Keresztény szemmel

Hmmm…

Hozzászólás a cikkhez

Brrrr… – szólalt meg korán reggel mérgesen a vekker Kovács úr feje mellett. Felesége a kínai piacon vette az ébresztőórát, olcsó vétel volt, de a célnak megfelelt, eredményesen keltette Kovács urat minden reggel. Kovács úr beledugta bütykös lábát vietnami papucsába, és álmosan kitámolygott a fürdőszobába. Kínai fogkeféjére nyomott egy kis román fogkrémet; a mosakodáshoz akciós áron vett török szappant használt. „Még jó, hogy a csapból jó kis hazai klóros víz folyik” – gondolta. Lassan, komótosan öltözött. Felhúzta kínai bokszeralsóját, majd a kilencvenforintos zoknira került a sor. „Ügyesen vásárol ez az asszony” – gondolta, miközben az ugyancsak kínai boltból származó ingét gombolgatta.

A konyhában felesége már elkészítette a reggelit: szlovén tejet egy pöttyös bögrében, mellé frissen is morzsálódó, fűrészporízű, de igen olcsó kenyeret a Szuper hipermarket saját pékségéből. Reggeli közben Kovács úr kiteregette maga elé az újságot, amely a számára kimondhatatlan nevű külföldi sajtómágnás tulajdonában volt. Miután legyűrte az utolsó falatot a sonkává dicsőült szlovák sertéshúskészítményből – olcsón vette az asszony ezt is –, elindult az irodába, ahol újabb aktahegyek vártak rá.

Kovács úr szerette ezt az irodát. Mert itt minden szebb volt, mint otthon. A cég a helyiséget a svéd bútoráruház katalógusából rendezte be. Minden olyan külföldi szagot árasztott, és ezt Kovács úr nagyon kedvelte. Volt légkondicionáló is, így a kánikula idején nem lett izzadságfoltos a márkás kínai inge. A japán gyártmányú nyomtatóban osztrák papírt használtak, az íróasztalán cseh és német írószerek sorakoztak példás rendben. Kovács úr elégedetten nézett körül, itt végre európainak érezte magát, hisz minden olyan elegáns volt.

Otthon a felesége gulyáslevessel várta. Hagyományosan főzött, a könnymentes holland hagymát szlovák zsíron dinsztelte meg. A marhahús argentin volt, igen sokat utazott, mégis milyen olcsón hozzá lehetett jutni! Az asszony vágott bele holland sárgarépát is, majd kaliforniai paprikát és német paradicsomot. A sápadt paradicsom vastag, fonnyadt húsa semmi levet sem takart, de legalább ezt is olcsón megkapta. A petrezselyemgyökér sajnos magyar, azt másutt nemigen ismerik, no de sebaj. Legalább valami emlékeztető legyen a gulyásban. Mert bizony a fokhagyma Kínában termett. Szép nagy, húsos gerezdek, csak éppen se íze, se bűze, ami azért a fokhagymánál már nem éppen előnyös. Ja, és az őrölt paprika Spanyolhonból érkezett; legalább nem csípős, nem árt az epének. A krumpli lengyel – de a csipetkét az asszony maga gyúrta!

Kovács úr unott arccal kavargatta a gulyáslevest. Régi idők ízei jutottak az eszébe, amint az első kanál löttyöt leerőszakolta a torkán. Édesanyja mindig a piaci hentesnél vette a húst. Tudta, melyik nap van friss vágás, mindig akkor ment. A tyúkok akkor még a tanyasi udvaron nevelkedtek, és nem Brazíliából útra kelve repülték át az óceánt. Szép, sárga bőrük és remek, zamatos húsuk volt…

A gulyás után gyümölcsöt – marokkói földiepret – tett eléje a felesége. Az eper származása bizonytalan, mert a Szuper hipermarket polcán lévő felirat szerint származási helye Magyarország, a dobozon viszont egy spanyol nyelvű kis címke volt, meg egy kisebb magyarul, miszerint az eper marokkói illetőségű. Kovács úr csak legyintett, mert az eper gumiszerűen rágós és üde tavaszi fűízű volt. Úgy érezte, valami fontos dolog vész el éppen az életéből, már semmi sem az igazi.

Este leült a karosszékbe, hogy megnézze az aznap estére rendelt huszadrangú, dögunalom amerikai akciófilmet. Felesége odakészített neki valami papírdobozos, olcsó olasz bort. Kovács úr először megszokásból a dugóhúzó után nyúlt, majd sóhajtott egyet, és ollóval nyitotta ki a dobozt. „Már ez sem a régi, hová lett a dugók halk pukkanása?” – mélázott a képernyőre meredve.

Lefekvés előtt megtárgyalták a feleségével, hogy milyen szomorú: a szomszédék felhagynak a szőlőműveléssel, mert nem tudják eladni a borukat. A Kissék meg nem tartanak többet se disznót, se tyúkot, mert nem bírják a versenyt. „Szegények, mit tehetnék értük? Ilyen az élet…” – sóhajtott Kovács, majd álomra szenderült. Álmában házikolbászt, füstölt sonkát falatozott, majd édesanyja töltött káposztáját kanalazta, szép, sárgás színű tejföllel, nagy karéj házi kenyérrel. Kicsordult a nyála…

Lupták György

::Nyomtatható változat::