Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala. (Kol 3,17)

Az új év kezdetén, az Úr 2006. esztendejének első hetében az Útmutató reggeli igéi csodálatos névadásokról és programokról adnak hírt, heti igénk komolyan vételére ösztönözve ezáltal. Jézus névadása a mi új évünk – és életünk alapja. A héber Jesua, Jehosua és a görög Józsué jelentését jól ismerjük: ő az Üdvözítő, Szabadító és Megváltó. Ez évben éppen az ő nevét viselő honfoglaló, Józsué könyvéből így szól hozzád személyesen az Úr: „Nem maradok el tőled, nem hagylak el.” (1,5c) Nyilvános működése kezdetén Jézus „programbeszéde” a jó hír, amnesztia, új látás és új, kedves esztendő kulcsszavakból állt. „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.” (Lk 4,21) Mi milyen nyereségre törekszünk az idén? Lehet ez is a mi éves programunk: „Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni” (Jak 4,15) – de mindenkor csak az ő akaratát! Józsuénak nemcsak az éves, hanem az életprogramja is ez: „De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” A mi szívünkben is megtörtént ez a szövetségkötés, ami nem újévi fogadalom?: „Mi is az Urat akarjuk szolgálni.” (Józs 24,15.18) Mózes névadása a fáraó leányának tettére emlékeztet; a leány „fiává fogadta, és elnevezte Mózesnek, mert azt mondta: A vízből húztam ki” (2Móz 2,10). Izsák névadása idős édesanyja tettére utal; ő nevet. „Ábrahám Izsáknak nevezte el újszülött fiát, akit Sára szült neki.” (1Móz 21,3) Isten világprogramja az özönvíz után az ő egyoldalú szövetségében így nyert megfogalmazást „minden nemzedékkel, örökre: szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök” (1Móz 9,12–13). Nem lesz többé özönvíz! De lett vízkereszt, ezért „múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság” (1Jn 2,8); mert „íme, eljött az Úr, akit kerestek: övé a dicsőség, az erő és a hatalom, benne nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Mal 3,1; LK). A pogány napkeleti bölcsek nagy örömmel, leborulva úgy imádták a gyermeket, mint aki a zsidók királya, főpap és próféta, és „kinyitották kincsesládáikat, és ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát” (Mt 2,11). Mi odaajándékoztuk-e már önmagunkat Jézusnak? Vízkeresztkor Krisztus dicsősége jelent meg a világban, s ez a nap a pogánymisszió ünnepe is. „Kivetve tehát magunkból minden botránkozást, a bölcsekkel együtt tegyünk hitet róla a világ előtt s szívből keresve, Megváltóként imádjuk.” (Luther) Pál megismerhette a Krisztus titkát, s megtörtént a pogányok névadása is: „…tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért…” (Ef 3,6) Ez tette lehetővé a mi csodálatos névadásunkat is: „…Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. …hasonlóak leszünk hozzá…” (1Jn 3,1.2) Elfogadtuk ezt az örökkévalóságra szóló „életprogram-ajánlatot”? „Jézus legyen jelszavunk, / Midőn egy új évbe lépünk…” (EÉ 182,1)

Garai András

::Nyomtatható változat::