Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Szárnypróbálgató fiatal költő verseskötetét mutatták be december 14-én délután az ELTE egyik nagyelőadójában. Szávay László Messiás-szakadék című művét Mészöly Dezső Kossuth-díjas költő és dr. Tarján Tamás irodalomtörténész értékelte. Szávay László húszas éveinek elején járó evangélikus teológus és filozófia szakos hallgató.

Az ötven verset tartalmazó kötet egy fiatalember jellegzetes problémáit tükrözi: szerelem, szeretet, az elhagyatottság fájdalma, a nagyvilág gondjai, egzisztenciális helykeresés. Őszintén tárja fel önmagát a szerző. Mészöly Dezső szerint egyetlen olyan verset sem tartalmaz a kötet, amelyen azt érezhetnénk, hogy kölcsönkért érzéseket, gondolatokat, vagyis utánérzéseket szólaltat meg. Tartalmas, olvasásra érdemes.

Tarján Tamás kiemelte, hogy alapvetően a Radnóti-élmény határozza meg a kötetet, erre utal Szávay négy eklogája is. Tulajdonképpen „szeretetköltészetet” olvashatunk, mert a szeretet-szerelem témáját járják körül a versek. Ráadásul mindig valakinek a színe előtt folyik az erről való gondolkodás, így a költemények sokszor imaszerűek, vagy egy dialógus egyik résztvevőjét idézik. Tarján szerint a versek egymásutánja nagyon hullámzó benyomást kelt: kiemelkedő vezérvers ugyan nincs a kötetben, de olyan sincs, amelyet ki kellett volna rostálni. Ennek ellenére a versek között nagy az értékbeli különbség.

Az őszinte, szívből mondott elismerések után azonban egyik bíráló sem hallgatta el kritikai észrevételeit. Mészöly Dezső felhívta a figyelmet arra, hogy a költészetnek bizony szigorú törvényei vannak, és ha a költő ritmusérzéke hiányos, összeomlik a vers. Tarján Tamás utalt arra, hogy ha Radnóti félholtan, sort sor alá tapogatva is gondosan ügyelt minden szóra, akkor egy pályakezdő költőnek erre még inkább figyelnie kellene.

Szávay kötetét a hexameterek és a felező nyolcasok túlsúlya jellemzi, ám a kötött metrumból kiugrani úgy, ahogyan ő teszi, csak akkor szabad, ha ennek oka, jelentése van. Ám ha a hiba nem fial semmit, akkor az olvasó csak kiesik a ritmusból.

Tarján Tamás kifogásolta a szóhasználatot is: szerinte a kötetben található archaizálások sem állják meg a helyüket. Ma már senki nem mondja, hogy „elaluszom”, „gyászravatal” vagy „gondolatim”. Ezeket a szavakat a vers szövegkörnyezete nem viseli el, használatuk nem magyarázható, nem hordoz többletjelentést. Majd néhány példával illusztrálta a „kebel” szó helytelen alkalmazását: „Orvosa ő ezrek panaszának, s kifacsart-gyönyörű / szívek bús zokogása pihen szép kebelén…” „Korszerű költészet ebből nem lesz” – mondta Tarján Tamás. „Minden rozsdás, minden lejárt és az ifjúság bocsánatos bűnei közé sorolandó.” Felhívta a figyelmet arra is, hogy rendkívül tiszteletreméltó, hogy a költő komoly ajándékot akar vinni az oltárra, komplex képeket alkot, de ezeket nem mindig gondolja végig alaposan. A versek tartalmát, mondanivalóját elemezve utalt arra, hogy Szávaynak jobban kellene hasznosítania azt, amit a két szakon elsajátított, és bölcseletibbé, gondolatteltebbé kellene tennie ezt a szeretetelvű istenkereső költészetet.

Mondanivalója lezárásaként az irodalomtörténész mégis afölötti örömének adott hangot, hogy a hibák ellenére olyan költőt avathattunk, aki úgy markolt sokat, hogy nem fogott keveset.

Jánosi Vali

::Nyomtatható változat::