A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Gyülekezés a találkozó megnyitójára – a színpadon a Szélrózsa Band

Határtalan öröm: röviden talán így foglalhatnánk össze a július 16. és 20. között Kőszegen történteket. A Vas megyei város egyházunk legnagyobb, kétévente visszatérő rendezvényének, a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozónak adott otthont. A fesztivál népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy a „szél” ezúttal mintegy háromezer látogatót terelt az Alpokaljára a szélrózsa minden irányából. A sokak szerint eddigi legjobb helyszínen – tíz főszervező irányításával – közel kétszáz önkéntes fiatal dolgozott a találkozó sikeréért.

Hol a határ? – erre a számos megközelítést lehetővé tevő kérdésre keresték a választ a fesztivál résztvevői szerda kora estétől vasárnap délig imádságban, igében, énekben, párbeszédben és a kötetlen baráti beszélgetésekben. A Szélrózsa szervezői idén is gazdag tartalommal töltötték meg a színes programfüzetet, illetve a találkozó színhelyéül választott Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény árnyas kertjét és termeit. A nagy könynyűzenei fesztiválok hangulatát idéző zajos koncertek mellett számos lehetőség kínálkozott az elcsendesedésre is.

Múlt és jelen határán

Kőszeg város neve a történelem során mindig összekapcsolódott a határ fogalmával. Végvára a középkorban fontos erődítmény volt. Később, a vasfüggöny leeresztése után a félelem és az állandó harckészültség övezete lett a környék. Ezt a kort érzékletesen idézte igehirdetésében Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora is a záró istentiszteleten (ezt most vasárnap – július 27-én – 11 órától felvételről olvasóink is megtekinthetik a Magyar Televízió egyes csatornáján). A találkozó szerda esti nyitóáhítata előtt a helyi gyülekezet fiataljai színpadi jelenetekkel illusztrálták Keveházi László nyugalmazott egyháztörténész-lelkész várostörténeti visszatekintését.

Az ifjúsági találkozó helyszíne, az Ottlik Géza Iskola a határon című regényéből ismert egykori katonai, ma gyógypedagógiai iskola ideális helyszíne volt a Szélrózsának. A városközponttól karnyújtásira lévő intézmény kertjének fái alatt több százan verhettek sátrat, míg másoknak az intézmény kollégiumában biztosítottak szállást. A fesztivált csupán csütörtökön zavarta meg kiadósabb csapadék; emiatt számos, a nagyszínpadra tervezett szabadtéri programot az intézmény – tekintélyes mérete ellenére is szűknek bizonyult – dísztermébe voltak kénytelenek „menekíteni” a szervezők.

Generációk határán

Bár a Szélrózsa továbbra is elsősorban az ifjúságot kívánja megszólítani, a hetedik találkozóra nyilvánvalóvá vált: ezt a rendezvényt nem csupán a fiatalok érzik magukénak. Az a tény, hogy úton-útfélen apró-cseprő gyermekekbe botlott a fesztiválozó, meggyőzően bizonyította: az „ősszélrózsások” immár családjukkal együtt térnek vissza kétévenként a találkozóra. Tehát az évek múlásával a Szélrózsa egyre inkább többgenerációs evangélikus találkozóvá vált. Szerencsére ezzel tisztában voltak a házigazdák is, és minden korábbinál gazdagabb programokat szerveztek az ovisoknak és a kamaszoknak.

A Szélrózsa ismét határok nélkül várta a fiatalokat: Erdélyből százhatvanan érkeztek, de jelen voltak felvidéki magyarok és képviseltették magukat a svéd, finn, norvég és bajor evangélikusok is. Az előadók között is akadtak külföldiek. A szomszédos Ausztriából a Courtesy nevű keresztény könnyűzenei formáció mutatkozott be a nagyszínpadon, és – Gosbert Byamungu személyében – vendégünk volt egy tanzániai származású vatikáni teológus is.

Ezúttal is jelen voltak a találkozón a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) „bárkásai”, akik mintegy húsz kerekes székes társuk ötnapos ellátását vállalták. A Szélrózsa hivatalos elsősegélynyújtói a Johannita Segélyszolgálat magyar és német tagjai voltak: sátrukban napi huszonnégy órán át tartottak ügyeletet.

A szent és a profán határán

Az idei Szélrózsa a korábbi találkozókhoz hasonlóan változatos menüt kínált a programokra éhes fiataloknak.

Az áhítatok, teológiai előadások, keresztény könnyűzenei koncertek és színdarabok mellett számos „világi” produkciót hívtak meg Kőszegre. Így állt színpadra Roy és Ádám, valamint az egyre népszerűbb, világzenét játszó Mitsoura.

Nemcsak egyházunk ismert zenei együtteseivel találkozhattunk a fesztiválon az ÉgÍgérő gospelkórustól a Felsővezetéken át a pilisi Izsópig, hanem számos gyülekezet ifjúsági csoportja is bemutatkozott színdarabbal, passióval, kiállítással. Minden délelőttre és délutánra jutott egy-egy vallási, illetve filozófiaimorális kérdéseket felvető filmalkotás, melyek vetítése után a mozilátogatók nyilvánosan is hangot adhattak véleményüknek.

A Lehetőségek piacán keresztény szervezetek, intézmények hívták fel magukra a figyelmet, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) hangulatosan berendezett kávéházában pedig az olcsó kávé és málnaszörp mellé különböző programokat – közvetlenül az éjféli zárás előtt még „esti mesét” is – kínáltak. A Szélrózsa szervezőinek környezettudatos szemlélete nemcsak abban nyilvánult meg, hogy lehetőséget biztosítottak a szelektív hulladékgyűjtésre, és ismét külön sátorban foglalkoztak olyan fontos kérdésekkel, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi környezetvédelem, de abban is, hogy például a záró istentisztelet liturgiáját újrahasznosított papírra nyomtatták…

Naponta többször is előadásokra, fórumbeszélgetésekre invitálták azokat, akik nemcsak pihenésre, de együtt gondolkodásra is vágytak. Ezért ült egy asztalhoz Varró Dániel ismert kortárs költő Kiss Ulrich jezsuita szerzetessel és Szabad Júlia tanárnővel, Török Gábor és Giró-Szász András politológus Prőhle Gergely országos felügyelővel.

Heller Ágnes filozófus Fabiny Tamás püspökkel folytatott párbeszédet a Biblia mai üzenetéről, míg Pángyánszky Ágnes lelkész Illés Gábor bankárral a földi és a mennyei javak kérdéskörét járta körül. A csendsátor éjjel-nappal fogadta a fesztivál zajában megfáradtakat, pár méterrel arrébb pedig lelkigondozók ajánlották fel segítségüket a rászorulóknak.

A bent és a kint határán

Az idei Szélrózsa minden eddigi találkozónál jobban nyitott a „külvilág” felé. Ebből a szempontból különösen is szerencsésnek bizonyult a helyszínválasztás, hiszen – mint már említettük – a fesztivál ezúttal nem egy település szélén, hanem úgyszólván a szívében kapott helyet. Városszerte transzparensek tudatták, hogy – a találkozót köszöntő alpolgármester, Básthy Béla kifejezésével élve – ezúttal Kőszegen „szökkent szárba a Szélrózsa”.

Több komolyzenei koncertre került sor a Szent Jakab- és az evangélikus templomban. Az evangélikus szeretetotthon kapualjába fotókiállításra várták az érdeklődőket, az Ewald rézfúvóskvintett szombaton térzenével köszöntötte a városlakókat.

Pénteken este az egész Szélrózsa „kitelepült” a főtérre. Az országos missziói lelkész vezette program kezdetén Szeverényi János – a találkozó mottójára utalva – rámutatott, hogy „sokak számára a templomajtó áthághatatlan határ, legalábbis így gondolják”.

A szélrózsások által birtokba vett téren zenével és szavakkal tett bizonyságot a bennünk élő reménységről – többek között – a répcelaki Vekker együttes, a My Friends nevű a capella formáció, Pintér Béla énekes, valamint Gryllus Dániel és két, élő hitre jutott egykori váci rab – Balog János és Seres János –, akik a börtönben találkoztak az evangéliummal. (Táboron belül is volt lehetőség tenni valamit a „kintiekért”: a hagyományos véradáson ezúttal hetvenegyen ontották vérüket beteg embertársaikért.)

Hagyomány és újszerűség határán

„Mit hoztál?” – szegezte a Kőszegre érkezetteknek a kérdést a nyitóáhítatban Smidéliusz Gábor és Szabóné Mátrai Marianna. Az ötezer ember megvendégelésének evangéliumi történetét elemző igehirdetés végén – meglepetésként – tizenkét hatalmas kosár pogácsát osztottak szét a jelenlévőknek, kifejezve a helyi és a környékbeli evangélikus hívek vendégszeretetét.

A Szélrózsán minden nap áhítattal vette kezdetét, és minden este igei üzenettel térhettek nyugovóra a táborlakók. Reggelente egyházunk püspökei hirdették az igét a Szélrózsa Band lendületes és színvonalas zenei kísérete mellett. (Megjegyzendő, hogy egyházunk mindhárom püspöke – egyszerű táborlakóként is – mindvégig jelen volt a találkozón.)

Csütörtök délután Tamás-misének adott otthont a Szélrózsa – a viharvert fiatalok által megtöltött nagyterem zsúfoltsága ellenére is intim légkör alakult ki a keresők istentiszteletén. Igehirdetője ifj. Hafenscher Károly lelkész volt, aki sokakat megérintő (poénokban is bővelkedő) prédikációjában Isten határtalan megbocsátó szeretetére hívta fel a figyelmet.

Nem nélkülözte a szokatlan liturgiai elemeket a találkozót záró úrvacsorás istentisztelet sem. A kőszegi Szélrózsa színeit (sárga, lila, kék, narancs) felvonultató óriási selyemzászlókra utalva az igehirdető hangsúlyozta, hogy rá kell csodálkoznunk Isten színeire.

Vasárnap délelőtt egy valóban színes, tartalmas, örömteli találkozó útravalójaként hangozhatott az elbocsátás: „Magunkkal visszük az áldást, szereteted csöndes érintését, magunkkal visszük a találkozások emlékét, a sátraink felett hunyorgó csillagokat (…), magunkkal visszük az élet színeit és fényeit, a szelet és a harangkondulást…”

László Jenő Csaba

::Nyomtatható változat::