Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. Fil 4,4 (Zsolt 68,4; Mt 3,13–17; Róm 12,1–3/4–8/; Zsolt 101) Létezik olyan öröm, amely nem kopik meg? Van olyan valóság a világban, amelyre rádöbbenni mindennap boldogságot jelent? Élettapasztalatunk sokszor így felel ezekre a kérdésekre is: semmi sem állandó, semmi sem örök. Terheink, múló időnk megfakítják egykorvolt örömeinket. Istenben elrejtett életünk azonban mindennap boldogságunk lehet. Van könny és szomorúság akkor is, ha az ő tenyerén tudjuk magunkat, és nem teremt a csöndes mosolyból harsogó nevetést sem ez a tudat. Azonban olyan belső békét ajándékoz, amely felemel mindennapi eleséseinkből, és az örök jövő üzenetének boldogságát hordozza.

Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Mt 2,10 (Ézs 42,16b; ApCsel 10,37–48; 1Móz 2,4b–17) A napkeleti bölcsek már a célnál voltak. Tudták, hogy amit látnak, egyet jelent azzal, hogy megérkeztek, és vágyakozásuk beteljesedik: megláthatják azt, amiért elindultak, a világ legnagyobb csodáját. Őt, aki azóta is közöttünk van. Nem vált-e természetessé a jelenléte? Nem szoktuk-e meg, hogy velünk van? Legyen minden nap új rácsodálkozás és új öröm: életünk vezércsillaga mindig egünkön ragyog. Nem téveszthetjük szem elől, mindig jó irányt, az élet irányát mutatja, vele vándorolni pedig mindannyiunk számára biztos, boldog célba érkezést jelent.

Jézus így szólt: „Bízzál, leányom, hited megtartott téged.” És meggyógyult az asszony abban az órában. Mt 9,22 (Zsolt 38,23; Józs 3,9–17; 1Móz 2,18–25) Amikor már emberi számítás szerint nincs segítség, nincs kilátás, akkor érzi meg a bajba jutott saját esendőségét, törékenységét. Vannak olyan pillanatok, amikor nem marad más, mint rábízni a jövőt az ismeretlenre, a még ki nem próbáltra. Nemegyszer szorongás, félelem kíséri ezt a fajta hitet. Jézus azonban Isten országának győzelmét hirdeti a gonosz felett, győzelméből pedig részt ad nekünk. Hatalmának csodája az asszony gyógyulása, a belé vetett hit pedig nem az ismeretlenben való, félelemmel teli botladozás, hanem biztonságot adó elrejtőzés ölelő karjában.

Az Úr tudja, milyen hiábavalók az ember gondolatai. Zsolt 94,11 (Róm 1,21; Kol 2,1–7 ; 1Móz 3,1–13) Számos gondolat fogalmazódik meg bennünk a különböző élethelyzetekben. Mérlegelünk, döntünk, jövőt tervezünk, de sokszor szembesülnünk kell azzal, hogy nem tudunk mindent figyelembe venni. Nemritkán azt is látnunk kell, hogy csak magunkat vesszük figyelembe, és sebeket ütünk, fájdalmat okozunk. Isten világossá tette számunkra a legtisztább, legcsodálatosabb gondolatot: szeretetére, irgalmára szorulunk. Ő ezt nekünk is ajándékozta, hogy a magunk tévelygése ne legyen végzetessé, hanem rá tudjunk találni a mindig hazaváró, befogadó atyai házra.

Nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve. Lk 1,49 (2Móz 15,2a; Mk 10,13–16; 1Móz 3,14–24) Krisztus evangéliuma kétezer éve jelen van, megkerülhetetlen hír: ható, életformáló erő. A világ leghatalmasabb dolga történt meg velünk: Isten az újrakezdés lehetőségét, a vele való közösséget adta nekünk. Szentsége, tökéletessége nem természetfeletti magasságban, elérhetetlenül létező valóság, hanem mindannyiunkat személyesen megtisztító, megváltó hatalom.

Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom. Zsolt 38,10 (Mk 11,24; Lk 12,49–53; 1Móz 4,1–16) Az ember egyre kevesebb helyzetben akarja kiadni magát. Visszaélhetnek a gyengeségével, kihasználhatják kiszolgáltatott állapotát: sokszor a mindennapok veszélyeztetettségének érzése jár az őszinte kinyílással. Isten előtt felesleges erőfeszítés megpróbálnunk elrejteni legbensőbb valónkat. Életünk teremtője pontosan ismer minket: az övéi vagyunk. Végtelen szeretetét pedig éppen a bűnnek és halálnak kiszolgáltatott embernek jelentette ki. Kimondott vagy kimondatlan vágyunkat teljesítette be: Krisztus által utat nyitott önmaga felé, biztos ösvényt a halál árnyékának völgyéből az élet felé.

Nem istenek azok, akiket istenként készít magának az ember! Jer 16,20 (ApCsel 17,23; Mt 6,6–13; 1Móz 4,17–2) Korunk bálványimádó vallásai nem kultuszokban, népek kultúrájában vagy a történelmi múltban gyökereznek. Kézzelfogható javak, jólét, fogyasztás, elismertség, a jövő bebiztosítása: ezek és ezekhez hasonlók oltárainál áldoznak emberek milliói. Isten igéje figyelmeztet: múlhatatlan, személyválogatás nélküli, megváltó szeretet nem fakad ideig-óráig való emberi dolgokból. Nem néma bálványokra, hanem személyesen megszólító, kegyelmes Istenre van szüksége a világnak.

Ördög Endre

::Nyomtatható változat::