Keresztutak

„Összegyűjtöm nyájam maradékát…”

Hozzászólás a cikkhez

Augusztus 16. és 21. között a finn evangélikus egyház Helsinki melletti, Sipuli nevű táborhelyén találkozott a Nyugat-európai Protestáns Magyar Gyülekezetek Szövetségének mintegy ötven küldöttje. Az öt évvel ezelőtt alakult szervezet évente más és más országban rendezi meg konferenciáját lelkészek, presbiterek és gyülekezeti tagok részvételével. Az idei együttlét egyik különlegessége volt, hogy a találkozó egyik napján a résztvevők hajóra szálltak, és meglátogatták a Tallinnban élő protestánsokat. E kicsiny, de nagyon összetartó közösség négy tagja azután csatlakozott a Finnországba visszatérő csoporthoz. A konferenciai megbeszélések homlokterében az egymással és az anyaországgal való kapcsolattartás kérdése állt.

Egy csendes tengeröböl partján, hajlongó nyírfák alatt mutatkoztak be a résztvevők. Már akinek szüksége volt erre, hiszen az előző évek találkozóiról sokan jól ismerték egymást. Európa összesen tíz országából voltak együtt az anyaországból, valamint az elcsatolt országrészekből származó magyarok. Legtöbben erdélyi gyökereikről adhattak számot. Az egyik résztvevő tréfásan azt kérte, hogy a kolozsváriak a bemutatkozás során utcát és házszámot is említsenek… Az sem volt véletlen, hogy a – közép-európaihoz képest egy órával előrébb járó – pontos időt valaki így határozta meg: „Finn idő, tehát erdélyi idő…”

Varga Pál németországi református lelkésznek, a szövetség elnökének, valamint Nagy Gábor országos felügyelőnek, a Finnországi Magyarok Egyesülete alelnökének a vezetésével nagyon gazdag programot állítottak össze a szervezők. A finn evangélikus egyház külügyi szolgálatától Risto Cantell a házigazda egyház köszöntését adta át. Elmondta, mennyire fontosnak érzik a több országba szétszórt magyar protestánsokkal való kapcsolatok ápolását, ezért is járultak hozzá anyagilag e konferencia megszervezéséhez.

A másik finn előadó, Heikki Ahonen – sokak meglepetésére – magyarul szólalt fel. Harminc évvel ezelőtt ugyanis ösztöndíjasként egy évet Budapesten, az akkori Evangélikus Teológiai Akadémián töltött. Nemcsak ízes magyar beszédével aratott nagy sikert, hanem előadásának tartalmával is. Azt mutatta ugyanis be, hogy a finn egyház mi mindent tesz a határokon túli finnekért. Elszakított országrészként az ő esetükben elsősorban Karéliáról, a „finn Erdélyről” beszélhetünk, de szerte a világban egyre több finn nemzetiségű vállal munkát vagy folytat tanulmányokat. Az anyaegyház tudatos munkával szervezi meg, hogy ők is részesüljenek finn nyelvű lelkigondozásban.

A gyülekezeti beszámolók azt támasztották alá, hogy célszerű lenne meghonosítani a finn példát. Ma már nem annyira emigránsokról, sokkal inkább migránsokról kell beszélnünk. Ha valaki politikai okokból hagyta is el hazáját, ma már lehetősége van hazalátogatni, vagy akár végleg hazatérni, sokan pedig néhány évre tartózkodnak csak távol szülőföldjüktől. A hazai református és evangélikus egyházzal azonban még nem alakult ki olyan bensőséges kapcsolat, amelynek keretében zökkenőmentes lehetne az együttműködés. A konferencia zárónyilatkozata egyebek mellett ezért is tesz hitet a Magyarországi Református és Evangélikus Egyház vezetésével való kapcsolatfelvétel fontossága mellett. (A nyilatkozatot lapunk más helyén közöljük.)

A konferencia egyik csúcspontja a tallinni látogatás volt, bár az indulást beárnyékolta egy szomorú körülmény. Az észak-bánsági Hertelendyfalváról származó, ám évtizedek óta Stuttgartban dolgozó Nagy György szerb útlevéllel, vízum hiányában nem léphetett be Észtország területére. Ez az eset is Európa még mindig fennálló megosztottságára utalt. Tallinnban aztán tanúi lehettünk annak, hogy egy város milyen gyorsan képes levetkezni azt az idegen ruhát, amelyet a szovjet időkben adtak rá, és miként képes megmutatkozni a maga eredeti szépségében.

Közismert tény, hogy az 1939-es Molotov–Ribbentropp-paktum hírhedt titkos záradéka Észtországot a Szovjetunió vasmarkának engedte át. A sztálini terror során húszezer észtet – többségükben nőket és gyermekeket – Szibériába deportáltak. Az egyházat rendkívüli mértékben üldözték. Sok templomot leromboltak, uszodává vagy színházzá alakítottak át, a lelkészek többségét bebörtönözték. Az 1980-as években megerősödött az észt ellenállási mozgalom, majd a patrióta észtek a Szovjetunió felbomlását is elősegítették azzal, hogy 1991. augusztus 20-án kikiáltották az ország függetlenségét. Az elmúlt tizenöt évben óriási fejlődésnek indult az immár az Európai Unióhoz tartozó ország.

Tallinn valóságos ékszerdoboz. Az országban él egy maroknyi magyar is, akik főképpen Kárpátaljáról kerültek ide a 20. század második felében. 1988-ban, az érlelődő politikai változásoknak is köszönhetően tartottak először magyar istentiszteletet az itt élők. Kezdetben a Kárpátaljáról nyugdíjba ment Asszonyi István lelkész tartotta az alkalmakat, majd volt idő, amikor Szabó Dániel főgondnok utazott ide Miskolcról, hogy istentiszteleteket tartson, jelenleg pedig Stockholmból Molnár-Veress Pál lelkész hajózik sok száz kilométert a magyar hívek lelkigondozása érdekében. A tallinni dómban tartott ünnepi istentiszteleten is ő prédikált. Nagy erővel aktualizálta a próféta reménységét: „Összegyűjtöm nyájam maradékát minden országból, ahová szétszórtam őket, és visszaterelem legelőjükre, ahol szaporodni és sokasodni fognak.” (Jer 23,3) Öröm volt látni, hogy milyen jó a kapcsolat a Bán István gondnok által összefogott magyar gyülekezet és a Bereczki Urmas által irányított tallini Magyar Intézet között.

Finnországba visszatérve sok tanulságos beszámolóra és hasznos eszmecserére került még sor. Augusztus 20-án, Szent István ünnepén a híres helsinki sziklatemplomban tartottunk istentiszteletet, amelyen a konferencia résztvevői mellett a helyi magyar közösség számos tagja is jelen volt. Az pedig csak természetes, hogy a Finnországban elmaradhatatlan szaunázásra is ebben a közösségben került sor.

A kitűnően szervezett konferencia azt a reményt ébreszti – a Duna Televízió képviseletében is jelen levő – magyarországi tudósítóban, hogy a magyar–magyar kapcsolatok a jövőben csak erősödni fognak. Előítélet nélkül, kölcsönös szeretetben sokat tehetünk azért, hogy a ma még legmerészebbnek tűnő álmok is megvalósuljanak.

Fabiny Tamás

::Nyomtatható változat::