A hét témája

A Nemzetközi Testvéri Börtöntársaság imaheti felhívása

Hozzászólás a cikkhez

A világon szenvedő férfiak és nők közül milliónyian vannak bebörtönözve – gyakran lehetetlenül nyomorúságos körülmények között és tehetetlenül, emberi méltóságuktól megfosztva. Az ő szenvedésük a legtöbb ember számára láthatatlan és felismerhetetlen.

Miért ne kellene a bűncselekmények elkövetőinek szenvedniük? Miért kellene törődnöm velük? Nem azt kapták, amire rászolgáltak? Ha bűntettet követtek el, nem kell-e a büntetést megfizetniük? – kérdezhetjük. De mi történik azután, miután a büntetés megfizettetett? Amikor a büntetést letöltve visszakerülnek a társadalomba? Milyen életkörülmények közé kerülnek, milyen jövőjük vagy jövőképük van, amikor kikerülnek a börtönből? Jobb emberek lettek azáltal, hogy börtönben voltak?

Ma a börtönben lévők közül sokan reményvesztetten feladják a hitet életük hátralevő részét illetően. Azt hiszik, hogy életük a végéhez ért, azt hiszik, hogy nincs holnap, hogy nincs jövőjük. Azt hiszik, az életük szégyenfolt, hogy rettenetes a hírük – e gondolat ott ólálkodik a börtönben minden percükben.

Az igazság az, hogy szinte minden elítélt, aki elhagyja a büntetés-végrehajtási intézetet, akadályokkal találja szemben magát: ilyen a munkahely- és lakóhelykeresés, és természetesen a családjával és a társadalommal való kapcsolat újrafelvétele is. Úgy élnek, mint a száműzöttek, mint a kitagadottak, és sajnos sokan annyira magasnak találják az előttük álló akadályokat, hogy elkerülhetetlenül visszatérnek a bűnözéshez.

Amikor a bűntény kiderül, amikor a bűnöst elfogják, amikor bíróság elé állítják, amikor a tárgyalást tartják, és az ítéletet meghozzák, a legtöbb ember azt hiszi, hogy itt a történet vége. A bűntett büntetéssel zárul, és a történet ezzel befejeződik. Mégis, valljuk meg őszintén, ez nagyon távol áll a valóságtól, mind a bűnelkövető, mind a társadalom számára. A bűnelkövetők, a börtönbüntetésre ítéltek változatlanul emberek, és értelemszerűen visszakerülnek a társadalom számukra legnehezebb küzdőterére.

De az igazi kérdés az, hogy milyen emberként kerülnek vissza. Hogyan fogunk mi hozzájuk viszonyulni? Jézus Krisztus örömhíre az, hogy a remény és a jövő túlmutat bűntetten és büntetésen. Mert Isten úgy szerette a világot, hogy elküldte Jézust a világba, nem elítélni az embert, hanem hogy kegyelmet adjon, megbocsátást hozzon, és új életet ajándékozzon. A börtönmisszió küldetése és célja az, hogy megossza Isten szeretetét bűnelkövetőkkel, elítéltekkel, szabadultakkal, az ő családjaikkal, valamint az áldozattal és a társadalommal, túlszárnyalva a bűn fájdalmas valóságát, mert: a bűn előidézte sérülésen és a károkozáson túl ott van a gyógyulás és a helyreállítás; a bűnösségen és a büntetésen túl ott van a megbocsátás és a megbékélés; a reménytelenségen és a viszályon túl ott van az öröm és a reménység; az elhagyatottságon és az elidegenedésen túl ott van a szeretet; a fogságon túl ott van a jövő; az önzésen túl ott van a jószívűség.

Ez Jézus Krisztus hatalmas erejű örömhíre, aki elhív minket a tőle megismert szeretetre, hogy figyeljünk, és megosszuk az ő örömhírét, túl a saját jólétünkön, túl a bűn fájdalmas igazságán és a megtorláson.

Ronald W. Nikkel elnök (Prison Fellowship International)

::Nyomtatható változat::