Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A Bajor Evangélikus Ifjúság elnevezésű szervezet nagy fába vágta a fejszéjét. A fa ez esetben szó szerint értendő. Ugyanis élő fűzfából építettek templomot önkéntesek részvételével. A húsvéti építkezéshez mottóul az év igéjét kölcsönözték: „Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd meglátjátok!” (Ézs 43,19a)

A második, templomépítő munkahéten, március 8. és 14. között tizenkét magyar fiatal is tanúja lehetett annak, hogy munkája nyomán miként kezd – ugyancsak szó szerint – kibontakozni az élő anyag, a jó néhány fűzfa, mely az épülő templom falait alkotta. Utazásunkat az ifjúsági osztály bajorokkal ápolt jó kapcsolatai, illetőleg Frenyó Anna ifjúsági referens szervezőmunkája tették lehetővé. Ingyen utaztunk, étkeztünk, majd hajtottuk nyugalomra fejünket a kemény munkával eltöltött napok után.

Az első meglepetés a vonaton ért bennünket. A Budapest és Dortmund között közlekedő Eurocity minden utasa kapott egy kétnyelvű menetrendet, ahol az utazási információk között a következő felirat ékeskedett nagy betűkkel: „Ha Jézust ismered, tiéd az élet!” Nem utazási iroda hirdetése vagy csokireklám – amely ilyen helyeken megszokott –, hanem a Bibliát népszerűsítő felhívás olvasható az állomások, indulási idők és vágányszámok között.

Nürnbergben a pályaudvaron Karl-Dieter Hahn, az evangélikus ifjúsági szervezet egyik vezetője várt ránk, és megmutatta, milyen a bajor vendégszeretet. Nagyon finom vacsorát kaptunk, a várban lévő ifjúsági szállóban alhattunk; a szobából a város legszebb panorámájában gyönyörködhettünk.

Másnap ismét vonatra szálltunk, és Pappenheimbe, az épülő templomnak helyet adó városkába utaztunk. Az evangélikus népfőiskola épületegyüttesében szállásolták el a csapatot. Az este áhítattal és játékos ismerkedéssel telt, a negyven önkéntes elsajátította a fűzfatemplom építésének alapjait, botanikai ismeretekkel gazdagodtunk. A templom acél vázszerkezetre kötözött fűzfákból épül, és elvileg az évek múlásával önhordóvá válik.

Reggel deres volt még a fű, amikor munkához láttunk. Rövid áhítat után vízhordással kezdtük a napot, mert az előző csapat által az első héten elültetett növényeket alaposan meg kellett locsolni. Csatárláncba rendeződtünk, és a közeli Altmühl folyócskából vödrökkel hordtuk a vizet. A monoton munkának a magyar csapat találékonysága vetett véget: minden vödörnek nevet adtunk, melyet szintén tovább kellett adni a csatárláncban. Így aztán mókásan torzultak a vödörnevek, mikor német és magyar ajkúak próbálták helyesen továbbadni a néha nyelvtörőnek szánt névadás eredményét. Ezután a templom főhajójának oszlopaira kötöztük a hat-nyolc méter hosszú fűzfahusángokat, melyek egy kis patakban áztak.

Mindennap délben rövid, énekléssel egybekötött áhítatot tartottunk az épülő kupola alatt. Ebédet egy közeli üzemcsarnokban ettünk, az ételt a népfőiskoláról szállították át. Este városnézéssel és rövid kirándulással fejeztük be a napot.

Másnap már felállítottuk a főhajó és a két mellékhajó tartóoszlopait a rájuk kötözött fűzfahusángokkal együtt. A leginkább időigényes munkafázis a bordák közötti X-merevítők kötözése volt. A rugalmas husángokat egyenletesen kellett rákötözni a tartórudazatra, ami két-három ember összehangolt munkáját igényelte a két méter magas állványzaton. Ebben is a magyar csapat jeleskedett; a második munkanapunk végén már majdnem készen is volt az egész. Este fáklyákkal felvonultunk a csodálatos várba, és hallgattuk a róla szóló legendákat, történeteket.

Harmadnapra némi kötözés és sok vízhordás maradt. Ebéd után a csapat fele – így mi is – a népfőiskola csapatépítő tréningjén vehetett részt. A közeli erdőben hatalmas fenyőfák közé, hat-nyolc méter magasra építették a „kötélkertet”. A csapat egyik része hegymászókötelekkel biztosította a magasban billegőket, ketten pedig az adott feladatot hajtották végre. Az életveszélyesnek tűnő próbák nem is voltak olyan nehezek, főleg mert volt, akiben megbízhattunk. Este úrvacsorával egybekötött istentiszteleten vehettünk részt az általunk épített templomban. Megható érzés volt a szabad ég alatt állni a fűzfák közt.

Az utolsó napon már csak a maradék földmunka elvégzése, kisebb hibák kijavítása és sok locsolás volt a dolgunk. Délután a közeli, csodálatos erdőkbe szerveztünk kirándulást. Az esti áhítaton elbúcsúztunk vendéglátóinktól, mert másnap korán reggel ismét vonatra szálltunk. Lélekben, testben megerősödve, sok új baráttal térhettünk haza.

Lenkei Péter

::Nyomtatható változat::