Cantate

»Sorsfaggató«

Hozzászólás a cikkhez

Folytatjuk a vallomások sorát: ezúttal egy óvónőből lett kántor írását olvashatják arról, mit jelent számára ez a szolgálat. (E. Zs.)

1. óta vagyok az orosházi gyülekezet főállású kántora. Mint lelkészgyerek kicsi koromtól részt vettem a pilisi gyülekezet életében, tízéves koromban pedig szüleim elküldtek a fóti kántorképzőbe. A tanfolyam légköre azonnal megragadott; Kis János bácsi áhítataira ma is emlékszem. Az egyik ilyen tanfolyamon éltem át a megtérést, szinte még gyerekfejjel. A gimnázium befejezése előtt sikeresen kántori oklevelet szereztem. Majd „mint aki jól végezte dolgát”, fiókomban az oklevéllel, elkezdtem készülni „igazi” hivatásomra: óvónőképzőbe felvételiztem.

Sok-sok év múlva, óvónőként, két kisfiú édesanyjaként visszakerültem szeretett szülőfalumba, Pilisre. Ott lelkesen részt vettem a gyülekezet életében, de orgonához nem ültem soha; túl kevésnek éreztem tudásomat.

Húsz év telt el a fóti vizsga óta, amikor 1998 nyarán hívást kaptam Orosházáról: a gyülekezet kántort keresett. Már az is „véletlen” volt, hogy Ribár János esperes megtudta rólam: kántori oklevelem van.

Az első reakcióm a tiltakozás volt. Nem is tudtam, hol van Orosháza, nem akartam újra feldúlni az életünket, meggyőzni kamasz fiaimat, hogy kezdjenek velem új életet: ez sok! De valahogy azonnal megszólalt a szívem mélyén egy másik hang: ez hívás, sőt elhívatás. Mindössze néhány napom volt dönteni. Természetesen családommal, barátaimmal is megbeszéltem, de főleg Istentől vártam útmutatást, és ahogy telt az idő, egyre inkább az elásott talentumokról szóló példázat került elém. Úgy éreztem, ideje előásni a rég megszerzett tudást, mert most ezzel kell tovább foglalkoznom: döntöttem és jöttem.

Az orosházi gyülekezet kántora lettem tehát, és az első hónapokban minden szabadidőmet az orgona mellett töltöttem. Mivel sok időre volt szükségem a felkészüléshez, nemritkán már kedden megbeszéltem a lelkésszel az énekszámokat. Ezt a jó szokásomat megtartottam, és ajánlom minden kántortársamnak! Ugyanis például nem mindig sikerül azonnal könnyen játszható előjátékot találni a főénekhez, vagy azonos hangnemben kimenőt a záróének után. Ez komoly felkészülést igényel, és komolyan is kell venni!

Orosházán évi százhúsz-százharminc temetés van; a kántor feladata, hogy mindegyiken részt vegyen és énekeljen. Ezenkívül van reggeli áhítat, esti bibliaóra és istentisztelet, vasárnap gyermek-istentisztelet, idősek otthonában istentisztelet, iskolai áhítat és mindenféle rendkívüli alkalom. Nagy örömmel kamatoztatom óvónői tudásomat: a városban rengeteg a „világi” óvoda, ahol sok szülő igényli a hitoktatást; ezeket a csoportokat idővel átvehettem. A gyerekek rengeteg örömet szereznek, és most végre azt taníthatom nekik, amit igazán fontosnak tartok.

Nagyszerű kezdeményezésnek tartom a szolgáló kántorok számára meghirdetett kántortovábbképző tanfolyamot Fóton! Magam is részt vettem már rajta két alkalommal. Módot ad arra, hogy tudásunkat a saját tempónkban fejlesszük, beszerezzünk darabokat, lehetőséget teremt a tapasztalatcserére, a hitbeli épülésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre. Ajánlom mindenkinek!

El kell mondanom: sajnos folyamatosan küszködöm azzal, hogy kevés a zenei tudásom, mivel nem erre a pályára készültem. Ezért azt javaslom a kántori szolgálat iránt érdeklődő fiataloknak, ha tehetik, jelentkezzenek az Evangélikus Hittudományi Egyetemen most induló kántor szakra!

A szolgálat nem könnyű; gondolok itt a hideg templomokra, a rengeteg temetésre és arra, hogy nekünk az ünnepek is folyamatos munkával telnek. Ehhez megértő család kell. De az erőt kapjuk, felülről! Nekem sok erőt ad a gyerekek csillogó szeme, a sok őszinte kérdés is. Vagy ha valaki azt mondja az istentisztelet végén: „Szépen játszottál ma.” Vagy amikor a temetés után könnyes szemmel, de szeretettel szorítja meg a kezem a gyászoló, és azt mondja: „Köszönöm, szép volt.” Fontos, hogy a gyülekezet minden rétegével legyen személyes kapcsolatom; hogy úgy éljek, járjak a városban, hogy tudják rólam, hová tartozom, kiről teszek bizonyságot!

A címben idézett ének összefoglalja a leírtakat: „Elfogadtál és elhívtál, élő Jézus, Mesterünk. / Kegyelem, hogy veled járó tanítványok lehetünk. // Szolgálatra, tettre készen ma is útnak indulunk. / Erőt, áldást tőled kérünk, tőled várunk, hű Urunk.” (EÉ 475,1–2)

Keveházi Márta

::Nyomtatható változat::