Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus. Ef 2,19–20 (Ézs 28,16; Jn 10,11–16/27–30/; 1Pt 2,21b–25; Zsolt 23) Isten kegyelmének, szeretetének hetében vagyunk húsvét után. Nagyon bátorító, hogy a feltámadás valósága óta valóság az is, hogy Isten háza népe és Isten országának polgárai vagyunk. Ha emberekhez igazodom, akkor jövevénynek érzem magam, mert ők különféle elvárásokat támasztanak, megváltoztatják a véleményüket, egyszer számíthatok rájuk, máskor nem. Ha azonban Jézushoz igazodom, a sarokkőhöz, akkor tudom, hogy részese vagyok életének, halálának, de feltámadásának is!

Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek. Jak 4,8 (Jer 30,12.17; 4Móz 27,/12–14/15–23; Róm 16,1–16) Jézus keresztje által Isten a lehető legközelebb jött hozzám. Nagyon szeret, és több a kegyelme, mint gondolnám. Ezért nem kell már a vétkeimet másra kennem, s nem kell már bagatellizálnom sem, mondván, hogy az nem is bűn, csak egy kis botlás. A bűnt bűnnek nevezhetem, magamat valódi bűnösnek tarthatom, Jézust pedig valódi Megváltónak. Jézusra „kenhetem” a bűneimet, s így megtisztulhatok, és átélhetem, hogy Isten napról napra közeledik hozzám.

Mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban. 1Pt 1,15 (Jer 10,7; 1Kor 4,9–16; Róm 16,17–27) Szentnek lenni egyrészt azt jelenti, hogy hozzá tartozom, s nem szakíthat el tőle már semmi: sem magasság, sem mélység, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, mert erősen fogja a kezemet, ahogyan az apa vezeti gyermekét az úton. Ennek a kapcsolatnak természetes velejárója, hogy én is arra törekszem, hogy a magatartásom is szent legyen. Vagyis feltétel nélkül ellene vagyok annak, amit ő bűnnek nevez, és akkor is igyekszem akaratával összhangban lenni, ha az nem kényelmes az óemberem vagy mások számára.

Hit által érthetjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. Zsid 11,3 (Ez 12,25; Jn 17,20–26; Péld 1,1–7) Nagy fába vágta a fejszéjét az emberiség, amikor Isten nélkül akarta megmagyarázni a világ és benne az élet keletkezését. Mindennek a lélektani háttere: ha Isten alkotott, akkor nem mindegy, hogyan élünk. Ha magától jött létre az élet, akkor viszont tetszésünk szerint élhetünk. Mára már megrendültek a véletlen keletkezés elméletének tudományos alapjai. Ez is hit, de nehezebb elhinni, mint azt, hogy a világ és benne az életem intelligens tervezés eredménye. S ha hiszek ebben, az nem félelemmel tölt el; nem félek, hogy Isten számon kéri, hogyan éltem, hanem biztonságérzetet ad: tudom, hogy kezében tart, és kegyelme örökké megmarad.

A kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért, hiszen Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok. Róm 11,28–29 (Ez 28,25; Ef 4,/8–10/11–16; Péld 1,8–19) Számomra szimpatikus, ahogyan Pál apostol beszél honfitársairól. Minden méltatlanságuk ellenére szereti a zsidó népet, nem mond le róluk, ahogy Isten sem. A 9. fejezetben még azt is elmondja, hogy inkább ő lenne átok alatt, Krisztustól elszakítva, ha ezzel megmenthetné őket. Persze ezzel nem tudta őket megváltani, ahogy mi sem tudjuk magyar népünket. De Jézus is így gondolkodott! Inkább ő lett átokká, bűnné értünk, hogy mi az ő áldásában járhassunk. S ez az elhívás megmenti a benne bízókat. Tanuljuk meg Isten irgalmából ezt az indulatot a nem hívők vagy más politikai meggyőződést valló emberek felé is!

Elragadod az embereket, olyanok lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekvő fű: reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad. Zsolt 90,5–6 (Jak 4,14–15; Mt 26,30–35; Péld 1,20–33) Hogyan lehet felkészülni az élet végességére? Ennek egyetlen módja az, ha tudom, hogy Jézus a feltámadása által polgárjogot szerzett nekem a mennyben. Egy nyolcvannégy éves nénivel történt – amint elmesélte nekem – a következő eset. Egy alkalommal, mikor az orvosnál volt, az elmondta neki, hogy sajnos a trombózisa egyszer elér a szívéig, s akkor infarktust kap. Itt megakadt, mert nem akarta kimondani, mi ennek a végzetes következménye. A néni arra kérte, folytassa, nyugodtan mondja ki: az a halálát jelenti – ő fel van erre készülve. „Hogyan, hát fel lehet készülni rá?” – hangzott a kérdés. „Igen, mert az kész rá, aki tudja, hová megy!” – volt a válasz. Az orvos kevés ilyen bizonyságtételt hallott. Bárcsak mindnyájunktól ezt hallaná, s akkor az orvosok többet kapnának tőlünk, mint amit ők tudnak nyújtani nekünk!

Jézus felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. Mt 8,26 (Zsolt 40,18b; Jn 14,1–6; Péld 2,1–22) Amíg nem találkozom Isten szeretetével, irgalmasságával, az én lelkemben is nagy vihar dúl. Amint Luther lelkében is az dúlt, amíg rá nem talált az irgalmas Istenre. De ha Jézus ott van életem hajójában, akkor hatalommal parancsol, és békességes csendet teremt. Elkezdek hozzá igazodni, elrendezi a rendetlenséget a lelkemben, felismerem elhívását, s így hasonló indulattal lehetek embertársaim felé, mint ő volt. Az örök élet perspektívája pedig felkészít az elmenetelre is, de még inkább: a megérkezésre.

Baranka György

::Nyomtatható változat::