Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Közös Pont. Mit is takar ez az elnevezés? Egy ökumenikus keresztény szervezetet, amely a történelmi keresztény egyházakhoz tartozó olyan fiatalokat fog össze, akik célul tűzték ki, hogy az ország négy különböző fesztiválján (Sziget, EFOTT, Volt, Hegyalja) egy sátort állítva megismertetik az ifjabbakat és idősebbeket Krisztussal, az egyházzal és a kereszténységgel. A soproni fesztiválon negyedik alkalommal vertek sátrat július 4. és 7. között. És a közös pont, amelyen állnak – Krisztus. Nem könnyű a feladat!

Különösen nekem nem volt könnyű, hiszen én idén voltam először „közös pontos”.

Számunkra az egész fesztivál elég kaotikusan indult. Kiderült, hogy a szervezők csak hat darab VIP-jegyet biztosítanak nekünk, ezért a maradék tizenhárom „közös pontos” másfél órát ázott a bejáratnál július 4-én, szerdán reggel, mert nem engedtek be bennünket soron kívül. De talán jobb is volt így, hiszen együtt szenvedtünk azokkal, akikhez szólni akartunk a soproni fesztiválon.

A sátor berendezése is akadályokba ütközött. A szüntelenül szakadó esőben kellett a padokat, eszközöket, egyebet egy messzi-messzi parkolóból átcipelni a sátorba. És az már csak hab volt a tortán, hogy a helyszínen derült ki a csapat számára, hogy a sátornak (ötször öt méter) csak a felét kapjuk meg! A másik felében egy felsőoktatási intézmény népszerűsíthette magát. Ám veterán „közös pontosok” szerint ez még semmi sem volt, megéltek ők már cifrább dolgokat is.

Nos, ha csikorogva is, de beindult a gépezet, és másnap reggel hozzá is láthattunk az érdemi munkához. Az alapkoncepció nagyon egyszerű: vannak állandó, mindennap ismétlődő elemek, és van minden napnak egy különleges programja. Az egyik ismétlődő és egyben legnépszerűbb program, amely alapját képezi minden Közös Pont sátornak: a rajzolás csokiért! Tudom, egy kicsit furcsán hangzik, de így van. És nagyon működik. A rajzolás és a csoki minden kor- és társadalmi osztályt kivétel nélkül megmozgat. Rajzolás közben pedig lehet beszélgetni.

Így volt ez a Volt fesztiválon is. Betért hozzánk a többgyermekes apuka; az idős hölgy; a bő gatyás rapper; a hosszú hajú, bőrnadrágos metálos; a tarajos punk – mindenki! Mind a négy nap tele volt a sátor, de annyira, hogy alig győztük!

Mivel 11 és 23 óra között nyitva tartottunk, képtelenség lett volna, hogy mindig mindenki a sátorban legyen. Ezért voltak az úgynevezett staféták. Ezek olyan ötfős csoportok, amelyek négyóránként váltják egymást. A staféta vagy fronton (rajzoltatás, beszélgetés a betérőkkel) vagy háttérben van (a tárgyi eszközök biztosításával, az ebéd elhozásával és hasonlókkal foglalatoskodik), vagy pedig pihenőt tart. Minden csapatnak volt mindennap egy front-, egy háttérmunkája és egy pihenője.

Említettem, hogy a napoknak volt egy különleges programjuk. Szerdán ez egész napos pakolásban merült ki. Csütörtökön Láthatatlan Színházat tartottunk, az Életút című darabot játszottuk. Ebben nagy segítséget nyújtott Körmendy Petra és Kovács Kata, ők tanították be nekünk. Pénteken meghívtuk az Art Líra zenekart; ők egy bő órás koncertet adtak, szombaton pedig nyílt beszélgetés volt Gryllus Dániellel.

Sok-sok élményt és tapasztalatot gyűjtöttem ez alatt a négy nap alatt. Megtapasztaltam azt, hogy Isten mennyire fel tudja karolni az embert, amikor minden összedőlni látszik. A beszélgetések alatt pedig rádöbbentem, hogy nem mindig az a legnagyobb segítség, ha én beszélek, hanem az, ha meghallgatom a betérőt. Nem kevés élettörténetet, szerelmi bánatot, családi tragédiát hallgattam, hallgattunk meg. Ezzel is hirdettük a feltámadott Krisztus meghallgató, elfogadó szeretetét.

Ehhez azonban az kellett, hogy mi is közösségben legyünk ővele. Erre volt alkalom minden reggel, egy áhítat keretén belül és minden este – inkább éjszaka – egy esti liturgiában, ahol elhangzott a reggeli áhítat alapigéje. Mindennap más tartotta ezeket az alkalmakat. Reggel felváltva egy evangélikus, egy református és egy katolikus „közös pontos”, este pedig közösen végeztük a liturgiát.

Nemritkán volt részünk olyan mély beszélgetésekben, amelyek után nekünk is szükségünk volt arra, hogy valakinek elmondhassuk örömeinket, bánatainkat, vagy éppen csak jól „kibeszéljük” magunkból a nap eseményeit, hogy könnyebben fel tudjuk dolgozni az átélteket. Ebben nagyon nagy segítség a spiri. A spiri a „közös pontosok” lelkigondozását végző személy; a három történelmi egyház valamelyikének lelkésze vagy papja. Az idei Volt fesztiválon Ments Orsolya evangélikus lelkész volt ebben segítségünkre. Nagyon sok köszönet érte! Ha már személyeknél tartok, hadd említsek meg még két nevet, olyanokét, akik nélkül nem működtek volna a dolgok: Szabó Márton volt a sátorvezető, Csóka Andrea pedig a háttérért és a logisztikáért volt felelős.

A Volt fesztiválon végzett munkánk áldott szolgálat volt, sok nehézséggel és örömmel. De a kegyelem mindig velünk volt.

Végezetül hadd idézzek egy részletet Gedeon elhívásából; ez az ige adott erőt nekem a fesztivál négy napja alatt: „Az Úr ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged! (…) Majd én veled leszek…” (Bír 6,14.16b)

Kovács Viktor

::Nyomtatható változat::