Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Világvégejóslatokból az elmúlt esztendőkben is kijutott. A Hale–Bopp-üstökössel érkező űrlények, a rossz óment jelentő teljes napfogyatkozás, halálos bolygóegyüttállás a nappali égen – hallhatták a televíziónéző és újságolvasó polgárok a szenzációs bejelentéseket. Ezek a csillagászati események azonban a valóságban semmilyen veszélyt nem jelentettek a Földre és élővilágára, és csodák csodájára a világvége is elmaradt.

A félreinformálás és hisztériakeltés mögött három alapvető erő munkálkodik. Az első a szenzációkeltésben, ezáltal nagyobb nézettség, illetve magasabb eladott példányszám elérésében akár az igazság eltorzítása árán is érdekelt bulvármédia. Másodikként a gyakran emberéleteket is könnyen a „szent ügynek” áldozó vallási szektákat említhetjük. A harmadik az anyagi boldogulás reményében nagy tömegeket megtéveszteni képes jövendőmondó áltudósok, az asztrológusok csoportja. Persze semmi nem új a nap alatt. „És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek” – olvashatjuk az Újszövetség sorait (Mt 24,11; Károli-fordítás).

A 17. század közepén egy Szászországban, Schneebergben született, a lipcsei és erfurti egyetemen tanult tudós érkezett a felvidéki Eperjes városába. Hübner Izrael (Hiebner Israel) orvosként, matematikusként, részmetszőként és csillagászként működött a korszak egyik legjelentősebb magyar városában. Kalendáriumokat, prognosztikonokat adott ki, lelkes híve volt a napközéppontú világképnek, és műveiben a csillagászattal összefüggő babonás nézetek ellenében emelt szót.

Hübner néhány esztendő múltán aztán Erdélybe, Nagyszeben városába költözött. A korábban az áltudománnyal a harcot felvevő csillagász nézetei hatalmas változáson mentek át. Az 1654. esztendőre szóló – 1653-ban megjelentetett – kalendáriumában egy ekkor bekövetkező napfogyatkozás, illetve a két évvel korábban feltűnt fényes üstökös hatásaként az emberiség számára szörnyű csapásokat prognosztizált, 1666-ra előrevetítve pedig a világvégét hirdette.

A babonás fantazmagóriáknak azonban nemcsak manapság, hanem abban az időszakban is akadtak hiteles cáfolatai. A kor lutheránus értelmiségének súlyát jelzi, hogy Hübner esetében két evangélikus lelkész szentelt külön írásművet arra, hogy megkérdőjelezze a világvégéről szóló jóslat valóságtartalmát, állításait pedig elutasítsa. A nagyszebeni Hutter György 1665-ben írt műve kéziratos formában terjedt, míg Hermann Dávid cáfolata 1656-ban német földön, Herbornban került ki a nyomdából.

Hermann Dávid Erdélyben, a lutheránus szászok egyik jelentős nagyvárosában, Medgyesen született. A család tradícióit folytatva őt is evangélikusként keresztelték meg. Jogi végzettséget szerzett, és szülővárosának jegyzőjeként dolgozott. Életében azonban jelentős váltás következett be. Isten hívására a lelkészi pályát választotta, és egész hátralevő életében Medgyes és Szászsebes székek településein szolgálta az Urat.

1648-ban Szászegerbegy papja lett – megszervezve és helyreállítva a pusztuló közösséget és egyházi infrastruktúrát. A település egyben élete tragédiájának is színhelye: 1651-ben ott hunyt el felesége, Sanger Sára, 1652-ben pedig szerettet fia, Hermann Sámuel. A családi tragédián túllépve Hermann Dávid Muzsnán vállalt lelkészi állást, majd 1655 körül Szászsebesre került. 1668-ban Nagybaromlakának lett a lutheránus papja, ahol 1682-ig, haláláig töltötte be hivatalát.

Termékeny szerzőként is nyilvántartják. Bár nyomtatásban csak a már említett, a közeli világvégét cáfoló műve jelent meg, kéziratos formában közel tucatnyi írást hagyott az utókorra. Ezekben egyrészt a kor fontosabb történelmi eseményeiről emlékezik meg, másrészt az erdélyi szász lutheránusok egyházszervező munkásságával, egyházának helyzetével foglalkozik.

Az áltudományos nézetek ellen harcot hirdető, az erdélyi evangélikusság egyik nagyszerű képviselőjeként tevékenykedő Hermann Dávid háromszázhuszonöt esztendeje, 1682-ben Nagybaromlakán hunyt el.

– rezsabek –

::Nyomtatható változat::