Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 15
- A pokol tornácán
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
A pokol tornácán
Konferenciát rendezett az EPMSZ Erdélyi Köre
Verespatakról, az aranybányászat grandiózus tervéről, települések romba döntéséről sokat hallottunk. Sokan látták az Új Eldorádó című dokumentumfilmet is. Így voltak ezzel az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Erdélyi Köre tavaszi, múlt hétvégi konferenciájának a résztvevői is. Pénteken a délutáni program végén láthattuk a filmet Kolozsvárott, szombaton pedig Verespatakra vezetett az út.
Átéltük az élményt. Más dolog tudni valamiről, más dolog akár hiteles film alapján tájékozódni róla, és egészen más látni a valóságot. Főleg ha olyan avatott idegenvezető segít a megértésben, mint Pálfi Árpád unitárius lelkész, aki harminckét esztendeje szolgál Verespatakon. Amint elmondta, ötvenhatról tizenkettőre csökkent a helyi gyülekezet lélekszáma, a reformátusok már csak ketten vannak. Hozzájuk havonta egyszer jön lelkész Abrudbányáról. Az egyházak megfogadták: amíg egy hívük is van, ellátják a szolgálatot.
A négy egyház – a protestánsok mellett az ortodoxok és a római katolikusok – példás egységben tiltakozik a rombolás ellen. A tervek szerint nemcsak sok száz ház, hanem tizennégy templom és tizenkét temető is áldozatul esne az aranybányászatnak. Verespatakhoz ugyanis tizenhat falu is tartozik – az arany, no meg a sokak szerint még értékesebb egyéb nemesfémek a települések alatti földben rejlenek. Onnan akarják kibányászni, a ciános technológia alkalmazásával, a falvak helyén hatalmas tavat létesítve. Egyes számítások szerint annyi cianidot használnának fel a program megvalósítása esetén, amennyi a teljes emberiség hatszorosának elpusztításához is elegendő lenne.
Ma kísértetváros Verespatak, amely egykor virágzó település lehetett. Erről tanúskodnak az elhagyott, de hajdani szépségüket sejtető emeletes épületek, köztük a Jókai-ház – ahol az író a legenda szerint a Szegény gazdagokat írta – és több más műemlék épület.
Mintha a jó és a gonosz harcát szemlélnénk. A házak többségén van egy kis zöld tábla, amely azt jelzi, hogy az épület már a Gold Corporationé, tulajdonosa eladta a kanadai cégnek. Az épületek egy része viszont műemléki védettséget élvez – kérdés, mire lesz ez elég –, számos ház tulajdonosa pedig kitart, ők semmi pénzért nem adják el portájukat.
Sok a kétarcúság. Verespatak virágzása idején is bányaváros volt, hagyományos módon zajlott a munka, a tárnák ma is megtekinthetők. Néhány éve az állam megszüntette a kitermelést, elbocsátottak négyszázötven embert. Ez akarva-akaratlanul hozzájárult a jelentős elvándorláshoz, hiszen az embereknek meg kellett-kell élniük valamiből.
Most Románia magyar nemzetiségű környezetvédelmi miniszterében, Korodi Attilában bíznak, abban, hogy ő egyértelmű megálljt mond a gonosznak. A látvány alapján azonban sokan szkeptikusak. Lassan vissza nem fordítható lesz a folyamat. A Soros Alapítvány irodát létesített, amely a rendelkezésére álló forrásokból – kiegészítve pályázati pénzekkel – turisztikai célponttá fejlesztené Verespatakot, római kori emlékeivel, múzeumával, a helyreállított tájjal.
Mindenesetre élőben láthattuk a megelevenedett Szentírást: a mammon, az arany hatalmát, a természet szolgálata helyett annak pusztítását. Eligazított Pásztori Kupán István teológiai tanár előadása A teremtett világ védelmének bibliai parancsa címmel. „Hitről szól a fő üzenet” – mondta az előadó. Hittel állíthatjuk meg a rombolást. De lelkünk mélyén nem hiszünk ebben. Inkább a teológia tudományát versenyeztetjük a geológiával, csillagászattal, fizikával, más tudományokkal a jelenségek értelmezésében. Ezzel szemben ezek előtt a hitnek kell, hogy prioritása legyen. Jellemző – állapította meg a professzor –, hogy ma, ha erről beszél új hallgatóinak, egy részük egyszerűen nem érti, más részükön látszik a riadalom: „Hová kerültünk?”
A vitában még egy igen emlékezetes dolgot mondott. Az egyház lényegét egykor Péter apostolnak a sántához intézett szavai fejezték ki: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” Ma az egyház azt mondja, aranyom és ezüstöm van nékem, és igyekszik részt venni a segélyezésben, a szociálpolitikában, racionálisan. Közben elvész az evangélium lényege, a hitből való élet – hívta föl a figyelmet Pásztori Kupán István.
Az ökológia apokaliptikus problémáival szembesülhettünk Mócsy Ildikó professzor asszony egyszerű címet viselő – A környezetvédelem Romániában –, de grandiózus előadásában. Csak egy témát emelek ki mondandójából: a csernobili katasztrófáról soha ilyen pontos, reális ismertetést nem kaptunk. 1986. április 26-tól kísérhettük figyelemmel, hogyan mozogtak a széljárás függvényében a radioaktív felhők Európa különböző részei, majd a távolabbi kontinensek felé. De megdöbbentő volt az is, hogy kiderült: a sérült blokkot beburkoló szarkofág is megrepedt, szivárog a radioaktív anyag, újabb szarkofággal készülnek körülvenni, a biztonságról gondoskodni.
A program harmadik előadását Varga Gábor államtitkár tartotta a szellemi javak védelméről. Ő aktív egyházi ember, korábbi főgondnok; márciusban, nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki.
A programot hagyományosan spirituális szolgálatok keretezték. Pénteken, a nyitóáhítaton Baczoni Sándor szovátai lelkész arról szólt, hogy a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését. Vasárnap délelőtt Kolozsvárott vettünk részt a Farkas utcai – imponálóan teli – református templomban istentiszteleten; Fazekas Zsolt hirdette az igét a jó pásztorról.
Nagy volt a kontraszt a nagyvárosi gyülekezeti alkalom és a verespataki unitáriusok templomában zajlott szerény agapé között. De mindkettő hozzátartozik a mai izgalmas erdélyi élethez, a változásokhoz.
Akárcsak a svájci anyaegyesületben, az EPMSZ Erdélyi Körében is úgy alakult, hogy református testvéreinké a vezető szerep, de természetesen mindenütt vannak evangélikus résztvevők is. Kívánom, hogy növekedjék a szerepük. Mert igencsak úgy látszik, hogy a „hivatalos” egyház és a civil szerveződések együtt tudnak a leginkább hatékonyak lenni napjaink sorskérdéseiben, így az ökológiai drámákban is.
Frenkl Róbert
::Nyomtatható változat::
|