Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

A latin inkarnáció jelentése: „megtestesülés”. Ezzel a szóval fejezzük ki azt a csodálatos és szívet gyógyító történetet, amelyet klasszikus tömörséggel és mély lelki, spirituális szellemességgel János evangélista így fogalmazott meg: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott…” (Jn 1,14) A latin Bibliában ezt olvassuk: „…et Verbum caro factum est et habitavit in nobis…” Azaz: az Ige faktummá, azaz ténnyé, e világi jelenséggé lett, és lakozott közöttünk. Görög olvasatban: kái ho logosz szárksz egeneto kái eszkénószen en hémin, vagyis: az Ige – Verbum, Logosz – testté, anyagi valósággá lett, és köztünk verte fel a sátorát (a görög eredeti sátorozást mond). Mert vándorló életünkben Isten mellénk akar szegődni.

Ez a földi élet vándorlás, s időnként szedjük a sátorfánkat… De velünk jön Isten. Halkan, szelíden, tapintatosan, de velünk jön Isten. Azzal is, aki nem látja, nem hallja, nem érzi, mert még nem nyílt meg a szeme. Isten velünk vándorol életünk országútján.

Mi a Verbum, a Logosz, az Ige?

Amit Isten gondolt és kimondott! Különösen a „logosz” szó került bele nyelvhasználatunkba, a „logikától” kezdve egészen e modern kitalációig: „logisztika”. Ebből ered a „logopédus”, a „logoterápia” szavunk, avagy a tudományterületet jelölő „-lógia” utótag és még számos variáció. Isten logosza, logikája, szava testesült meg karácsonykor Jézus Krisztus történetében. Ez a lényeg: Isten logikája, gondolata!

Mit gondolt Isten? Azt, hogy kinyújtja kezét az el- és megtévedt ember felé. Minden értelmes és gondolkodó (logosz, logikus, értelmes) embernek, egyénnek az életében eljön egyszer az a pillanat, amikor szembesül a megrázó és megdöbbentő valósággal, például élete ürességével, értelmetlenségével, feleslegességével, kétségbeejtő torzulásával, romjaival. Talán egy ideig élvezi – ha egyáltalán élvezi – élete lehetőségeit, de egyszer csak megtorpan.

Minden embernek van a lelke mélyén egy belső kérdező erő: ő maga és mégsem egészen ő. Mintha valaki valahonnan nem akart, nem kívánt kérdés tenne fel: hát ez az egész élet?

Érzed, hogy peregnek a percek, évtizedek hegyeivé válnak, és egyre többször kell kimenned a temetőbe. Na és amit összekapartál? Ja, igen, az örökösök… Akik talán már alig várják, hogy örököljenek. Vigyázz: minél jobban tagadják a kérdést, annál inkább igaz. Csak kényszermosolyt kapsz arra, hogy szorgosan gyűjtögetted a pénzt, a földet, a telket, s összeügyeskedtél valamit… És majd visznek lábbal kifelé, a temető felé, és már az sem vigasztal, hogy így járnak az örököseid és azok örökösei is, míg végleg el nem tűnik a neved, a nevetek a süllyesztőben. Néhány kurta évtized, és a sírhelyedet is eladják…

S ha még összekaparni sem sikerült semmit? Mert nincsenek olyan sokan, akik luxusházuk luxusfürdőjében áztathatják luxusreumájukat, és szürcsölgethetik a luxusitalt. Nincsenek olyan sokan, akik privatizációs és telekvásárlási trükkök révén – különösebb képességek nélkül – tejben és vajban fürödhetnek, és mit sem érdekli őket, hogy hány millió embernek kell tengődnie a létminimum alatt, és bambán bámulnia a rosszabbnál rosszabb kereskedelmi és nem kereskedelmi tévécsatornákat. (Micsoda trükk: valakik valaha kitalálták, hogy nincs tévé-előfizetési díj. S íme ma nagyon sokan sokkal többet fizetnek a különféle programcsomagokért. Önként. Az ürességért. Ez ám ennek a világnak a trükkje.)

Hát ebbe az értelmetlen, üres, pénz után lihegő, médiahazug világba akar halkan, tapintattal, kedvesen, szeretettel beleszólni az Isten! Sőt: a szívünkbe szeretne beleszólni. Az életünket szeretné egésszé, teljessé, egész-ségessé tenni. Logoszt, logikát, értelmet szeretne hozni az életünkbe. Ha egyszer valaki megundorodott színvonaltalan és tartalmatlan életétől, ha rádöbbent, hogy az elé tálalt médiavilág rosszabb a pokolnál, és fuldoklóként mentőöv után kapkod, akkor esélye lehet arra, hogy megnyíljon a szeme! S esélye lehet arra, hogy meglátja a Krisztusban felé nyújtott kezet. És esélye lehet a lelki megkapaszkodásra. Ez a karácsony. Krisztusban Isten felénk nyújtotta a kezét. Velünk vándorol, jön mellettünk, és hatalmas mennyei türelemmel arra vár, hogy mikor leszünk torkig ezzel az üres, anyagias, veszekedős, ostoba, kicsinyes, hatalommániás életünkkel. Jön mellettünk, s mennyei nyugalommal arra vár, hogy mikor ébred fel a vágyunk arra, hogy szomjazzuk és éhezzük az üdvösséget, bűneink bocsánatát, Isten igéjét, logoszát, logikáját, szeretetét és a múlhatatlan életet.

Ez a lényeg. Minden más – betlehemes – kedves játék, szívet gyönyörködtetően szép és lelki játék, mert a mi felséges Istenünk ilyen játékosan szeretné szívünket elérni – karácsonykor. Mert a karácsony története – történelem. Szívet, életet gyógyító történelem. Minden esztendőben itt a karácsony: veled vándorol Isten, hogy ha egyszer végre megnyílt a szemed, akkor ne csak a halál mélységesen fekete szakadékát lásd, hanem meglásd azt is: itt „a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára”. (Lk 1,78b–79)

Ribár János

::Nyomtatható változat::