor 1944-ben megmentett. Megkoszorúzzák a lelkész sírját Farkasréten, majd koszorút helyeznek el a budavári evangélikus templom falán lévő emléktáblára is.

Tavaly a szokottnál ünnepélyesebb volt az alkalom. Ezt a kettős jubileum indokolta: hatvan év telt el 2004-ig a rémtettek korszaka óta, és harminc éve távozott el az élete utolsó szakaszában Svájcban szolgáló lelkipásztor. Az idén viszont két esemény tette különösen emlékezetessé a találkozást. A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület gondozásában kiadták Sztehlo Gábor 1972 és 1974 közötti igehirdetéseit. A kis kötet megszületése Madocsai Miklósnak köszönhető. Ő vállalkozott a nem könnyű feladatra: a vázlatokból, jegyzetekből, félkész munkákból az eredeti szellemiséget és a megkapóan gyakorlatorientált gondolkodást követve egységes kötetet szerkeszteni. A vállalkozás kiválóan sikerült. Így mindnyájan épülhetünk ma is Sztehlo Gábor zseniális adottságából: abból, hogy az ige üzenetét hihetetlen természetességgel tudta a mindennapi élet kérdéseire vonatkoztatni. Útmutatásai, szerető feddései, a Megváltóról szóló bizonyságtételei ma is erősek, hitelesek.

A másik esemény, mely markánsan jelezte, hogy Sztehlo életművének a jelentősége meghaladja az egyház kereteit, a Göncz Kinga miniszter asszony által összehívott megbeszélés volt. Ezen a „Sztehlo-gyerekek” mellett a mai diákönkormányzatok képviselői, vezetői vettek részt azzal a céllal, hogy tanuljanak, épüljenek az egykori Sztehlo-birodalom demokratikus tapasztalataiból. Mert nemcsak az 1944-ben, a nyilas hatalomátvétel után néhány nap alatt a református testvérekkel együtt a Jó Pásztor intézmény keretében megszervezett harminckét otthon, a megmentett gyerekek és felnőttek sokasága mutatja a sztehlói életmű jelentőségét, hanem az 1945-ben alapított Pax Gyermekotthon, illetve az 1945 őszétől 1950-ig működő Gaudiopolis gyerekváros története is. Ez utóbbi a demokrácia iskolája volt, saját kormánnyal, polgármesterrel és egyéb tisztségviselőkkel.

A több mint háromórás beszélgetésnek most csak egy mozzanatát, Keveházi László nyugalmazott evangélikus esperes-lelkész, egyháztörténész felszólalását emelem ki. Kiderült, hogy ő volt Gaudiopolis első miniszterelnöke. Hadapród volt, édesapja úgymond „háborús bűnös”; édesanyja vitte el Sztehlóhoz, aki rögtön befogadta. Mint ahogyan – hasonlóan hátrányos helyzetbe került társaival együtt – befogadta a másik oldal, a zsidó származású gyerekcsapat is. Kevésbé ismert, de nem kevésbé fontos ez a történet is. A kétféle üldözöttek egymásra találása annak a demokratikus együttélésnek a megvalósulása, amely mindmáig hiányzik a társadalomból.

A kialakuló diktatúrának nem kellett Sztehlo Gábor, Gaudiopolist megszüntették. A lelkész a következő évtizedben megszervezte az egyház diakóniai munkáját; legalábbis azt, amire az adott keretek között lehetőség volt.

Nemcsak a diktatúra, hanem a benne élő egyház sem tudta kezelni, értékelni Sztehlo Gábor életművét, amely a harmincas évek népfőiskolai munkájától az üldözöttek mentésén át a diakóniáig ívelt. Addig a lényegi felismerésig, hogy az egyház szolgálata, a misszió csak a konkrét társadalmi kérdésekben nyújtott magatartás, szavak és tettek által válik hitelessé. Személyválogatás nélkül kell segíteni, nem kérdezve, hogy evangélikus vagy legalább keresztény-e a segítségre szoruló.

Sztehlo Gábor életműve a magyar evangélikusságé. Ha képes, ha akar azonosulni vele. És még inkább a miénk lehet azáltal, hogy nem csak a miénk. Minden igazi alkotás egyetemes érvényű és értékű.

Az idei találkozón megfogalmazódott egy kérés, egy javaslat: az Árnyas utat – amelyen 1945 és 1950 között sokat jártak a Budakeszi úti épületek lakói – nevezzék el Sztehlo Gáborról. Jelentős lépés lenne ez az életmű értékei, üzenete mai tolmácsolásának az útján. Jó lenne, ha egyházunk a maga súlyával támogatná a javaslatot.

Dr. F. R.

::Nyomtatható változat::