Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

A japán–dél-koreai világbajnokságon elért brazil győzelmet követően rendkívüli jelenetek játszódtak le a stadionban: a brazilok teljesen magukon kívül voltak! Sok játékos levette a mezét, és a pólójukon ott állt a következő üzenet: „Jézus él!” Lúcio és néhány másik játékos spontán módon letérdelt a pálya közepén, és hálát adott Istennek.

Mindezt a televízióban Réthy Béla kommentálta a ZDF csatornán, és azt mondta, hogy varázslás vagy valamilyen pogány rituálé zajlik a pályán. Ilyenkor az ember csak a fejét rázza: úgy tűnik, Németországban egyes riporterek a keresztény hitből nem sokat értettek meg.

A brazil játékosok természetesen Istennek adtak hálát a jó játékért és a két Ronaldo-gólért – amit voltaképpen minden meccs után megteszünk, függetlenül attól, hogy nyertünk-e, vagy veszítettünk. Az, hogy közösen imádkozunk, szintén teljesen normális dolog. Általában a meccsek után az öltözőben szoktunk imádkozni. A vébégyőzelem után ez másképp történt, mert Lúcio és a többiek ezúttal a nyilvánosság előtt, a futballpályán tették. Talán az egész világ számára nyilvánvalóvá akarták tenni, kinek köszönhetik a győzelmet. Annál őszintébbre sikeredett ez a hálaadás, mivel a világbajnokság előtt nálunk senki sem tartotta Brazíliát esélyesnek a végső győzelemre.

A német csapathoz hasonlóan nem volt valami nagy az ázsiónk, és sokan nem tudták, mire is képes a válogatott. A világbajnoki selejtezőkön Brazília körülbelül így jutott el az utolsó fordulóig. Sokan ezért úgy gondolták, hogy a csoportmeccseket sem éli túl a csapat. Mégis másképp alakult.

Lúcio, Cacau és a többi keresztény a csapatban azzal a hozzáállással ment el a világbajnokságra, hogy Isten a lehetetlent is megteheti. És így is történt.

Ehhez hasonlót csináltunk a 2005-ben Németországban rendezett konföderációs kupa megnyerése után is. Egyszerűen Jézusról akartunk beszélni, és fel szerettük volna hívni rá az emberek figyelmét.

Az egész torna ideje alatt bibliaórákat tartottunk a csapat szállásán. Együtt imádkoztunk, és olvastunk a Bibliából. Ezek az istentiszteletek felszabadítottak bennünket, hogy ne makacsul önmagunkra és a játékunkra koncentráljunk, hanem ezek helyett Istenre tudjunk nézni.

Többek közt azt kértük tőle, hogy segítse győzelemre azt a csapatot, amelyik a végén neki fogja adni a dicsőséget. Így hát a győzelem után teljesítenünk kellett, amit megfogadtunk! Mindnyájan – és ez alatt nem csak a keresztényeket értem a csapatban, hanem szó szerint minden játékost – letérdeltünk a pályán, és hálát adtunk Istennek. Őt dicsőítettük, és nem magunkat helyeztük a történések középpontjába. Ez aztán feltűnést keltett!

A nézők a lelátókon és – ahogy később hallottam – a tévénézők sokasága először egyáltalán nem tudták, mi történik. Normális esetben a győztes csapat több tiszteletkört lefut ilyenkor. A brazilok azonban letérdeltek a gyepre, és közösen imádkoztak.

Néhány újságíró megkérdezte tőlünk, hogyan lehetséges az, hogy egy többszörös világbajnok, aki éppen megnyerte a mini-vébét, ennyire megalázza magát, hogy valaki másnak adjon hálát. Mi azonban pontosan ezt a hatást akartuk elérni. Talán ezzel egy kicsit zavarba hoztuk a nyilvánosságot, de a gesztus sok embert megérintett a diadalmámor kellős közepén. Nem saját magunkat és a nagyszerű teljesítményünket ünnepeltük, hanem Istennek adtunk hálát.

A Bundesligában a gólok és a kimondottan jó mecscsek után mindig kihasználtam az alkalmat, hogy megmutassam, kinek köszönhetem a futballtehetségemet. Az alsó pólómon olyan üzenetek álltak, mint: „Jézus szeret téged!”, „Jézus él” vagy „Jézus hűséges”. És nemcsak én alakítottam ki ilyen szokást, hanem a többi brazil keresztény focista is üzeneteket írt a pólójára.

Én mindig tudatában voltam annak, hogy a hitemnek hatással kell lennie a játékmódomra is, ezért ha kimegyek a pályára, nem csak a „győzelem minden áron” gondolata jár a fejemben. Szeretnék fair maradni, nem akarok csúnya trükkökhöz folyamodni, és nem kívánom csalással megszerezni a győzelmet.

Ezenkívül, amikor ott vagyok, nemcsak győzelmet, hanem elsősorban védelmet is kérek Istentől a sérülésekkel szemben, aminek a veszélyét mindig nagynak érzem. Talán néhány ellenfelem számára túl gyors vagyok, ezért csak szabálytalanság árán tudnak megállítani.

Az is fontos, hogy a rosszat ne bosszuljam meg rosszal. Tudom, hogy mi, futballisták sok fiatal számára példaképek vagyunk, ezért ügyelek arra, hogy hogyan játszom, és hogyan viselkedem a meccsek után.

Az említett feliratokon keresztül közölni akartam valamit a szurkolókkal. Például amikor a 2001–2002-es szezonban gólokat rúgtam, meg tudtam mutatni az embereknek, hogy Jézus nemcsak engem szeret, hanem őket is, és mindannyian jó kapcsolatot építhetünk ki vele!

A Bibliában erről nagyon sok mindent olvashatunk. Jézus hidat vert Isten és az ember közé, és ezzel egy álompasszt adott nekünk – az élethez. Ezt akartam a pólóimra írt üzenetekkel világossá tenni.

A 2002–2003-as idénytől azonban a Német Futball-liga (DFL) betiltotta a mez alatt viselt vallásos feliratokat. Képzeljék csak el!

Németország aztán egy különös ország: mindenféle ostobaságot szabad reklámozni, az emberek szaladnak minden egzotikus, furcsa világnézet után, ha azonban a keresztények a hitükre mutatnak rá, akkor egyesek látszólag fenyegetve érzik magukat. Mindenben szabad hinni, csak Istenben nem! Ő ugyanis hirtelen annyira közel jöhet az emberhez.

Amikor egyes edzők büdös kék pulóverben ülnek a kispadon, gondolván, hogy szerencsét hoz nekik, ha nem mossák ki a következő vereségig, mások meg a legmelegebb nyári időben sálat hordanak, csak mert ettől szerencsét remélnek, akkor senki sem mond semmit. Ha azonban a brazil játékosok Isten iránti örömüket és hálájukat fejezik ki, akkor egy grémiumnak kell arról döntenie, hogy ezt nem szabad, és azokat a profi labdarúgókat, akik vétenek ellene, a bírónak meg kell említenie a mérkőzésről írt jelentésben! Nevetnék rajta, ha nem lenne olyan szomorú. A Focus hírmagazin ezt a rendeletet „antijézus-rendeletnek” nevezte.

Isten azonban mindig talál módot arra, hogy felhívhassuk őrá a figyelmet. Miután kimondták a tilalmat, a barátomnak, Cacaunak ragyogó ötlete támadt. Most a meze alatt egy olyan pólót hord, amelyen egyszerűen csak ez áll; „J…”

Nem tudok róla, hogy valamelyik játékvezető a jelentésében valaha is leírta volna: „Cacau megszellőztette a mezét, és alatta a pólóján egy J betű volt látható”, sőt el tudom képzelni, hogy néhány ember a szövetségben egy ilyen üzenettel egyáltalán nem tud mit kezdeni. Csak a szurkolók, ők pontosan tudják, kire kell gondolni – és ez elég!

Később, amikor a végtelenül izgalmas 2002–2003-as szezonban korábbi klubom, a Bayer Leverkusen majdnem kiesett, a játékosok az egy-nullás nürnbergi győzelem után odafutottak a Leverkusen-szurkolók szektorához, és brazil barátom, Lúcio újra bátran kifejezte, mit érez: a meze alatt nagy betűkkel ott állt a „Köszönöm, Jézus!” felirat. Azt hiszem, abban a pillanatban ezzel minden szurkoló tökéletesen egyetértett.

*Zé Roberto: Álompassz - Istennel a balszélen Amana7 kiadó, BUdapest, 2006. Ára 990 Ft.*

::Nyomtatható változat::