evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Az Evangélikus Élet pünkösdi számában örömmel és hálaadással olvastam, hogy Somogyszilben Ittzés János püspök úr felszentelte a gyülekezet megújult templomát (A föld porából lett templom).

Az írás röviden ismerteti a gyülekezet történetét, de a krónika lezárul a tragikus kitelepítéssel, amikor is tizedére csökkent a gyülekezet lélekszáma. Nem tesz említést arról, hogy 1949 és 1970 között volt egy minden áldozatot vállaló lelkészük, Szerdahelyi Pál – édesapám –, aki évtizedeken át döröcskei lelkészként híven pásztorolta a filiákat, köztük a somogyszili gyülekezetet is. Vállalta a hatóságok zaklatását, hiszen a maroknyi német ajkú közösség (magyar és német nyelvű) szolgálata gyakran kiváltotta a pártállami vezetők nemtetszését.

Gyermekkoromban többször elkísértem őt Somogyszilbe, hol gyalog, hol lovas kocsin (télen lovas szánon) a hegyen átvezető földúton. Később egy Danuvia motorkerékpáron járt ki a filiákba (oda-vissza mintegy negyven kilométert megtéve), esőben, hidegben, fagyban, mindaddig, amíg egy alkalommal Somogyszilből hazafelé tartva súlyos motorbalesetet nem szenvedett. Felépülését követően kénytelen volt egy szórvány nélküli gyülekezetbe távozni.

Azt hiszem, mindez hozzátartozik a gyülekezet II. világháború utáni történetéhez. Az ő szolgálatának is része volt abban, hogy e közösség él, és hálát adhat most a megújult hajlékért, amely – reménységünk szerint – a felnövekvő generációknak éppúgy lelki otthonává és menedékévé lesz, mint őseiknek a kitelepítések és üldöztetések idején.

Dr. Szerdahelyi Péter (Orosháza)

::Nyomtatható változat::