A vasárnap igéje

ÚJÉV ÜNNEPE –- Gal 3,23–29

Hozzászólás a cikkhez

Vissza kellene adnunk újév ünnepének igazi fényét! Vissza kell adnunk, mert egyre kevesebben vannak – sajnos tény, még gyülekezeteinkben is! –, akik ismerik e jeles nap bibliai üzenetét. Egyre többen vannak viszont, akik úgy gondolják, hogy újév napja semmi más, mint az évbúcsúztató-évköszöntő nagy népi ünnepségsorozat vallásos átfestése.

Nem az! Az egyházi esztendő minden bizonnyal legrövidebb evangéliuma – Lk 2,21, Jézus Urunk névadása – hirdeti, hordozza újév ünnepének üzenetét. S jó tudnunk azt is, hogy nem azért ez a nap evangéliuma, hogy Jézus legyen jelszavunk, / Midőn egy új évbe lépünk (EÉ 182,1), hanem azért, mert az emberré lett Isten Fia így töltötte be a törvényt. Nyolcnapos korában körülmetélték, és a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant. S folytathatjuk az evangéliumok stílusában: mindez pedig azért történt, hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. (Gal 4,5)

Így valóban kérdés, valóban az a kérdés: mikor kezdődik az új az életünkben? Biztos, hogy január 1-jén? Ez sem lehetetlen, hiszen Istennél minden lehetséges – de nem azért, mert új évszámot írunk, nem azért, mert ránk köszöntött a 2006. esztendő, hanem mert Jézusban és Jézus által megszabadultunk a törvény uralma alól! Ez az új, ez az újdonság! S ha valakinek az életében ez a csoda a böjti szelek idején vagy éppen a tomboló nyári hőségben történik meg, akkor neki az a nap és az az óra az új időszámítás, az új, a Krisztusban való élet kezdete!

Az ó a törvényé, az új a Krisztus-hité. S ez tűz és víz. Az óban – talán már mondanom sem kellene, hogy itt nem az éppen elmúlt 2005-ről van szó – a törvény uralma alatt él az ember. Ezért addig, míg az óban élünk, nincs szabadulás bűnös voltunkból. Hiszen a törvénynek, ennek a szörnyű kopónak – ahogy a 19. század egyik teológusa írta – „nincs is más dolga, mint a vadászkutyáknak, tudniillik hogy a vadat a vadászhoz űzzék, vad csaholással és harapásokkal megakadályozzák, hogy a vad elmeneküljön. Minden oldalról körülveszik, így az űzött vadnak semmi kilátása sincs arra, hogy megmentse életét. Egészen a vadász döntésétől függ az élete. Egyedül rajta múlik, hogy megöli vagy életben hagyja.”

Első olvasatra talán úgy tűnhet, hogy újévi igénkben Pál apostol ennél enyhébben ítéli meg helyzetünket. De nem így van. Hiszen itt az apostol az ókorban a fiúk mellé adott nevelő hasonlatát használja. Ez a felvigyázó legtöbbször egy rabszolga volt, aki a rábízott ifjút elsősorban nem türelmes, okos neveléssel, hanem inkább pofonokkal és veréssel „idomította”. Így verte bele, hogy nem ő az úr a háznál, és valójában semmihez nincs joga.

A törvény is így tárja fel valódi helyzetünket. Tehát nem arról van szó, hogy bennünket a törvény óvatosan, szelíden – és ahogy manapság mondani szokták – pozitív módon készítene elő a Jézus Krisztusban kapott kegyelem elfogadására, és így tenne „szalonképessé”. Itt a törvény fájdalmas, rabságban tartó erejéről van szó, amelynek mindaddig hatalma van rajtunk, amíg a Szabadító nem lép be az életünkbe, nem ment ki bennünket reménytelen helyzetünkből, és nem kínálja fel nekünk a hit ajándékát.

De eljött, megkeresett, kimentett és felkínálta! Nemcsak meghirdette, hanem el is hozta az Úr kedves esztendejét. Ezért Isten irgalmasságát és szeretetét a benne hívők életében senki és semmi nem teheti bizonytalanná. Így lehettünk mi is Isten gyermekeivé. Mindnyájan abból élünk, hogy a harag ideje, a nevelőmester ideje véget ért, és hogy az új: az irgalmasság és a Jézus Krisztusban való hit ideje elkezdődött (25. v.).

És ebben sincs személyválogatás! Hit által mindenki eljuthat Krisztusban az igaz istengyermekségre! Isten irgalmasságával sem tesz különbséget: akit a Fiú megszabadít, származására és múltjára való tekintet nélkül Isten háznépéhez, a mennyei Atya gyermekeinek közösségéhez tartozik. És ha Isten a Krisztus-hívők közösségére tekint, a különböző arcokon felismeri a szeretett Fiú vonásait, aki a keresztség szentségében a vele való közösségbe vonja az övéit (27. v.). Csodálatos és titokzatos ajándék Krisztusba kereszteltnek lenni!

Testvéreim! Nem lenne szabad erről kevesebbet gondolnunk! Aki Jézus nevére van megkeresztelve, annak ő maga tartja készen a végső örökséget, amely egykor Ábrahámnak megígértetett. Ez az örök, ez az új, ez az örökké új! Ez pedig maga az üdvösség!

Ittzés János

::Nyomtatható változat::