Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Nekem vigyáznom kell, hogy csak azt mondjam, amit az Úr ad a számba. 4Móz 23,12 (Lk 6,27; Jn 15,1–8; 1Jn 5,1–4; Zsolt 96) Bálák, Móáb királya azért hívatja Bálám prófétát Bál magaslatára, hogy megrontó átkot mondjon a hegy alatt táborozó Izraelre. Vagyont érő pénzt és kincset kínál Bálámnak, ha ezt megteszi. Bálám mégsem ígér mást a királynak, mint hogy azt fogja mondani, amit majd az Úr ad a szájába. Az Úr pedig nem megrontó átkot, hanem Izraelnek jólétet és növekedését jövendölő áldást ad a próféta szájába, aki – bár tudja, hogy ezzel életét kockáztatja – az Úrtól kapott igékkel áldja meg Izrael táborát. Akik valóban az Istentől kapják azt az aktuális igét, amelyet hirdetnek, hasonlóképpen kell, hogy ellenálljanak a mindenkori politikai erők megvesztegető hízelkedésének és/vagy fenyegetésének.

Szaporítson meg titeket az Úr, titeket és fiaitokat! Zsolt 115,14 (Mk 10,14.16; Róm 1,18–25; 1Kor 1,18–25) A zsoltáros szerint Isten a pogányok előtt szerez magának dicsőséget, amikor népét megáldja és megszaporítja. Az új szövetség népe az egyház. Ha terjed a hit, növekedik az egyház, sokasodnak a gyülekezetek, és szaporodik a Jézus Krisztusban hívők száma, azzal Isten önmagát dicsőíti meg a világ előtt. A misszió sikere, a növekedés sosem Isten szándékán múlik! Egyedül az egyháznak és az egyház népének bűnei állhatnak útjába. A visszaesés, a hanyatlás, a hit lankadása mindig azt mutatja, hogy az egyház – Luther szavával – fejében és tagjaiban egyaránt megtérésre szorul.

Egek, harmatozzatok a magasból, hulljon igazság a fellegekből! Táruljon fel a föld, és teremjen szabadságot, sarjadjon igazság is vele! Én, az Úr, teremtettem mindezt. Ézs 45,8 (2Tim 2,22b; 2Kor 5,11–18; 1Kor 1,26–31) Jubilate vasárnapjának hetében meghökkentő, hogy advent negyedik vasárnapjának introitus igéjét olvassuk. Advent az Üdvözítő eljövetelére való várakozás időszaka. A „teremjen szabadságot” az ősi liturgiában így hangzik: „germinet Salvatorem”, azaz a föld „teremje az Üdvözítőt” a Szentlélek harmata által, mely Mária föld porából vett testét teszi majd termővé. Most a pünkösdi várakozás heteit éljük. Most a szívünket kell a Lélek harmatának termővé tennie, hogy általa Krisztus valóban megszülessék benne, és így pünkösdöt ünnepelve valóban új emberré, krisztusivá, azaz kereszténnyé legyünk.

Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék, kitől rettegnék? Zsolt 27,1 (1Kor 7,23; Jn 8,31–36; 1Kor 2,1–5) Dávid, miközben személyes sorsáról gondolkodik, lélekben prófétai módon kapcsolódik Krisztus eljövendő szenvedéséhez és megdicsőüléséhez. A 12. és 13. vers a szenvedő Megváltó szájába illő könyörgés és bizonyságtétel: „Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek. De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén.” Az önhibánkon kívül érő szenvedésekben a Szentlélek minket is képes lélekben a szenvedő Krisztussal közösségbe vonni, hogy az ő diadalmas szenvedéséből és halálából merítsünk erőt.

Az Úr ezt mondta Abrámnak: Megáldalak, és áldás leszel. 1Móz 12,2 (1Pt 3,9; Róm 8,7–11; 1Kor 2,6–16) Isten áldása nem jókívánság, hanem teremtő ige! Olyan ige, amely – ha hittel hallgatjuk – azzá tesz, amit hordoz: mi magunk válunk áldássá általa. Jusson ez eszünkbe, valahányszor a lelkész közvetítésével Isten áldását fogadjuk.

Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem. Zsolt 63,9 (Mk 1,41; Jn 19,1–7; 1Kor 3,1–4) Dávid Júda pusztájában nem kenyér és víz után, nem védelmet nyújtó födém után, hanem egyedül Isten után vágyódik. „Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem…” – vallja a 2. versben. Isten válasza erre az a bizonyosság, amely Dávid szívében megszületik: „…jobboddal támogatsz engem.”

Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! Zsolt 90,12 (2Kor 5,15; Jel 22,1–5; 1Kor 3,5–8) Jézus így jellemzi azokat, akiknek Isten bölcs szívet ajándékozott: „Aki (…) hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva.” (Mt 7,24–25)

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::