Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Az Ausztriai és a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői évekig tartó szünetet követően – 2001 és 2003 után – immár harmadszor találkoztak egymással december 16. és 18. között. Az összejövetel célja az információcsere és a közös gondolkodás volt, emellett a résztvevők istentiszteleti közösségben élték át az összetartozás örömét.

Herwig Sturm püspök gépkocsijából még két ismerős szállt ki az Északi Egyházkerület Szilágyi Erzsébet fasori székházának udvarán: Hannelore Reiner egyházfőtanácsos asszony és Leopold Kunrath országos felügyelő kísérte el egyházuk vezetőjét a múlt hét végi magyarországi látogatásra.

Péntek délután és másnap délelőtt egyházunk püspökei és – országos iroda-igazgatói minőségben – e tudósítás szerzője folytattak megbeszéléseket az osztrák vendégekkel. A mindkét egyházat érintő aktuális kérdéseken túl „terítékre került” a nemzetközi egyházi szervezetekben való részvételünk, illetőleg az Egyházak Világtanácsában, a Lutheránus Világszövetségben, az Európai Egyházak Konferenciájában, valamint az úgynevezett Leuenbergi Közösségben betöltött szerepünknek az elemzése, értékelése. Európa átalakulása nem hagyja érintetlenül egyházainkat sem: újabb feladatok várnak ránk, amelyekben az összefogás, a közös fellépés mindkét fél számára nagy segítséget jelenthet.

A két „munkablokkot” szép kulturális program gazdagította: vendégeink megtekintették a Parlamentet, továbbá a kitűnő akusztikájú kupolateremben részt vehettek egy népszerű klasszikus darabokat felvonultató hangversenyen. Az osztrák delegáció tagjai szombaton elkísérték D. Szebik Imre elnök-püspököt Ceglédre, ahol együtt ünnepelhették a gyülekezettel a fejlődő egyházközség egyik jelentős eseményét, Péter Zoltán lelkész beiktatását.

Nemcsak a tárgyalóasztalnál volt mondanivalónk egymás számára, a szószék is helyet adott a testvéri szolgálatoknak: az egyházfőtanácsos asszony az újpesti, a püspök pedig a kelenföldi gyülekezetben hirdette Isten igéjét.

Folytatása következik – így búcsúzott el egymástól a két „egyházvezetés”. Összetartozunk, testvérek vagyunk, közös örömökkel, közös gondokkal, sok területen közös utakkal. Tanulhatunk egymástól, s ami még fontosabb: egymás hite által erősödhetünk. Ezért is van, s kell, hogy legyen jövője a két egyház szorosabb kapcsolatának.

Engedtessék meg a tudósítónak, hogy – engedve a kísértésnek – felidézze azt a fanyar történelmi humorral játszó anekdotát, amely jó néhány évvel ezelőtt forgott közszájon. Az esedékes labdarúgó-mérkőzés délelőttjén Habsburg Ottót kérdezte a riporter: „Osztrák–magyar meccs lesz este, milyen eredményre számít?” A viszontkérdés így hangzott: „De ki ellen játszunk…?”

A történelem színpadán, a nemzetközi egyházi fórumokon és a keresztény élet útján ma „egy csapatban játszunk”. Ennek tudatosítása, a közösség ápolása áldás lehet – kifelé és befelé egyaránt.

Hafenscher Károly (ifj.)

::Nyomtatható változat::