A vasárnap igéje

MENNYBEMENETEL ÜNNEPE – 1Kir 8,22–28

Hozzászólás a cikkhez

„De vajon lakhatik-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged…” – kiált fel templomszentelési imájában Salamon király (27a).

A Krisztus ez igéi: Ez az én testem, stb. még erősen állnak címmel 1527-ben kiadott könyvében Luther így érvel: „Először is nézzük a tételt, hogy Krisztus az Isten jobbján ül, melyről azt tartják a tévelygők, hogy kizárja a Krisztus testének jelenlétét az úrvacsorában. Ha már most kérdezzük tőlük, hogy mit neveznek ők az Isten jobbjának (…), olyan ferdítésekkel fognak előállani, mint ahogyan a gyermekeknek szokás mesélni egy képzeletbeli mennyről, melyben egy aranyos trónus áll, melyen a Krisztus papi föveggel és koronával a fején az Istennek jobbján ül, miként a festők festik. (…) E gyermekes gondolatból (…) következik, hogy magát az Istent is (…) megkötik azon az aranyos trónuson…” Ezért „kérdezzük tőlük: hol az a szentírási hely, mely az Isten jobbját egy helyre szorítja? (…)

Az Írás arra tanít, hogy az Isten jobbja nem egy meghatározott hely (…), hanem hogy az az Istenek mindenható hatalma… Isten az, aki mindeneket teremt, létrehoz és fenntart mindenható hatalmával és jobb kezével. (…) De hogy megteremthessen és fenntarthasson valamit, kell, hogy (…) minden teremtmény bensejében és külsejében, körös-körülötte, keresztül-kasul, alatta és fölötte, előtte és mögötte maga legyen jelen, úgyhogy semmi sem lehet inkább jelenvaló minden teremtményben, mint az Isten maga az ő hatalmával. Mert ő teremti a bőrt, ő teremti a csontokat is, ő növeszti a hajat fejünkön, ő teremti a velőt a csontokban, ő teremti minden hajunk szálát, ő teremti velőnk minden porcikáját; (…) azért kell is, hogy jelen legyen az ő keze, mely véghezviszi, másként nem lehetséges. Ezt bizonyítja is hatalmasan a szentírási hely: »Hiszen mindent az én kezem alkotott« (Ézs 66,2) Zsolt 139,7 s köv.: »Hová mennék a te lelked elől, és a te orcád elől hová futnék? Ha a mennybe megyek, ott vagy; ha a koporsóba vetem az én ágyamat, ott is jelen vagy. Ha olyan szárnyaim volnának is, mint a hajnalnak (ezek bizony olyan nagy szárnyak, mint a fél világ), és a tengernek utolsó határánál laknám is: oda is a te kezed vinne engemet, és a te jobb kezed megfogna engemet.« Minek beszéljek sokat? Az Írás Istennek minden csodatettét és művét az ő jobbjának tulajdonítja. Ézs 66,1 szerint: »A menny nékem ülőszékem és a föld az én lábaimnak zsámolya.« Nem mondja, hogy a mennynek egy darabja nékem ülőszékem, a földnek egy darabja vagy bizonyos helye az én lábaimnak zsámolya… Messze, messze túlterjed ő a világon, a mennyen és földön túl. (…)

Isten lényegileg jelen van mindenütt, minden teremtményben és minden teremtmény által, minden egyes részükben és tartózkodási helyükön (…), tehát a világ tele van az Istennel, és az Isten egészen betölti, de nincsen általa korlátozva vagy határolva, mert ő egyidejűleg minden teremtményen kívül és fölül is van. (…) És habár minden teremtményről mondhatom, hogy az Isten lakozik benne, de azt már nem mondhatom: ez az Isten maga. A Krisztusról azonban nemcsak azt mondja a hit, hogy az Isten benne lakozik, hanem ezt: a Krisztus maga az Isten. (…)

Ismert dolog, hogy a Krisztus teste az Isten jobbján ül (…), ami nem jelent mást, mint azt, hogy ő ember voltában is mindenek fölött áll, és mindenek alá vannak neki rendelve, és ő uralkodik felettük. (…) Hogy Úr legyen, és uralkodjék, természetesen kell, hogy előbb lényegileg is jelen legyen az Isten jobbja által, mely mindenütt jelen van, (…) de egyúttal (…) megfoghatatlan. (…)

Mert az egészen más, ha az Isten valahol jelen van, és ha a te számodra van jelen. Akkor van jelen a te számodra, ha igéjével mondja, és ezzel kötelezi magát, mondván: itt találsz meg engem. (…) Ellenben végigjárhatod az összes teremtményeket, és tapogatózhatsz itt is, ott is, és mégsem fogod megtalálni sohasem, noha valósággal jelen van ott, de nem a te számodra. (…) Megfoghatatlan ő, és nem fogod megtapintani, ha meg nem ígéri, és igéjével oda nem rendel egy bizonyos asztalhoz, és igéjével maga nem értelmezi a kenyeret (…), mondván: ez az én testem, mintha ezzel azt mondaná: otthon is ehetsz ugyan kenyeret, de (…) ha ezt eszed, az én testemet eszed, máskülönben azonban nem. (…) Itt igémmel kötelezem magamat, hogy ne kelljen tévelyegned és engem mindenfelé keresned, amerre csak vagyok. (…)

De a mi Istenünknek az a dicsősége, hogy miérettünk száll alá ily mélyen, és lesz testté és kenyérré, leszáll a mi szájunkba, szívünkbe, kebelünkbe, és miérettünk szenvedi el, hogy tisztességtelenül bánnak vele a kereszten is, az oltáron is… Váltig tűri, hogy (…) igéje, műve és mindene üldöztessék (…), és hogy visszaéljenek vele, de ő azért mégis az ő dicsőségének székében ül.”

A keleti egyház ősi liturgiája joggal énekli: „Midőn tested a sírban, lelked a pokolban volt, a latorral a paradicsomban voltál mint Isten, és a trónuson az Atyával és a Lélekkel is együtt voltál, mindeneket betöltve, felfoghatatlan Krisztus!”

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::