A vasárnap igéje

Vízkereszt ünnepe után 1. vasárnap – Lk 2,41–52

Hozzászólás a cikkhez

Ünnepi napok, ünnepi hetek állnak mögöttünk. A karácsony fényt derített az emberré lett Isten, a gyermektestben embervilágunkba születő Fiú titkára. Vízkereszt felragyogtatta ennek az emberré lett, Atyjával egylényegű Istennek valóságos, leplezetlen égi dicsőségét. Mai evangéliumunk pedig ismét visszavezet a gyermek Jézushoz, aki azonban mint Atyja teljes mandátummal rendelkező küldötte megmutatja isteni dicsőségét is.

Vízkereszt után annak lehetünk tanúi, hogy a betlehemi Gyermek elkezdi megváltó szolgálatát a világban.

Az első, amit az evangélium elmond Jézusról, hogy neki Atyja dolgaiban kell fáradoznia. A szülők kétségbeesetten keresik az elveszett gyermeket. Vidéki kamaszgyerek egyedül a nagyvárosban, a veszélyes sikátorokban, a különös, idegen tömegben… Jogos a félelmük. És hol van közben Jézus? Ott, ahol lennie kell: Atyja házában, a templomban. Ő nem keresgél kétségbeesetten, hanem teszi, amit tennie kell: Atyja dolgaiban fáradozik.

Vajon mi ott keressük-e az Úr Jézust életünk sikátoraiban, idegen tömegben, félelmetes helyeken, ahol kell, ahol ő van? Gyakran úgy hisszük, hogy mi tehetjük őt oda, ahova akarjuk. Az előző hetekben sokan előszedték a karácsonyi díszeket, kellékeket, ezekben a napokban pedig elrakják a szekrény mélyére, hadd pihenjenek a következő adventig. Jézus Krisztust azonban nem lehet ide-oda rakosgatni életünk rejtett fiókjaiban. Félreérthetetlenül ott van, ahol lennie kell: feltárja életünk titkait, megmutatja bűneink halálos voltát, rádöbbent bennünket, hogy elvesztünk bűneink sikátoraiban, és hogy nélküle semmilyen reménységünk nincsen. Ahhoz, hogy meggyógyuljunk, nem a „gyermekek barátját”, nem a „vallásalapítót”, nem a „szeretet nagy tanítóját”, nem a „példaképet” kell keresnünk, hanem azt az Urat, aki valóságos Istenként és valóságos emberként üdvösségünket munkálja, meghal és feltámad értünk, vigasztal és utat mutat, megvált és megszabadít a bűntől, az ördögtől és a haláltól, és örök életet ajándékoz.

Másodszor azt teszi nyilvánvalóvá a mai evangélium, hogy Jézus Krisztus úgy van jelen az életünkben, hogy kérdez és válaszol. Kérdez az életünkről, és tanítja nekünk Isten országának titkait. Akkor és ott, a jeruzsálemi templomban tudós emberek, teológusok, írástudók figyelték ámulattal a gyermek Jézus szavait. Csodálkoztak, amikor okosan kérdezett, vagy amikor jól felelt az ő kérdéseikre.

Hogyan figyelünk mi Jézus szavaira? Unalommal hallgatjuk-e, mint egy megszokott vallásos tanítást, amelyet évszázadok óta ismételgetnek? Ájtatos arccal, de teljesen értetlenül hallgatjuk-e, mint rendkívüli alkalmakra szánt, kenetteljes beszédet? Olyan szavakként, amelyeket érdemes bezárni a templomok falai közé, nehogy valami is kijusson belőle mindennapi életünkbe, és ott elvégezze a maga munkáját, megváltoztatva jelent és jövőt?

Kicsoda számunkra Jézus? Azok az írástudók minden bizonnyal kis csodagyerekként kezelték: egy gyerek, aki mindent tud Isten dolgairól. És mi tudjuk-e úgy hallgatni Jézust, hogy az életünk legfontosabb kérdéseire várjuk a választ tőle? Arra biztat az ige, hogy ha már megtaláltuk az Úr Jézust, ne habozzunk kérdezni is őt Isten felséges dolgairól, és ha már válaszol, akkor ne csukjuk be a fülünket, hanem hallgassuk az élet igéjét, amelyet a testté lett Ige páratlan módon hirdet nekünk. Előttünk van annak a Máriának a példája, aki mindent, amit látott, megőrzött a szívében.

Harmadszor: az ige beszél Jézus dicsőségének elrejtettségéről is. A jeruzsálemi történet folytatása teljesen szokványos: Jézus visszamegy a szüleivel Názáretbe, és engedelmeskedik nekik, közben pedig gyarapodik bölcsességben, valamint Isten és az emberek előtti kedvességben. Pontosan úgy, ahogyan minden jól nevelt gyermek – akkor és ott vagy itt és most. Ezzel együtt ennek a gyermeknek nem olyan a jövője, mint a többinek. Ennek a gyermeknek nem azok a lehetőségei, mint a többinek. Ez a gyermek Isten Fiaként ember számára elképzelhetetlen dicsőséggel és hatalommal szólt bele a világ életébe. Jeruzsálemben megcsillantott valamit ebből a dicsőségből. Názáretben ebből már nem látszik semmi. Látszatra egy fejlődő, engedelmes kamaszgyerek – a valóságban Isten egyszülött Fia, a világ Ura és Megváltója. Az, aki a kereszten életet és üdvösséget szerzett nekünk.

Jézus dicsősége ma is el van rejtve. Övéinek élete is akkor van jó úton, ha az ő dicsőségébe rejtőzik el. Világunk a csodát meg a látványos sikert értékeli. A mi reménységünk Krisztus keresztbe rejtőzött dicsősége, amely Urunk ígérete szerint egykor kiteljesedik, és akkor napvilágra kerül az ő hatalma mellett a mi megváltottságunk is. Vízkereszt fénye ránk ragyog: keressük utunkat Krisztus hatalmának világosságában! Ámen.

Tubán József

::Nyomtatható változat::