Élő víz

10 PONT – MEGÚJULÓ EGYHÁZAK, GYÜLEKEZETEK JELLEMZŐI

Hozzászólás a cikkhez

A Verasztó János egyházkerületi missziói lelkész (jobbra) vezette Vekker együttes a köszegi főtér színpadán a Szélrózsa találkozón

4. A lelkészképzés egészséges, biblikus, evangéliumi és missziói tartalmú. Ahol a teológiai képzés erre nem képes, illetve nem hajlandó, alternatívaként létrejönnek felekezeti vagy felekezetközi evangéliumi szemléletű teológiák vagy bibliaiskolák.

Olvasói hozzászólás

Szeverényi János vitaindító írásának címe – Megtérsz vagy meghalsz – korrekt. Az országos missziói lelkész nem azt írja, hogy „térj meg vagy halj meg”. Egy valós tényt említ, hogy mi a Megváltó nélküli élet veszélye. Erről eszembe jut nagyon szeretett és tisztelt apósom, néhai idősebb Győri János esete.

A negyvenes évek végén Fóton volt egy konferencia. Az esti alkalom végén odament hozzá egy modern kinézetű asszony, és azt mondta neki: „Ne ijesztgessen ilyesmivel, ha én el akarok kárhozni, akkor elkárhozom!” Erre a lelkész az oldás és kötés hatalmával így felelt: „Akkor, asszonyom, tudja meg, hogy el fog kárhozni.” Ezzel véget ért a beszélgetés, és mindenki nyugovóra tért. Éjjel fél kettő körül azonban kopogtak apósom ajtaján. Amikor kiment, egy kisírt szemű asszony állt előtte, ugyanaz, aki akkor olyan gúnyosan vette a kérdést. Azt mondta, hogy nagyon nyugtalanítják a bűnei, fél Isten ítéletétől, szabadulni szeretne. Ekkor feleségem édesapja már hirdethette neki a Jézusban elnyerhető szabadulást és bűnbocsánatot… Az asszony nagy belső és külső békességgel, örömmel tért haza a konferenciáról.

A „megtérsz vagy meghalsz” vita téves irányba, zsákutcába halad. Nem lett volna szabad fönnakadni a szerző komoly, segítőkész szavain, hanem el kellene gondolkodnunk egyházunk állapotán és helyzetén. Az Úr ügye mindvégig megáll ebben a világban („Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el” – Mt 24,35), de nem biztos, hogy egy megnevezett egyházban.

A helyzet olyan, mint egy vonat, amely a lejtőn lefelé halad. Beszállhatnak a vezetésébe jóakaratú emberek, de bármilyen odaadással munkálkodnak is, a vonat tovább robog. Vegyük észre, hogy valami fontosat változtatni kellene. Megállítani az eddigieket és új vágányra terelni a vonatot. Paradigmaváltásra van szüksége egyházunknak. A tanítás, az erkölcs, a lelkészképzés, a gyülekezetek, az anyagiak területén. Még nincs késő. Szeverényi János meg próbálta állítani a vonatot. Váltsuk át együtt a váltót fölfelé vezető sínekre! Ebben legyünk egymás testvérei, és ne egymás ellen dolgozzunk, hanem egyedül az Úrért és a ránk bízott lelkekért!

Széll Bulcsú lelkész (Budapest-Kispest)

Szeverényi János pontjaihoz (EvÉlet, május 25-i szám) olvasóink véleményét is várjuk. A hatodik ponthoz – „6. A missziót a falakon kívül is gyakorolják számtalan formában, nemcsak a hagyományos módon” – július 31- ig tudjuk fogadni a hozzászólásokat, melyek közül a legérdekesebbeket lapunkban is közöljük.

Milyen lelkészképzésre van szükségünk a mai magyar helyzetben ahhoz, hogy megfeleljünk a missziói parancsban (Mt 28,18–20) kapott mandátumnak?

A válasz egyértelmű: a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészképzése akkor felel meg a bibliai elveknek és a mai helyzetből fakadó kihívásoknak, ha egészségesen biblikus, vagyis a teljes Szentírás és a hitvallási iratok tanításának megfelelő, evangéliumi, missziói tartalmú, lelkületű és szellemiségű. (Luther az evangelisch kifejezésen evangéliumit értett, nem pedig evangélikust.)

Agendánkban ezt olvassuk a lelkészi szolgálatról: „Mivel különbség van a lelki ajándékok és szolgálatok között, és Isten Szentlelke nem mindenkit rendelt apostollá, tanítóvá vagy lelkipásztorrá (1Kor 12,4–6.29; Róm 12,4–8), az apostolok és utódaik különös gonddal választották ki azokat, akiket a teremtő Isten és a Szentlélek alkalmassá tett az apostoli szolgálat folytatására (1Tim 3,1–7; 5,22; Tit 1,1–9). Ezeket maguk mellé vették, felkészítették a szolgálatra…”

A lelkészképzésben a fentiek alapján döntő fontosságú az elhívás, a felvételi, a képzés és a tanárok személye. Gyülekezeti szolgálatra – a mai helyzetben különösen is – misszionárius lelkészeket szabad képezni.

Ez feltételezi a jelentkező Istentől kapott elhívását. Aki ebben bizonytalan, ne kísérletezzen saját és mások hitével, életével.

A felvételi szempontoknál is csak ez lehet a döntő kritérium. A misszió mezején csak Istentől elhívott, a Szentlélektől vezetett tanítvány töltheti be hivatását, de neki is számtalan nehézséggel, próbával, kísértéssel, támadással kell szembenéznie. Mi lesz azzal, akinek hiányzik életéből a lényeg, az isteni erőforrás és vezetés?

Világosan el kell választani egymástól a gyülekezeti lelkészi szolgálatra való felkészítést az általános teológiai képzéstől. Teológiát bárki tanulhat, érdeklődő, tudását gyarapítani szándékozó, még az ateista is, de a lelkészi szolgálatra való felkészítés egyedi és speciális.

Kik készíthetik fel a jövő lelkészeit? Misszionáriust csak misszionárius tud képezni.

A misszióban való gyakorlat után és közben lehet másokat is tanítani, nevelni a misszióra. Minden tárgyat (Ószövetség, Újszövetség, egyháztörténet, rendszeres és gyakorlati teológia, nyelvek…) Jézus Krisztus személyén és tanításán tájékozódva szükséges oktatni, „levett saruval”. Fülöp az ószövetségi Ézsaiás könyve alapján, „az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki [az etióp kincstárnoknak] Jézust” (ApCsel 8,35). Jézus, Pál és később Luther is ebben a szellemben tanított.

Az egyre terjedő teológiai liberalizmus ebből a szempontból sem segít rajtunk. „A nyugati teológia szinkretizmustól (= különböző vallások keveredése) szenved: az üzenet elmosódott a racionalizmussal és liberalizmussal kötött kompromisszumok közt. Ez ahhoz vezetett, hogy az Írás tekintélyét megkérdőjelezik, Krisztus isteni voltát nem hangsúlyozzák, annak érdekében, hogy kényelmesebbé tegyék a keresztyénséget. Az ilyen egzisztencialista gondolkodás valójában eltakarja az evangéliumot a nem hívők elől, ahelyett hogy kapcsolatot létesítene velük… A teológiai liberalizmusnak nincs megfelelő missziós elképzelése. Az imádkozást minimális szinten tartja, a szükséges liturgikus változtatásoknak ellenáll, az egyházat gyengíti a szekularizmus ostromával szemben.” (Philip Clarke: Jézus a Tescóban – Misszió egy új évezredben. A teljes tanulmány a közeljövőben jelenik meg az Evangélikus Missziói Központ kiadásában.)

A „szükséges liturgiai változtatások” a szerző értelmezésében nem a korábbi évszázadok kultúrájához való visszatérést jelentik.

Több nyugati egyház az elmúlt évtizedekben meghasonlott, illetve szétszakadt teológiai és erkölcsi okok miatt. Egyházellenes erők is generálják ezt a folyamatot. A homoszexuális párok egyházi megáldását is azért erőltetik, mert ez a kérdés alkalmas a kereszténység megosztására, lejáratására és a missziói szolgálat gyengítésére.

Az anglikán egyház a szakadás szélére jutott amiatt, hogy a harmadik világbeli, volt angol gyarmatok anglikán egyházai nem tudják elfogadni a tényt, miszerint az USA-ban Gene Robinson homoszexuálisként az episzkopális-anglikán egyház püspökeként fungál 2003 óta.

A német sajtóban megjelent hír szerint kis híján Horst Gorski hamburgi homoszexuális evangélikus esperest választották meg tartományi püspöknek. 1990-ben ő volt az egyik alapítója az Észak-elbai Egyház „meleg lelkészeit és leszbikus lelkésznőit” tömörítő konventjének. Gorski nevezetessé vált még Jézus kereszthalálának engesztelő tartalmát megkérdőjelező teológiai kijelentéseiről is.

A liberális teológia egészében vagy részleteiben elhallgatja, illetve tagadja a bűn halálos valóságát, Jézus istenségét, a keresztáldozat megváltó erejét, a megtérés és megszentelődés szükségességét, a személyes gonosz létezését, az ítélet és a kárhozat valóságát.

Balikó Zoltán néhai pécsi lelkész, egyházunk Istentől megáldott evangélistája mondotta: amennyiben törvényeink lehetővé teszik homoszexuális párok esketését, ő aznap kilép egyházunkból. Súlyos mondat. Úgy gondolom, hogy ilyen esetben nem Balikó Zoltán és a hozzá hasonló hitvalló keresztények lépnének ki az egyházból, hanem – a dolog lényegét tekintve – azok, akik függetlenítik magukat a keresztény tanítástól. Ma még nem késő eszmélni, de például a norvég evangélikus egyházban már igen. Ott a tizenegy püspökből hat liberális, ezért ők megszavazták és támogatják a homoszexuális párok házassági megáldását.

A következmény a zavarodottság, vitatkozás, frusztráció. Ez az újnak tűnő kísértés már a mi ajtónk előtt is türelmetlenül toporog.

Egyházunk jövője a hittudományi egyetem katedráin, a zsinati és egyéb testületi üléseken dől el, de leginkább a szívünkben.

A vörös diktatúra éveiben erős kontroll alatt tartották lelkészképzésünket, méltatlan eszközöket is bevetve a bomlasztásra. Ennek ellenére voltak olyan tanáraink, akik ismertették ugyan a felelős és felelőtlen bibliakritika eredményeit is, de mindvégig Isten és a Szentírás iránti tisztelettel, Jézus-központúan, a reformátori teológia jegyében. A felvetődő kérdéseket nemcsak „bedobták”, hanem segítettek is az evangéliumi válaszok megtalálásában. Még a nyelvórák is – több esetben – a misszió alkalmaivá váltak a tanárok (Siklós Irén, Havasi Kálmán) lelki motiváltsága miatt.

A történetekből és a jó gyümölcsökből érzékelhettük, milyen is volt a diktatúra előtti lelkészképzés a hívő és tudós tanárok (Podmaniczky Pál, Budaker Oszkár, Sólyom Jenő, Deák János, Karner Károly, Prőhle Károly…) idején. Ezt a teológiai „aranycsapatot” is méltatlanul félreállították.

A lelkészi szolgálatra készülők nem spórolhatják meg egyéni hitbeli harcaikat, de szükségük van igazi lelki mesterekre, akik segítik őket e folyamatokban, akiknek az előadásai evangélizációs, missziói és lelkigondozói jellegűek.

Nincs betekintésem a hittudományi egyetemen folyó munka részleteibe, nem is szeretném értékelni. Írásommal csupán felvázoltam az általam fontosnak tartott szempontokat.

Végül egy javaslattal zárom vázlatomat. Hasznos lenne, ha megvalósulna a missziói bizottság által megfogalmazott Irányelvek az evangélizáló és missziói munka időszerű súlypontjaihoz 2008–2010 című előterjesztés első pontja: A missziológia beépítése a lelkészképzésbe, egybekötve gyakorlattal. 1948 óta nem oktatják hallgatóinknak a missziológiát mint önálló tárgyat… (Az elmúlt években volt némi próbálkozás, de abbamaradt.) A gyakorlati kipróbálás pedig még az elméletnél is fontosabb lenne. A missziológia és a gyakorlati misszió nem lehet csupán választható tárgy.

Szeverényi János

::Nyomtatható változat::