Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Van néhány gondolat, amellyel fárasztani szoktam a diákjaimat. Igyekszem visszafogni magam persze, de lépten-nyomon belecsúszom a mindentudó, bölcs moralista szerepébe, mihelyst megpillantom kedves kilencedikeseimet az angolórákon. Rémes lehet nekik, meg különben is, hogy jön a moralizálás az angolhoz? Amikor ők csak gyorsan megérthető szabályokra és könnyen megjegyezhető szódömpingre vágynak a távoli nyelvvizsga felé kacsingatva, akkor én jövök a témáimmal. Jó, persze, angolul, de hát akkor is.

Az egyik ilyen témám, hogy sikerül-e a szórakozást, a kikapcsolódást vagy magát az időtöltést tetemes pénzköltés nélkül megvalósítani. Hogy ne kelljen feltétlenül venni valamit ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Ha belegondolunk, ez nem is olyan könnyű! Egy jegy a moziban ezernyolcszáz, egy csésze tea a teázóban ötszázhatvan, egy új póló a plázában kétezer-ötszáz…

Hát még ha tanítási időben adódik hirtelen tetemes mennyiségű idő (néhány helyettesítendő dupla óra), amely agyonütésre vár! Nem lehet mindig betenni egy DVD-t, a túl sok szabadfoglalkozás is fárasztó, és az angolórákon közvetített anyag befogadásának is van egy bizonyos határa. Hová menjünk hát egy marék gimnáziumi diákkal úgy tizenegy óra tájban, rossz időben, buszbérlettel és pénz nélkül, spontán és lelkesen?

A megoldás: a Deák téri Evangélikus Országos Múzeumba! Néhány apróság kell persze ahhoz, hogy jól sikerüljön egy ilyen kiruccanás: nagy elszántság („Nem. Nem nézzük meg a Sztárvórzt, sem az Akció kettőt!”); jó tálalás („Ón keresztelőkancsó a tizennyolcadik századból – ezt kérem angolul egy ötösért!”); Baba néni csípős humora és érdekes sztorija az árvízi kehely előtt (na jó, ez magyarul ment) és persze a nemescsói oltárterítő a rezes orrú tanítványokkal („red nosed disciples”).

Szívesen fogadtak bennünket, angolul jöttünk-mentünk a vitrinek között, és még fizetni sem kellett mindezért! Ha még ragadt is rájuk valami az evangélikus múltból és jelenből, az már csak külön öröm.

Köszönet érte!

Nehéz műfaj. Egyike a legnehezebbeknek. Ennél talán még az osztálykirándulás is könnyebb, bár az is nehezebb akárhány tanóránál. Mármint tanári szemmel. A diákoknak? Nekik nagyszerű! Nekik minden nagyszerű, ami nem tanítás, nem óra, nem felelés, nem dolgozat. Így van ezzel a legszorgalmasabbika is, így voltunk ezzel mindahányan magunk is. És így van ez, még akkor is, ha a „nem tanulós” program kötelező, bár ettől kezd nehezedni a műfaj. Mert hát hogy is van egy iskolai csendesnapnál – teszem azt, a nagyhéten?

– Írjátok be az ellenőrzőbe, hogy a nagyhéten, szerdán már nincs tanítás! – kezdi a tanár.

– Hajrá, vaúúú, érdemes egyházi gimibe járni! – vágja rá a diák.

– Na, azért be kell jönni, aki nem jön, annak igazolatlan óra.

– Na ne, ez gáz. Más iskolákban az ilyet kiadják rendes szünetnek!

– De lesznek jó programok, zene, színdarab, vitaműsor!

– Legalább nem unatkozunk. Büfé, tánc, ilyesmi?

– Szó sincs róla, itt csupa komoly dologról lesz szó, csupa mély és elgondolkodtató élményre számíthattok, hiszen azért csendesnap a neve, meg hát nagyhéten mi mást vártatok?

– Komoly gondolatok? És még élveznünk is kell? Ez nagy gáz. Azért valami film, az lesz, ugye?

– Nem, filmet néztek eleget otthon. Bár, várjunk, a közös filmnézés nem is olyan rossz ötlet, talán jövőre. De létezik-e egyáltalán olyan film, amit még nem láttatok?

– Persze, biztosan. Csak ne valami nyolcvanas évekbeli filmtörténeti archívumból tessenek választani, mert az nagyon nagy gáz. Valami mait, jó?

És így tovább…

Arról a gondról már nem is beszélve, hogy kedden még rájuk morgok a hiányzó lecke miatt, még kiosztok néhány ilyen-olyan jegyet, még hümmögök az akadozó feleletek hallatán. Aztán snitt, vágás, és másnap már együtt hallgatjuk valakinek a bizonyságtevését, együtt gondolunk bele az élet nagy kérdéseibe, és együtt ülünk a templomi padokban – az Úristen színe előtt.

Nem könnyű váltani, de hát az egyházi iskolában éppen ez a nagy kihívás, éppen ez a szép! Egyszerre terelgetni és tereltnek lenni. Meviszes kerekes székes bemutató vagy Jézus pere a Deák téren? Bálám története vagy a Szövetség zenekar a Fasorban? Mind remélhetőleg egy célért; keresés és követés együtt: tanárokkal, hitoktatókkal, iskolalelkészekkel – és a diákokkal.

Ittzés Szilvia (Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium)

::Nyomtatható változat::