EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 29 - Lovagkor az egyházmegyei táborban

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Lovagkor az egyházmegyei táborban

Elkezdődött a táborozási szezon a Győr-Mosoni és a Soproni Egyházmegye által közösen fenntartott ifjúsági centrumban, Rábcakapin. A szezont előkészítő, úgynevezett nulladik tábor után – amelyen fogadóképes állapotba hozták az épületeket – az elmúlt héten már „élesben” vizsgáztak szervezők és vezetők. A júliusban és augusztusban végig „telt házzal” üzemelő ifjúsági központ első rendezvénye egy alkotótábor volt, amelyen ötvenkét gyermek vett részt.

Az alkotótábort jóindulattal országosnak is lehetett tekinteni, hiszen érkeztek résztvevők Budapestről, Szentendréről, Tahitótfaluból és Szekszárdról is. Az ökumené sem sérült, mert voltak a gyermekek között reformátusok és katolikusok, sőt akadt olyan is, aki még meg sem volt keresztelve.

A táborvezetők a két egyházmegye ifjúsági vezetői voltak: Tubán József, Karsay Lajos, Magassy Sándor és Horváth Anita. Segítőik pedig azok a „kisvezetők”, akik hosszú éveken keresztül rendszeres résztvevői voltak ennek a tábornak – most elérkezett az ideje annak, hogy lassan nagyobb feladatot vállaljanak.

A rendezők hagyományosan egy-egy történelmi kor köré szervezték a programokat. Idén az Árpád-házi királyok kora, illetve a lovagkor került terítékre. A hitelesebb hangulat érdekében a szervezők még egy lovagvárat is építettek az udvarba, felvonóhíddal és bástyával ellátva (képünkön). A napi négy kézműves-foglalkozás mellett reggeli és esti áhítatokat tartottak a lelki vezetők, amelyeken a személyes beszélgetéseken kívül evangélikus egyházunk liturgikus kincseivel ismerkedhettek a gyermekek.

Kovalovszky Dávid Lébényből érkezett, és büszke arra, hogy ő már kisvezető.

– Én hetedik éve vagyok résztvevője ennek az alkotótábornak, és már harmadik éve kisvezetőként segítem a szervezőket. Először egy barátommal jöttem, utána öcsémmel. A hangulat, a programok, a résztvevők és vezetők nagy hatással voltak rám, és én itt ragadtam. Most már minden évben alig várom ezt az alkalmat. Bár katolikus vagyok, ez itt, ebben a táborban egyáltalán nem jelentett problémát – mondja.

Pócza Lilla szekszárdi, és ő sem először van Rábcakapin.

– Először egy győri barátnőm hívott, hogy jöjjek el vele ide. Ez négy évvel ezelőtt történt. Azóta visszatérő résztvevője vagyok az alkotótábornak. Jó, hogy évről évre találkozhatok itt az ismerősökkel, barátnőkkel, hiszen Szekszárd elég messze van, és más lehetőségünk nemigen van a személyes kapcsolattartásra. Ez a tábor minden nyáron egy hét felhőtlen kikapcsolódást ad nekem értékes és tartalmas programokkal.

A Győr-Mosoni és a Soproni Egyházmegye közös ifjúsági felelőse, Tubán József Csornáról naponta kilátogat a táborba.

– Természetesen nemcsak ezzel a táborral, hanem az utána következőkkel is az az egyik fő célunk, hogy minél több fiatalt elérjünk az egyház üzenetével. Hogy értékeket mutassunk fel ebben az érték nélküli világban, bizonyítsuk a gyermekeknek, hogy lehet jól és tartalmasan szórakozni televízió és számítógép nélkül is. Tudatosítani szeretnénk a fiatalokban azt, hogy büszkék lehetnek múltjukra, magyarságukra, arra, hogy honnan jöttünk, és mivé váltunk. Örülök, hogy más vallású résztvevőink is vannak, sőt olyan is, aki meg sincs keresztelve, hiszen a most elvetett mag reménység szerint egyszer majd szárba szökken – fejti ki a lelkész.

Ezt az alkotótábort két másik követi, amelyekre az előzetes jelentkezések alapján mintegy száz gyermeket várnak. Utánuk a Mevisz bárkásai jönnek sérült, fogyatékos fiatalokkal, majd pedig gyülekezeti csoportokat is fogad a nyáron Rábcakapi.

Kiss Miklós

Regionális hozzárendelés: Gy?r–Mosoni Evangélikus Egyházmegye


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Élő víz
Paradicsomdobálás
J...
Kitüntetést kapott a hitvalló focista
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Továbbsugározni a fényt
Isten nem személyválogató
Lovagkor az egyházmegyei táborban
Keresztutak
Otthonra találás
Elsüllyedt világ az erdélyi Szászkézden
Szomorúan, mégis bizakodva
A Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsának állásfoglalása a vatikáni dokumentumról
"Rossz jelzések"
Beperelte Istent - vesztett a bíróságon
Evangélikusok
Visszhangok Paks után
Megemlékezés Andorka Rudolf sírjánál
Bátor kiállás az egyházért
e-világ
Tudnivalók az Evangélikus portál eseménytáráról – újra
Felelősség, jó erkölcs, fenntartható társadalom
Keresztény szemmel
Harc a múltért
A hét témája
Homoszexualitás - hogyan viszonyul(j)unk hozzá?
Egyházunk álláspontja
Indulatos ítélkezés helyett higgadt teológiai dialógus
Az Egyházak Világtanácsának vezetője sürgeti a homoszexualitásról folytatandó dialógust
"Nem jó, ha az egyház mindent csak kontrázik"
"A homoszexualitás halál - én az életet választom"
Van-e köze?
Irányelvek a párbeszédre és annak lépéseire
evél&levél
Csak prédikálj és írj!
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Miskolci "mennyei" mozaik
Volt - Közös Pont
Várva várt a vár
Megjelent Bonhoeffer Követés című könyvének második kiadása
Kókuszos, nyári gyümölcstorta
A vasárnap igéje
Mindennapi kenyerünket...
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Ige+hirdető
Az ébresztő igehirdetés
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2007 29 Lovagkor az egyházmegyei táborban

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster