Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Kint ülök az erkélyen. Rám süt a tavaszi napsugár. Szinte cirógatja az arcomat. De olykor jön a hűvös szél lehelete – ez kijózanít, nem mindig kellemes…

Közben az életre gondolok. Az életben is váltakozik meleg és hideg, derű és ború, édes és keserű… Olyan ez, mint a főzés. A jó szakács tudja az arányokat: mennyi zöldség, mennyi fűszer kell.

Életünk is valakinek a kezében van. Milyen jó, hogy ő tudja az arányokat, és aszerint irányítja sorsunkat! Így ad hol jó, hol rossz napokat, édeset és keserűt, sikert vagy csalódást… A Biblia is tele van ítélettel és kegyelemmel. Olykor lesújt, máskor felemel.

Mi szeretnénk mindig a napos oldalon járni, pedig a keserű, nehéz napokon sokszor közelebb jutunk Istenhez és a csendhez, és jobban megértjük, hogy „mind jó, amit Isten tészen”. Ilyenkor sokszor új szemet kapunk, más látást, és másként látjuk magunkat is. Áttérünk az igények hangoztatása helyett a dolgok hálás elfogadására. Tudatosul bennünk, hogy minden kegyelem! És amikor Isten elvesz valamit, azért teszi, hogy sokkal többet, valami sokkal értékesebbet adjon helyette. Aki már tudja ezt, annak szilárd belső békessége van, és hálás azért, hogy az életünket nem mi irányítjuk, keverjük, adagoljuk…

Leteszem a tollat.

Miközben ezen gondolkodom, a nap tovább ragyog, a madarak csivitelnek, hirdetik a tavaszt és az életet. És minden ezt harsogja: „…nap és paizs az Úr Isten; kegyelmet és dicsőséget ád az Úr…” (Zsolt 84,12; Károli-fordítás)

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::