A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Emlékezet, most azt hiszed, volt, most meg azt hiszed, hogy nem létezett. (Kosztolányi Dezső) – Budai otthonom első emeleti ablaka előtt évtizedek óta áll, növekszik egy szép fenyőfa – terebélyesedő ágaival ma már a ház második emeletére, tetejére is csak „lenéz”. Látványa erősíti a költő sorait. 1962 karácsonyán dísztelenül, gyenge zöld ágain csak néhány kis gyertya lobogásával emlékeztetett az egykor oly sokat jelentő, szép karácsonyestékre.

Az első karácsony Édesanyám nélkül, magányosan, itthon – a cserépbe ültetett élő kis fenyővel. A nagy csendességben szomorúan arra gondoltam, hogy a következő karácsonyokat a hideggé vált otthon helyett inkább az óriás fenyők hazájában töltöm. A kis fenyő a nagyon zord telet az erkélyen vészelte át, tavasszal kiültettem a kertbe, most onnan emlékeztet a hajdani, régi szép családi karácsonyokra és a későbbi határon túli karácsonyestékre.

Határon túli, szomorúan szép karácsonyok. A Magas-Tátra havas csúcsai, óriás fenyői és ismeretlen útitársak. Jólesett, hogy a szép hotelek vezetői, személyzete barátságosan, kedvesen, sokszor szeretetteljesen fogadtak, de idegenek voltak. Ha nem is mondták, segíteni akartak, mert tudták, érezték, hogy akik a legszebb ünnepekre elhagyják az otthonukat, azok valami elől menekülnek: a háború utáni évek fájó sebei, a kiszolgáltatottság, a magány elől; tönkrement életek, családok, felejteni akarás van az utazás hátterében. Az IBUSZ szervezte társasutak is a felélesztést, a biztatást, a reménykeltést szolgálták.

Az ótátrafüredi – Stary Smokovec – Bellevue Hotel, Grand Hotel, Sport Hotel egy- és kétágyas szobáiban már karácsonyi hangulat fogadta a többórás út után nem éppen vidáman érkező idősebb és középkorú vendégeket. A karácsonyi vacsora előtt zárva volt az étterem ajtaja, csak egyszerre léphettünk be. Karácsonyi énekre tárult ki az ajtó: feledhetetlen látvány. Csupán a négyszemélyes asztalok hófehér terítőjén zöld fenyőbe ágyazott, vastag, fehér és piros gyertyák s a terem sarkában lévő hatalmas karácsonyfa kis gyertyái világítottak. Egy-két perces némaság, majd a Mennyből az angyal eléneklése után a karácsonyfa alatti csomaghalmazból mindenki megkapta a maga gazdag „Jézuska-ajándékát”.

A sokáig elhúzódó ünnepi vacsora után, nagy hópelyhek szállingózása közben együtt indultunk a Grand Hotel fölött húzódó hegyoldalba épített kis kápolnába az éjféli misére. Megható volt, amikor a plébános hittel teli szavakkal köszöntötte – vallásra való tekintet nélkül – a mintegy harmincfős kis csoportunkat, szlovákul, de magyar tolmáccsal. Visszafelé a csúszós, hegyi úton egy erdélyi útitársunk halkan, szinte csak magának Dsida Jenő karácsonyi versét mondogatta: „Karácsonyfa minden ága / csillog-villog: csupa drága, / szép mennyei üzenet: / Kis Jézuska született…” Egy másik útitársunk – már hangosabban – Adyval folytatta: „Tegnap harangoztak, / Holnap harangoznak, / Holnapután az angyalok / Gyémánt-havat hoznak…” Így értünk a méteres hó szegélyezte úton fényben úszó szállásunkra.

Ezt az első tátrai karácsonyt még sok hasonló követte, fájó szép emlékeivel. Közben jöttek a távolabbi tájak: szász Svájc, Bulgária, Jugoszlávia, de már nem autóbusszal, hanem vonattal, repülőgéppel, az utazási iroda ajánlata szerint…

„1965. december 22. Nem sokkal a Farkasréti temetőben, családi sírboltunkon gyújtott karácsonyi gyertya ellobbanása után indult a gyorsvonat a szász Svájc felé. A vasút vonala az Elba völgyén át vezetett Bad Schandauba, onnan már autóbusz vitt Basteibe, karácsonyesténk színhelyére…” – betűzöm a négy évtizedes feljegyzést.

„Dec. 23. Reggeli után vonattal Pirnába. Evangélikus templom. Keresztelőmedencéje Goethe szerint a legszebb. Autóbusszal Lohmenbe, művirág-kiállítás, majd ebéd. Evangélikus templom, 1000 személy fér el, em. erkély, éppen díszítik a karácsonyfát, a katolikus templomban szintén… Vissza Basteibe. Az Elba partján 18 éve kitelepített magyarokkal találkozunk.” Megrendítően szép karácsonyeste a hotel éttermében énekkel, zenével, a drezdai Szent Ferenc gyermekkórussal. Az igazgató kér bennünket, hogy énekeljünk magyar karácsonyi dalokat. Német vendéglátónk üdvözölte csoportunkat. A megható, szép köszöntést csoportunk nevében orvos útitársunk viszonozta jókívánságaival. A Mennyből az angyalt mindnyájan felállva énekeltük. Végezetül az igazgató a személyzet nevében is kérte, hogy az ajándékcsomagunkat ne bontsuk ki, hanem így vigyük haza, és jó szívvel gondolva rájuk, szeretteinkkel otthon fogyasszuk el. Itt úgyis bőven gondoskodnak ellátásunkról. Mi volt a csomagban? Hagyományos német nagy fonott kalács, sütemények, édességkülönlegességek, egy liter bor és egy kis karácsonyfa. Gyertyás, díszes kis karácsonyfa.

„Dec. 25. Reggeli után gyalog az Elbáig. Komppal Rathenbe. Az evangélikus diakonisszaházban istentisztelet. Mosolygós, idősebb lelkész, nem Luther-kabátban. A hívőket közben kérdezi, azok felelnek is. Az ajtóban mindenkitől kézfogással köszön el, minket külön köszöntött…” – mondja a régi feljegyzés.

Sokszor tértem még vissza Basteibe, Pirnába, Rathenbe karácsonykor. Fafaragásos, forgó gyertyás betlehemük azóta is minden karácsonyeste odakerült feldíszített kis karácsonyfám, mostanában pedig az Édesanyám nagy porcelánvázájából kihajló fenyőágak alá, a tátrai kis fenyővel. A szomorúan szép emlékek is élnek, mint ahogy a szeretet sem múlik az évek sokaságában.

Schelken Pálma

::Nyomtatható változat::