Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

„Bárány. Talán még serleg” – ennyiben sikerült egy általam megkérdezett presbiternek emlékezetébe idéznie a református címert. Küzdelmével nem volt egyedül: aktív protestáns gyülekezeti tagok között készített spontán interjúim alanyai közül a legtöbben nem igazán tudták meghatározni, mi is található egyházuk jelképén. A mottók, szlogenek terén némileg más eredmény született: a többség egyáltalán nem tudott mit felmutatni. Vagy azért, mert nem is nagyon volt mit – például baptista vagy metodista vonalon –, vagy pedig éppen a bőség zavara miatt. A reformátusok között például az „Áldás, békesség”, a „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk”, sőt a Heidelbergi káté első válasza és az „Erős vár a mi Istenünk” is kapott szavazatot.

Emiatt persze aligha érhet bennünket meglepetés, hiszen a magyarországi protestáns egyházak többségének tényleg nincs leegyszerűsített, stilizált jelképe (logója), sem szlogenje, illetve ha van, akkor azt nemigen használják tudatosan, széles körben. Ez viszont annyiban mégiscsak különös dolog, hogy az utóbbi években már a hazai egyházak körében is igencsak felfutott a kommunikáció ügye. Szinte nincs olyan hónap, hogy ne rendeznének médiával kapcsolatos konferenciát, vagy ne szólalna meg valamelyik egyház prominens képviselője a kommunikáció fontosságát hangsúlyozva.

Márpedig a könnyen befogadható, frappáns logók és szlogenek a mai tömegkultúra nyelvének kulcselemei. A posztkeresztény társadalom nyelve ez, amelyben a „Vezetni mindig élvezet” mondat vagy a sportszergyártó cég elegáns pipája igen sokatmondó jelentéssel bír. Kérdés persze, hogy az egyházak akarják-e ezt a nyelvet beszélni.

A válasz még akkor sem egyértelmű, ha az ember olyan adatokkal szembesül, mint például a Mobilitásnak – az ifjúsággal kapcsolatos munka módszertani központjának – a 2005-ös felmérése, amely szerint Magyarországon tíz fiatalból kilenc nem jár rendszeresen templomba. Bár valóban vészesen fogynak az – egyébként reklámokon és populáris kultúrán nevelkedett – fiatalok, az egyházak egyik üzenete sokak szerint ma éppen a fogyasztói társadalommal szembeni alternatíva megfogalmazása lehet. Vajon logókkal és szlogenekkel viszont nem éppen a marketingelvű életszemléletet közvetítenék? Ha a gyülekezetek üzenete olyan termékké válik, mint a mosópor, akkor éppen a lényegét veszti el, hiába kelt nagyobb érdeklődést.

Kritikusabb vélemények szerint azonban az egyházak nem ilyen nemes, hitvédelmi okból ódzkodnak ennyire a fogyasztóbarátabb arculattól. A háttérben sokkal inkább egyszerűen a világ kultúrájától való elidegenedés áll. Pedig a kereszténység éppenséggel nemcsak hogy rendkívül gazdag képi és nyelvi szimbólumokban, de története során sokszor igen kreatívan élt is velük. A Krisztus utáni első századokban például Hermes Kriophorus, a görög félisten egyes körökben nagyjából olyan divatos volt, mint ma David Beckham, mégis az ő pogány ábrázolását használták fel – szinte egy az egyben – a jó pásztor alakjának akkori megformálásához. Sőt a Magyarországi Református Egyház címerében is szereplő, a feltámadásra utaló főnixet a kereszténység valószínűleg a korabeli római pénzekről másolhatta – az érméken akkor a birodalom örök életét volt hivatott jelképezni. (Persze a főnix olyannyira populáris szimbólum, hogy Egyiptomtól kezdve Kínán át az egész világon elterjedt.) Ugyanígy Luther az evangélikusok ma is érvényben lévő Luther-rózsájának készítésekor úgy sűrítette teljes teológiáját egy pecsétnyi szimbólumba, hogy közben gazdagon merített kora kultúrájának kedvelt motívumaiból és stílusjegyeiből.

És hogy milyen lenne a mai magyar protestáns egyházak imázsa, ha legyőznénk korunk tömegkultúrájával szembeni – jogos vagy jogtalan – előítéleteinket? Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ebből konkrét nyugati tapasztalatok segítségével némi ízelítőt kaphatunk.

Három éve a brit Christianity Magazin például profi marketingcégeket bízott meg azzal, hogy próbaképpen tervezzenek meg egy kampányt, amely az egyházat népszerűsíti a templomba nem járók között. A szakértők azt találták, hogy a reklámokban az igazi vetélytárssal, a fogyasztói társadalommal szemben kellene pozicionálni az egyházat. Ehhez pedig – úgy tűnik – saját fegyverét kellene ellene fordítani. A marketinges cégek külön egyházi logókat ugyan nem terveztek, képi reklámokat és szlogeneket viszont annál inkább. „Kezdj el élni, menj el gyülekezetbe!” „Nem tudod, miről maradsz le” – íme két példa a verbális fegyvertárból.

Az Egyesült Államokban – ahol Európával ellentétben a kereszténység éppen nem hanyatlik – nem kell külsősöket bevonni egy ilyen gondolatkísérlet elvégzéséhez: több cég is foglalkozik egyházi vagy gyülekezeti logók és szlogenek gyártásával. Az Ediwriter nevű vállalat például 149 dollárért tíz „eredeti” gyülekezeti szlogenötletet ígér. Mindezt huszonnégy órás határidővel szállítják. Az ár ugyan kicsit borsosnak tűnik (talán egy módosabb magyar gyülekezet vasárnapi perselypénze elegendő rá), de a cég ajánlása szerint egy jó szlogen nagyban javíthatja az adakozási kedvet is.

A logókat ennél némileg drágábban mérik. A Church Logo Galleryben ugyan már 99 dollárért kaphatunk egyet, de csak az előre elkészített sablonok közül. Ha igazán egyéni, a mi szempontjainknak megfelelő gyülekezeti logóra vágyunk, legalább ezer dollárt kell rászánnunk.

A profi egyházmarketingesek szerint persze ezeken az összegeken nem éri meg spórolni, hiszen már önmagában a szlogen vagy a logó kitalálása nagyban segíthet: arra kényszerít, hogy egy közösség átgondolja, melyek is a legfontosabb értékei, és mi az, amit a külvilág számára legfontosabb üzenetének tart. Másrészről ugyan közhely, hogy a világ felgyorsult, de azért mégiscsak igaz, vagyis az emberek kevés információ alapján, inkább gyorsan szerzett benyomások segítségével tájékozódnak. Ahhoz pedig, hogy egyház és ember között „szerelem” legyen első látásra, egyszerű, stilizált képek és tömör, frappáns mondatok kellenek – így az üzleti szakértők.

Hogy aztán készíttetnek-e mondjuk a magyar baptisták új logót, vagy kitalálnak-e az evangélikusok új mottót, az persze még nyitott kérdés. A létszámukat tekintve gyorsan növekvő magyarországi neoprotestáns gyülekezetek mindenesetre – gyökerüknek megfelelően – az amerikai mintát követik: ha szellemeskedő szlogeneket nem is, de egyszerű, könnyen értelmezhető logókat többnyire előszeretettel használnak. A személyi jövedelemadóból felajánlható egy százalékért folytatott nemes, ám kemény küzdelem is változtatásokra ösztönözhet: a katolikus egyház például sokmilliós kampányában rendkívül tudatosan ötvözte a hagyományosat a modernnel – címerét erőteljes képi és szöveges kontextusba helyezte („Jót tenni jó”, „Krisztust hirdetjük mindenkinek”).

Vélhetően a hagyományok megőrzése, mégis egy modernebb, fiatalosabb imázs kialakítása lehet a következő évtizedben a hazai protestáns egyházak egyik fő kihívása. Van honnan meríteni, hiszen rendelkezésre áll egy több ezer éves, rendkívül gazdag keresztény jelképrendszer. Sőt ha az instant életérzéssel és a menedzserizmussal szembeni idegenkedést sikerül leküzdeni, talán a vizuális tudományokból és a cégek marketingeseitől is lehet mit ellesni. A feladat így sem ígérkezik könnyűnek, de jól tudjuk: teher alatt nő a pálma. Amint ez képileg a – vagy fél tucat szimbólumot felvonultató – református címerbe is foglaltatott.

Gyura Gábor

::Nyomtatható változat::