Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre. Zsolt 100,5; Jn 1,16 (Jn 16,23b–28/29–32/33; 1Tim 2,1–6a; Zsolt 121) Az Úr tanítása, szeretete-hűsége itt van velünk, a mindennapjainkban. De vajon mi is szeretjük-e az Urat a mindennapjainkban? Mi is továbbadjuk-e gondolatainkat az Úrról nemzedékről nemzedékre, apáról fiúra? Rohanó világunkban szánunk-e rá elegendő időt, szánunk-e rá annyit időt, amennyit ő szán ránk? Megköszönjük-e naponta gondoskodását, hogy ételt, italt adott tányérunkba, poharunkba?… Eszünkbe jut-e anyagi javaink gyarapodásakor, hogy az ő segítségével értük el ezt is, vagy egyszerűen természetesnek vesszük?

Jézus így szólt: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Mk 2,17; 2Sám 24,10 (1Kir 3,5–15; 1Kor 5,9–13) Mint a betegségek testünket, bűneink fekélyként szennyezik be lelkünket. A beteg orvoshoz fordul. Az Úr gyógyít: meggyógyít minden hozzá forduló beteget. Meggyógyítja a bűnösöket. Mert a bűn betegség, segítő kezet nyújt a bűnben szenvedőknek. Sokan hiszik magukat feddhetetlennek, miközben megannyi gonoszság lakozik bennük. Imádkozz tehát az Úrhoz, nyújtsd a kezed, s fogadd el az ő gyógyító kezét, útmutatását.

Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Mk 15,34; Zsolt 42,4 (2Móz 17,8–13; 1Kor 6,1–11) Néha úgy érezzük, hogy az Úr elhagyott bennünket. De Jézus maga is csak ennyit válaszolt erre: „…könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited…” Igenis, ha van hitünk, s azt mindig minden körülmények között magunkénak érezzük: hiszünk abban, hogy valaki mindig velünk van, óvó keze mindig felettünk van. Ha nem érezzük Isten közelségét, árvának hisszük magunkat. Ilyenkor félünk a jelentől és a jövőtől is. Kérünk, Urunk, maradj velünk az élet legsötétebb pontján is!

Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. Zsolt 33,20; Róm 8,25 (Lk 11,1–4; 1Kor 6,12–20) Jézus megtanít imádkozni bennünket; világosan megmondta: „Kérjetek, és adatik nektek…” Tárjuk fel kéréseinket, és higgyük, hogy választ kapunk! Gondoljunk csak bele, hogy valahányszor kérünk, kívánunk valamit, rögtön az Úrhoz fohászkodunk. Jézusba vetett feltétlen hitünk a reménységünk arra, hogy győzzünk a bennünk lévő rossz és gonosz felett. Míg bűneinkben éltünk, soha nem voltunk igazán boldogok és szabadok. Bár el vagyunk zárva a külvilágtól, lelkünk szabad, nem rabja többé a bűnnek.

Az Úr Jézus, miután ezeket mondta a tanítványoknak, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt. Mk 16,19–20; Zsolt 119,37 (Lk 24,/44–49/50–53; ApCsel 1,3–4/5–7/8–11; Fil 2,5–11) 2008 a Biblia éve. E könyv olyan kapaszkodó a mindennapjainkban, amelytől sorsunk jobbra fordulását várjuk, reméljük. Az Úrban keressük mindazt, amit elmulasztottunk, az Úrhoz fohászkodunk, s észre sem vesszük, hogy eddig elmentünk mellette, elfelejtettük a vele való kapcsolatot. Sokan szomjúhoznak szerte a világban az igére. Mint az éltető vízre, szüksége van rá mindenkinek. Miután megtaláltuk a forrást, másnak is adjunk belőle!

Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben. 1Tim 3,16; Zsolt 111,3 (Jn 18,33–38; 1Kor 7,1–16) Mindannyian mások szeretnénk lenni, mint akik vagyunk; van, aki külső, van, aki belső önmagát nem fogadja el. A világnak, az embereknek akarunk megfelelni, és többnek, jobbnak, szebbnek igyekszünk mutatni önmagunkat. Ezért mindenre hajlandók vagyunk. Ne ragaszkodjunk mindenáron saját elképzelésünkhöz, adjuk át magunkat Jézusnak! Fogadjuk el magunkat úgy, ahogy megáldott az Úr, ott, ahova teremtett!

Istenünk áldásra fordította az átkot. Neh 13,2; 2Kor 5,19 (Ef 6,18–20/21–22/23–24; 1Kor 7,17–24) Nincs olyan átok, nincs olyan harag, amely ne lenne orvosolható. Ne hagyjuk magunkat a gőg, a harag által vezérelni! Nyújtsunk kezet az ellenünk vétkezőknek, fogadjuk el a körülöttünk élőket olyannak, amilyenek. Az Úr teremtette őket, találjuk meg helyünket közöttük. Ne féljünk megvallani bűneinket azoknak sem, akik ellen elkövettük őket, s megkövetni azokat, akiket megbántottunk!

Ilona és Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::