A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 16. vasárnap – Kol 3,1–7

Hozzászólás a cikkhez

Mi az emberség, az értékes emberi élet titka? Mi módon élhetünk úgy, hogy egyszeri és megismételhetetlen, Istentől ajándékba kapott életünk tetsszen annak, akitől kaptuk: Atyánknak? Hogy áldássá váljon azok számára, akik között leéljük, és persze nem utolsósorban: hogy boldogságot, örömöt, békét, megelégedettséget találjunk a magunk számára is? Mi a titok?

Hogy modern korunkban sem divatjamúlt fogalom az emberség, azt a Kossuth rádió minden hétköznap reggel fél hét után pár perccel, a hírek (terrorizmus, erőszak, madárinfluenza) után sugárzott, közkedvelt műsora bizonyítja: az Egy csepp emberség. Ebben egy-egy közismert, de legalábbis hivatásában, szakterületén elismert személyiség mondja el gondolatait az életről, az emberségről: a titokról, élete titkáról, amelyet örömmel ad tovább.

Eljátszottam a gondolattal: ha valami csoda folytán egy ma élő rádióriporter felkereshetné Pál apostolt a börtönben, ahol az e heti alapigénket tartalmazó levelét írta, és megkérdezné, hogy mi az élet értelme, mi a titka az értékes, értelmes, emberséges életnek, akkor ő talán úgy válaszolna, amint azt a kolosséiaknak leírta.

Mi a titka Pál életének? Mi az emberség megélésének egyedüli útja? Pál titka: Krisztus és a benne elrejtett élet. A megtartó, kegyelmes, üdvösséget adó Jézus Krisztus, aki még a fogságban is erő és örömforrás.

Az igénket megelőző mondatokban az apostol azt magyarázza, hogy miként a keresztség által Krisztus halálában (2,12; 2,20), úgy az Isten erejébe vetett hit által az örök életre való feltámadásban is részesedünk.

De mit jelent az odafent valókkal való törődés (1. vers)? Nem a teljes befelé fordulást, nem azt, hogy mindennek hátat fordítunk, ami ebben a világban van. Az egyik legjobb példa az „odafent valók” olyan módon való keresésére, hogy az ékesszóló legyen „idelent”, Albert Schweitzer életműve. Hirdette az igét, gyógyított, leprafalvat alapított, megalkotta az élet tiszteletének etikáját, szellemi, fizikai, lelki képességeit mind Isten szolgálatába állította úgy, hogy az akkori világ „legkisebbjei” közé sorolt gaboni négerekben is szerette az embertársat. – Mindezt nem tudta volna másképp megvalósítani, ha nem a Megváltótól kéri és kapja hozzá az erőt.

Üdvösségünket nem cselekedeteink, hanem a kegyelem által kapjuk. A kegyelem ad lendületet ahhoz, hogy Istenben való hitünket és iránta való szeretetünket tettekben is kifejezzük. A megdicsőült élet csírája bennünk rejlik, ezért azt kell keresni, ami odafent van – mondja Pál –, de ezt nem tehetjük másként, mint hogy továbbadjuk az evangéliumot földi életünk napjaiban. Ha a földiekkel törődünk, ha elveszünk a bálványimádó, felszínes, a látszatra adó, a mélységet, lelkiséget pedig gyakran tagadó, elutasító világban, ha céljainkat csak az anyagiak terén tudjuk megfogalmazni és elképzelni, akkor elveszünk. Nem halljuk meg a hívást, amely pedig hangzik. Isten kegyelmesen szól, a jobbján ülő Krisztus (1. vers) ma még hív, ma még nem ítél.

A külsőségek fontossága is lehet gondolkodásunk tárgya. Környező világunkból mindenhonnan az a szemlélet árad, hogy az vagy, amit megveszel, amit fogyasztasz, amiben laksz, amilyen autóval jársz stb. Olyan világban élünk, amelynek általános értékrendje szerint mindennél fontosabb az, ami kívül van, ami látható, tapintható, fogyasztható. Isten óvjon minket attól a kísértéstől egyházi, gyülekezeti, egyéni keresztény életünkben is, hogy a külsőségekkel törődjünk ahelyett, hogy igazi küldetésünket töltenénk be…!

Minden gonosz hatalom erejét megtörte Krisztus, Isten Fia. Mindennapi életünkben erő, örömforrás, kapaszkodó, háttér és előrevivő ösztönzés ez, de mégis „el van rejtve” (3. vers), és másképp nem lehet a miénk, csak úgy, ha az Úr Jézussal vagyunk közösségben. S folytatódik a páli emberség-titok: öljétek meg magatokban mindazt, ami a földre irányul (l. 5. vers). Amint azt hívő emberként tapasztaljuk, sajnos elevenek még bennünk az óemberre jellemző rossz vonások. Tennünk kell ellene, mégpedig azzal a hittel, hogy küzdelmünkben nem vagyunk egyedül! Nem az a baj, ha felfedezzük magunkban, hogy vannak bennünk földi dolgokra irányuló vágyak, amelyeket Pál is felsorol, hanem az, ha mindebbe belenyugszunk; ha nem visszük ezeket Krisztus elé, ha nem kérjük, hogy erejével segítsen minket új emberként, megváltott gyermekeként élni, cselekedni; ha nem vagyunk készek megölni gonoszságunkat, valahányszor „tetten érjük” tagjainkban a gonosz gondolatokat, szándékokat, vágyakat és nem utolsósorban a kapzsiságot.

„Egy csepp emberséggel” mi is bizonyságot tehetünk életünk Uráról. Ehhez a csepphez azonban csupán egyetlen Forrás van – ahogyan Pálnak, ugyanúgy nekünk is: Jézus Krisztus.

Kőháti Dorottya

::Nyomtatható változat::